Müller Róbert - Petánovics Katalin - M. Virág Zsuzsanna: Ékszer- és viselettörténet (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 5. Keszthely, 1987)
M. VIRÁG ZSUZSANNA MAGYAR VISELET A HONFOGLALÁSTÓL A XIX. SZÁZAD VÉGÉIG A honfoglaló magyarok keleti ízlésű viselete a lovas-nomád életmódhoz alkalmazkodott. A férfiak és nők öltözéke alig különbözött egymástól, mindkét nem csizmába tűrt bőszárú nadrágot és álló nyakú vászoninget hordott. Efölött viselték a bő, elől nyitott, áthajtással vagy gombokkal záródó jellegzetes keleti ruhadarabot, a kaftánt, melyet derékon övvel fogtak össze. A bőrből készült, veretes, díszes szíj végekkel és csattal ellátott övnek a férfiak viseletében különös jelentősége volt. A rangbéli különbségeket az öv, a fegyverzet és a ruházat díszítésének mértéke mellett az ékszerek anyaga és megmunkálása is tükrözte. A férfiak és nők egyaránt viseltek ékszereket, a nők viselete azonban pompázatosabb volt. Díszes véretekkel, felvarrható boglárokkal szegélyezett kaftánjaikat derekukon fémdíszes, olykor csüngős véretekkel ékesített övekkel fogták össze. A honfoglaló magyarok díszítőművészetének és ékszereinek kedvelt ornamentikáját indák, stilizált palmetták és leveles motívumok alkották (3-4.). Alanyok pártát, az asszonyok süveget hordtak, melyeket homlokba lógó csüngős véretekkel díszítettek. Hasonló véreteket a bal vállon záródó ingek magas nyakának díszítésére is használtak. A keleti szokásoknak megfelelően hajfonatukba is különféle ékességeket tűztek, melyek közül a legszebbek a varkocsot díszítő korongok voltak. A férfiak hajukat lenyírták, csak a koponyatetőn és esetleg a fülek mellett hagytak meg egy-egy hosszú varkocsot. Ezzel a jellegzetes varkocsviselettel, keleties kaftánban örökítették meg a kalandozó magyar lovast a 12. században, a regensburgi kolostor egyik faragványán (friz, jobb 14.). A Balaton környékéről hiányoznak a honfoglalók klasszikus viseleti tárgyai, a gazdag veretes övek, tarsolydíszek, hajfonatkorongok, mivel a terület magyar megszállása csak a X. század második felében kezdődött meg. A kiállított két szálból sodort nyakperec (2.), és a női viselethez tartozó fejrevalót, vagy ingnyakat díszítő korongos és csüngős veretek (1.) már a 10. század végi magyar viselet emlékei. I. István és az őt követő Árpád-házi királyok kora letelepült életformát, az államhatalom megerősödését és a kereszténység térhódítását hozta. A megváltozott életmód, a nyugati kereszténység és szokások felvétele a magyar viselet alakulására is hatással voltak. Az Árpád-korban az öltözék egyik legalapvetőbb ruhadarabja a combközépig érő, övvel összefogott bő ingszerű tunika volt, melyhez szűk nadrágot vagy harisnyát viseltek. A12. század végétől a tunika felső része szűkebb, szoknyája ráncoltabb lett. A nők a 11-12. században szintén bő, de hosszú tunikaszabású ruhát hordtak, mely a férfiöltözékhez hasonlóan a 13. századtól egyre szűkebbé vált. A férfiak és nők a ruha fölötti rövid körgallérszerű köpenyt vagy hosszabb, félkör alakú palástot is viseltek. A ruhák vagy ingek nyakát gyakran kis csattal 619.), a köpenyeket és palástokat a mellen nagy, kerek csatboglárokkal, vagy csatpárral fogták össze. Az egykorú ábrázolások szerint az Árpád-kor folyamán az ősi keleti jellegű öltözet legfontosabb ruhadarabja az elől záródó kaftán is használatban maradt. A rangosabb viselethez fémszálakkal átszőtt pártaöv tartozott, míg a köznép egyszerű bogozott, vagy vascsattal összefogott
