Gorka Lívia (Keszthely, 1965)

A kiállított tárgyak Gorka Livia művészetének utolsó két esztendejéről adnak képet, a kisebb lakásdíszítő tárgyaktól az architektúrába illeszkedő kerámiáig ívelő skálán. Technikájában egységes ez a kép. A samottal kevert, magas hőfokon ége'.ett agyagból bontja ki a keramikus természeti formákat, idéző teremtményeit. A kerámia és fém (vas. réz)- kombinációkkal való kísérletezése során eljutott e két elütő természetű anyag mind technikai mind művészi egybeépítéséig. Talán éppen a fémanyagok szabadabb kompozíciós lehetőségeket, ugyanakkor nagyobb szerkesztettséget is kívánó volta avatja Gorka Liviát már-már szobrásszá. A tömbszerűen megfogott, az a^yag és a fém összhangzásából dinamikát nyerő változatos madár- (gázlómadarck. pingvinek, tyúkok) és halfigurák nem természeti előfordulásuk esetlegességéhez kötődnek; bármilyen furcsán hangzik — mindig egyfajta emberi tartást, „magatartást" öltenek magukra. Ezt a „magatartast" nemcsak dinamikájuk. hanem színviláguk is sugallja, főként a fekete és a fehér, a köztes szürke variációival. Gorka Líviánál a színek gazdagodása inkább a hagyományos kerámia-formák: vázák, tálak felületén jelentkezik. A vázák, gyertyatartók, asztali tálak, hamutartók a tiszta forma és máz egységéből születnek. A falikerámiákon az anyagszerűség határain belül maradó, az anyag természetéhez transzponált ábrázolásokat is megold.