Gyulai Ferenc - Petánovics Katalin: A Balaton természeti képe. A láp haszna (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 1. Keszthely, 1990))

A Balaton természeti képe

A rézkorban (i. e. 2500-1900) sem következett be különösebb változás a Balaton vízszintjében. Abronzkor (i. e. 1900-750) elején a maihoz képest magasabbá válik ugyan a vízszint, de a kor vége felé erősen visszaesik. Arégészeti rétegek elemzéséből az derül ki, hogy avaskorban (i. e. 750- i. sz.-ig) a Balaton vízállása nem haladta meg a mai értéket. A császárkori Balaton (i. sz. 450-ig) vízszintje továbbra is alacsony volt. Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a rómaiak a Sió folyónál csakugyan szabályozták a tó vízszintjét, vagy legalábbis a hajózás biztosításának és a Sió-völgy védelmének érdekében kitisztították azt. Ez derül ki Galerius császár III. sz. végi rendeletéből, amennyiben az a Balatonra (Lacus Pelso) vonatkozott. Arról a múlt század végén vasútépítés közben Siófoknál előkerült építmény maradványáról, amit korábban római zsilipnek véltek, Sági Károly kimutatta, hogy törökkori elővár. Az avarkor vízállását pontosan ismerjük. Fonyód-Bélatelepen részben feltárt VIII. század közepi cölöpépítményes településről nagy mennyiségű faszenült gabonalelet ismert. Ebből következik, hogy a település életében a tó vízszintje nem haladhatta meg a 102,4 m Adria feletti értéket. AIX. századi alacsony balatoni vízállást mutatják a Kis-Balaton és az Alsó-Zalavölgy szigetein létesült telepek. A honfoglalás korában továbbra is igen alacsony volt a Balaton vízállása. Moór Elemér a magyarok honfoglalását nagy szárazsági periódus beköszöntével magyarázza. Füzes Miklós vizsgálatai szerint a IX-X. század fordulóján a középső-csernozjom területén húzódó ligetes-sztyepp area határa délebbre lehetett. Sági Károly ezt a klímaromlást a naprendszerben létrejövő, ezer évenként ismétlődő periódusossághoz köti. Apollenanalizissal foglalkozó tudomány, a palinológia 1220-tól változással, hűvösebb, csapadékosabb klímaperiódus beköszöntével számol. A Balaton vízszintje fokozatosan emelkedni kezdett. A bőséges régészeti anyag, de még földrajzi neveink is azt mutatják, hogy a török korra igen magassá vált a tó vízszintje. Víz alá kerültek a Kis-Balaton mocsarai, a Tapolcai-medence egy része, a Nagyberek vidéke. A XVIII. századi térképek tanúsága szerint hatalmas területeket borított nyílt víz, a parti részeket pedig feneketlen mocsár. Nem is volt közkedvelt ebben az időben a Balaton. Amikor Krieger Sámuel elkészítette a Balaton teljes lecsapolásának tervét (1776), nem nagyon akadt ellenzője. Az I. katonai felmérés („Josephinische Aufnahme" ) 1783-ban kiadott térképének elemzéséből Lötz Gyula arra a következtetésre jut, hogy a Balaton vízszintje tovább emelkedett és elérte a 108 m A. f. körüli magasságot. A természetes módon csökkenő vízszintre gyorsítóan hatottak a XIX. század első harmadának vízrendezési munkálatai; a Sárvíz-Sió (1810-1825), majd az Alsó-Zalavölgy szabályozása (1836), a Kiliti melletti vízimalom elbontása (1818). Mindezek és az 1830-as évek közepének tartós szárazsága hatására a XIX. század közepére a Balaton vízszintje a mai alá csökkent. Lipp Vilmos (1886) fenékpusztai tartózkodására így emlékszik vissza: „1859-ben, amikor a Balaton vize nagyon leapadt, az iszapban két, egymás mellett álló házfödél alakú római, de már szétrombolt téglasírt magam is láttam, a vízbe pedig csak nem temetkeztek a rómaiak!" 1984-ben a fenékpusztai öbölben az Amphora búvárszakosztály munkatársai a jelenlegi vízszint alatt találták meg a • római kori téglákat másodlagos helyzetben. A Déli vasútvonal biztonságáért való aggódás vezetett oda, hogy elfogadták a Ba-