Müller Róbert - Petánovics Katalin: A földművelés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 4. Keszthely, 1990)

májú Balatonfelvidékre már az 1. század végétől leszerelt katonákat (veteránokat) telepítettek, akik a végkielégítésként juttatott mintegy 1 km

2-nyi területen korszerű villagazdaságokat hoztak létre. A nagyobb birtokok központjai nemcsak műhelyekkel, raktárakkal, de minden kényelemmel (központi fűtés, fürdőhelyiségek) ellátott lakóépülettel is rendelkeztek. A nemesvámos-balácai villa rustica konzervált romjai a nagyközönség által is látogathatók. A3, század végétől egyre több birtok tönkre ment. A birtokkoncentráció során hatalmas császári latifundiumokat hoztak létre, amelyek rendeltetése a határt védő katonaság élelmiszerrel való ellátása volt. Egy ilyen császári nagybirtok központja volt Keszthely-Fenékpusztán is, ahol a 4. században épített erődön belül nagy tömegben kerültek elő mezőgazdasági eszközök, kézművesipari szerszámok. Ezek alapján jól rekonstruálható az agrotechnika, amely az északitáliai Pó-vidék földművelésével mutat szoros kapcsolatot. A szántóföldek növelése hatalmas területek irtásával járt együtt (friz bal 1.), ezt a nehéz munkát könnyítették meg az új eszközök. A fejszék mellett ágvágó késeket használtak (6. terem 17-18), amelyek a takarmánygyűjtésben és a gyümölcsfák gondozásában is szerephez jutottak. Ekkor terjedtek el a nyéllyukas kapák (6. terem 24, 103-104) és az ásók, ásólapátok (6. terem 19-20). A szántókat immár nemcsak könnyű ekékkel(6. terem 40 és ekemodell rajza), hanem nehéz ekékkel szántották, amelyek nagy lapát alakú ekevassal {6. terem 41) és csoroszlyával (6. terem 42) rendelkeztek. Ezekkel a nagyobb igaerőt igénylő eszközökkel sokkal nehezebb volt a fordulás, mint a könnyű ekékkel, ezért a szántók formája is megváltozott: a hosszú, keskeny parcellákon ugyanakkora területet kevesebb fordulóval lehetett felszántani. Főleg a késői császárkorban a nehéz ekék már eketaligával'is rendelkeztek. Ez nemcsak az eke járását és a szántás mélységét tette egyenletesebbé, de az ekét és a taligát összekötő ekehúzó lánc (6. terem 45) segítségével a szántás mélységét is szabályozni lehetett. Ezeken az ekéken gyakran már aszimmetrikus az ekevas (6. terem 43), ami arra utal, hogy megkísérelték a barázdaszántást, vagyis a felhasított fóldszalag átfordítását. A nehéz ekével nemcsak jobb talajművelést értek el, de nagyobb területeket tudtak művelésbe vonni. Az így megnövekedett igaerőigényt az istállós állattartás biztosította. Az ehhez szükséges többlettakarmányt a rendszeres Római ekemodell