Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1942. július / 1. évf. 3. szám

Ságvár, az antik Trícciana Valószínűleg igen kevesen tudják a Balaton partján nyaralók közül, hogy a Siófoktól alig 10 km-re fekvő Ságvár, Magyarország egyik legfontosabb régiséglelőhelye. A festői fekvésű község szőlőhegyével, erdejével a magyar régészek körében azért vált nevezetessé, mivel határában az ásató régész majdnem minden kultúrának megtalálja emlékeit. Különböző kultúrák, amelyek a magyar talajban nyomot hagytak, szinte kivétel nélkül fellelhetők Ságváron. A község fölött emelkedő löszhegy, a Horhos őskori telepéről lett híressé. A vastag löszlerakodás felső rétegeiben a csiszolatlan kőkorszak emberének nyomait találták meg. Az őskori telepen szerte hevernek azok a pattintott kőszerszámok, amelyet a telep lakói használtak. A kőeszközök mellett talált faszenekből és állati csontokból pedig kitűnt, hogy abban a korban a Balaton környékén a havasi fenyő nőtt és a rénszarvas legelészett. A ságvári magdalénien lösztelep (La Magdaleine franciaországi barlangról van elnevezve a csiszolatlan kőkor ezen kultúrája) időszámításunk előtt kb. 20.000 évre tehető. De ahogy közelebb jövünk a mai korhoz, sokasodnak kultúremlékeink Ságvárról. Megtaláljuk a bronzkori ember temetőjét tetszetős edényeivel, a korai vaskor (Hallstatt) földvárai emelkednek a lösz dombok tetején, a kelták finoman iszapolt szürke edényeit gyakran felveti a kapa a szőlőhegyen. A rómaiak magas kultúráját jelzik a község belterületén kiásott vastag táborfalak és végül a népvándorláskori emlékanyag sem hiányzik innen. Az egymást felváltó kultúrák ilyen gazdagsága gondolkodásra késztet bennünket és első sorban azokat a kedvező földrajzi adottságokat keressük, amelyek ide csábították a kultúrák hordozóit. Ságvár két dunántúli tájegység határvonalán fekszik. Az egyik tájegység a somogyi szélbarázdák vidéke, a másik a mezőföldi síkságot képviselő Sió-lapáj. A Balaton déli partja még a történeti időkben is gyakran jobban tagozott volt, mint most és így csak a somogyi dombvidék szélein keletkezett az a vonal, amely minden időkben alkalmas volt az emberi településre. Egy, a balatonparttal párhuzamos emberföldrajzi erővonal keletkezik itt már az őskorban, ez később a fejlődő kultúrákban északkelet-délnyugati forgalmi vonalat is jelent. Erre a vonalra merőlegesek a somogyi hosszanti völgyek, ezek közül a legkeletibb Ságvárnál torkollik a Mezőföldre. Ezen a hosszanti völgyön lehetett a tavat keletre legkönnyebben megkerülni. Ságvár tehát két fontos emberföldrajzi erővonal metszésén fekszik. A két fontos erővonal csak a korai vaskorban és különösen a kelták korában már mint fontos forgalmi útvonal rajzolodik ki. A kelták régészeti emlékei sorozatosan követhetők ezeken az útvonalakon. De ha visszakövetkeztetünk a római útvonalakból az ezt megelőző kelta korra, akkor is hasonló eredményekre jutunk. A ságvári római telep neve valószínűleg