Müller Róbert - Petánovics Katalin: A földművelés története (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 4. Keszthely, 1990)

MÜLLER RÓBERT: A FÖLDMÜVELÉS FEJLŐDÉSE A KEZDETEKTŐL A TÖRÖKKOR VÉGÉIG A 6. és a 7. teremben a földművelés történetét mutatjuk be. Alcíme az lehetne ennek a résznek, hogy „A kenyér születése", hisz hosszadalmas, fáradtságos munka vezetett a föld feltörésétől a frissen sült kenyérig, és a 6. terembe lépve az irtáshoz használt eszközök mellől már látjuk a végeredményt, a kenyeret a 7. terem végén. Arra törekedtünk, hogy az egyes munkákhoz használt eszközök fejlődéséről minél teljesebb képet rajzoljunk, a földművelés meghonosodásától vagyis az újkőkortól (i. e. VI. évezred) egészen a 20. század elejéig követve a változásokat. A 6. terem bal oldalán az irtás, a szántás és a porhanyítás, majd a 7. teremben a vetés, az aratás, a cséplés, az őrlés, a tárolás és a kenyérsütés történetét, ill. eszközeit mutatjuk be. A 6. terem jobb oldalán egyéb mezőgazdasági területek: a takarmánygyűjtés, a gyümölcstermesztés, a kiskertművelés és a kukorica-, burgonyatermesztés eszközei kaptak helyet. Az emberi nem többszázezeréves fejlődésében döntő furdulatot jelentett a földművelés és az állattartás felfedezése, meghonosodása. A természet erőinek tehetetlenül kiszolgáltatott ember megkezdhette a természet leigázását. Az új életmód hosszú évezredekre megszabta a gazdálkodás alapját, egészen az újkori ipari forradalomig az emberi tevékenység fő területe a mezőgazdaság maradt. A megelőző korok (őskőkor, átmeneti kőkor) lassú, alig észlelhető fejlődése után robbanásszerű volt ez a változás, egy-két évezred alatt az emberiség nagy része áttért az új életmódra. Ezért nevezzük ezt újkőkori vagy neolitikus forradalomnak. A földmüvelés kialakulásának színtere Mezopotámia és Kisázsia termékeny területe, ahonnan az új életmód a kisebb közösségek vándorlásával, az ismeretek átvételével minden irányba kisugárzott, és viszonylag hamar megjelent a Dél-Balkánon is. Innen jut el az i. e. VI. évezredben a balkáni népesség vándorlásával a Kárpát-medencébe, a Tisza és a Körösök által határolt területre. Az ún. Körös kultúrát létrehozó déli népcsoportok hatására az egész Kárpát-medencében elterjedt az élelem termelése. A Dunántúl egy olyan egységes fejlődést mutató kultúra része, amely Dél-Németországtól a Dnyeszterig terjedt. A földművelő, állattartó életmódra történő áttérés az élet szinte minden területén változásokhoz vezetett. A vallásos élet központjába is a termékenység gondolata került. Megszemélyesítőjeként női istenséget tiszteltek. E kultusz-szobrokat (idolokat) számos településről ismerjük. Egy adott terület eltartóképessége tíz-hússzorosára növekedett, ha a megélhetés alapja nem a gyűjtögetés, halászat-vadászat, hanem a földművelés volt. Az új életmód nemcsak lehetővé tette, de kikényszerítette, hogy állandóbb jellegű települések létesüljenek. Ezzel magyarázható a Balaton környékén a népesség és a faluszerű települések számának ugrásszerű növekedése. Ajó termőtalaj és a víz közelsége kitűnő életfeltételeket teremtettek. A Balaton partvonala mentén és a patakok völgyeiben nagy számban ismertek újkőkori lelőhelyek. Természetesen ezek a települések nem egyszerre voltak lakottak, hisz a vonaldíszes kerámia kultúrájára az égetéses irtásgazdálkodás volt a jellemző. Ez azt jelenti, hogy a leégetett, a tus-