Bodnár Éva dr.: Balatoni Képtár (Keszthely, 1975)

Száz évvel ezelőtt, mikor Mészöly ezeket a képeit festette, még sokat megőrzött ősi eredetiségéből a balatoni halásznép egyszerű élete: a mesterek és legények ,,bokrok"-ba egyesültek, s egyegy ilyen ,,bokor" végezte a halászat közös, nehéz, sok veszélyt rejtő munkáját. Mészöly ismerte életük folyását, de őt nem a vízen zajló munkájuk érdekelte, hanem inkább a parti élet, az asszonyok serénykedése, a partra vont csónakok mellett hálókat teregető férfiak tevékenykedése. Az alakok a hatalmas öreg fák alatt kicsinyekké válnak, a természet végtelen harmóniájába simulnak. A régi halászat számtalan eszközét ma már csak múzeumban lehet látni, eltűntek vagy más célt szolgálnak a halásztanyák is, amelyeket mindig meghitt érzelemmel, nyájas, békés hangulatban örökített meg ecsetje. A Balaton egész pályája során — korai haláláig, mintegy másfél évtizeden át — ihletője maradt; szépsége, derűs csendje, színeinek harmóniája kelt életre műveiben, a viharos tavat sohasem festette. A különböző napszakok közül az alkony bágyadt fényhatása vonzotta leginkább. A homályba boruló tájat, a megnyúlt parti árnyékokat, a tó vizével összeolvadó égbolt finom színárnyalatait megkapóan érzékeltette: Balatoni alkony (49) című festményén. Kevés nagyméretű képe között egyik legsikerültebb a Balaton öble az akarattyai partokkal (17) 1885-ből, egyik legértékesebb késői alkotása. A szakadékos, vízszintesen hosszan elnyúló partot, az előtérben a vízhordó asszonyok csoportját, a világos, bárányfelhős eget az éles színeffektusokat tompító, szórt fénybe, ezüstös színharmóniába foglalta. Mészöly számos műve gyöngyházas, párás színeivel, a megjelenítés festői értékeivel méltán emlékeztet a XIX. századi francia tájfestők egyik legnagyobb lírikusára, Camille Corotra. Nem véletlen, hogy a külföldi műkereskedelemben Mészöly több képét Corot jelzéssel adták el. Legismertebb az a századeleji botránnyá fajuló eset volt, amely az ír fővárosban, a dublini múzeum kiállítása során tört ki, midőn Mészöly Balatoni halásztanyájának mégcsak nem is sajátkezű másolatát, mint Corot eredeti alkotását állították ki. Balaton-part fürdőző parasztgyerekekkel (47), alig két tenyérnyi méretű kis remeke, szinte impresszionisztikusan oldott festőiségével, plein air-es megjelenítésével, már az új festői irányzat előfutára. Mészöly festői útja mindvégig egyenletes. Kora legjelesebb festői törekvéseit képviselte. Elszakadt az akadémiai szabályok merevségébe zárt, természetellenes festői gondolkodástól, eljutott a természethez, a művészet igaz tanítójához és tárgyához. Természeti élményeiből merített valósághű ábrázolásmódja, képeinek bensőséges, lírai hangulata, nemes egyszerűsége nemcsak a magyar festészetben, hanem az európai festészet történetében is rangot biztosít számára. Az elhagyottságában is vonzó, a múlt varázsával telt vidék helyén a század végén és a XX. század elején realisztikusabb tájélmány és elevenebb fürdőélet színei kezdenek feltűnni. Ez irodalmunkban és festészetünkben egyaránt nyomon követhető. A tó költészetének és festészetének ritka gyöngyszemei, a toll és ecset olyan poétái között találhatók, akik magányuk elmélyedő szemlélődését vitték a Balaton vigasztaló csendjébe. A tündéri tájban megszólaló magányversek Csokonainál, Berzsenyinél induló sorát Vajda, majd Kosztolányi folytatta. Ligeti, Telepy romantikus látványait, Mészöly Géza, Szinyei Merse Pál tették valóságosabbá. A Balaton modern művészi látomásának kialakulásában: a festők az úttörők. ,,A tóvidék romantikus festői követték, 25