Horváth Béla szerk.: A Balaton. Egry József festményei (Keszthely, 1958)

tétéi között meglehetősen tág, sokrétű színskálát bont ki, korábban éles, drámai szembeállításban, későbben finom átmenetekkel, rejtettebben, mélyebben fejezve ki a mondanivalót. Utóbbiakon a fény is megszűrtebb, finomabb, átszellemültebb. Egry nem kifejezetten kolorista festő. A nagyvonalú, nagy távlatokat felölelő balatoni tájak felépítést, szerkezetet, szilárd vázat, tagolást, az élmény rögzítése is rajzot, lendületes, gyorsfutamú vonalakat követelt, szüksége volt a rajzra s ő élt is vele, ahogy temperamentuma, viziói s a motívum természete megkívánta. Rögzítésére kezdetben az olaj technikával próbált megfelelni, ám csakhamar tapasztalnia kellett, hogy noha a vonalas, rajzos festésre anyaga, az olaj, kiválóan alkalmas, vaskosságával, zsírosságával nem teszi lehetővé a finom átmenetek, az atmoszférikus hatások gyors és pontos rögzítését, a csapongó képzelet, a fény és szín tünékeny természetének mgragadását. Gondoljunk csak arra, ahogy a napot kelő, delelő vagy lenyugvó járásában egy pillanatra megállítja az égen, csodás, fénytől átitatott színekkel beragyogtatva az étert, a vizet és a partokat. Korábban már használta a pasztellt, ezt a könnyű, omladékony, finom anyagot, mellyel könnyebb követni a fény cikázását, a lélek mozdulásait, az atmoszféra változását. E két anyag és technikai egyesítésére szánta hát el magát, kialakítva ezzel jellegzetes, egyéni technikáját: az olajpasztellt, mellyel az áttetszőséget csakúgy sikerült biztosítania, mint a színek tömörítését, a szín kicsattanó erejét csakúgy, mint a légies finomságokat. A vízfesték vékonyságúvá hígított olaj színeit pasztellel fedi vagy tömöríti, de van úgy is, hogy nem egymáson, hanem egymásmellettiségben használja harmonizálva vagy ellentétbe állítva őket. Anyagát sávosan vagy foltokban, rajzolva vagy szétdörgölve viszi a papirosra, nem egyszer különös, ritmikus elrendezésben. E technika segítségével az érzések és hangulatok legkisebb változásait is képes követni, rajongás, átszellemültség, vallásos áhitat, pogány csodálkozás, a végtelenség érzése mind kifejezhető általa. Festményein a rajzos elem dominál inkább, bár van ahol kizárólagosan a szín, a festői elem uralkodik, többnyire azonban vonal és szín együtt jelentkezik, természetes, szerves egybekapcsolódásban. A dombokkal váltakozó völgyek hullámzó ritmusa, a szőlőhegy lankái, a part nagyívelésű, karéjos vonala a rajzi, míg a dombok tömörsége, a víz tömege, a sás és nádas sűrűje vagy a párás lég elomló végtelenje festői kifejezésre kívánkozott inkább. Ám Egry, mint minden másban, ebben is ment volt minden dogmatizmustól, szabályokat nem állított maga elé, szabadon, megkö8