Gyulai Ferenc - Petánovics Katalin: A Balaton természeti képe. A láp haszna (A Balatoni Múzeum Állandó Kiállításának Katalógusai 1. Keszthely, 1990))

A Balaton természeti képe

laton szabályozásának tervét (1862). A Sió-zsilip megépülte (1863) óta a Balaton vízszintje állandósult, 104,5 m Adria feletti magasságban található. E radikális vízszintcsökkentés végképp megpecsételte a Balaton hajdan volt két nagy öblözetének sorsát; a Nagyberek lecsapolása 1867-ben, a Kis-Balatoné pedig 1921-ben kezdődött el. A Balaton-mellék földtana és őslénytana A Balaton és környékének mai képét hosszú évmilliók földtörténeti eseménye, változása alakította. Ahhoz, hogy tavunk keletkezését megérthessük, a későbbiekben pedig az ember életét erősen befolyásoló természetes környezet hatásait értékelhessük, legalább nagy vonásokban meg kell ismerkednünk a földtörténeti eseményekkel. Földünk története a földtan (geológia) tanúsága szerint több mint 3200 évmillióra nyúlik vissza. Ezt a rendkívül hosszú időt az áttekinthetőség kedvéért földtani időkre, időszakokra osztják, a földtörténeti események alapján. Ezek az események belső erővel (vulkánizmus, földrengés), vagy külső (nehézségi erő, hőmérséklet, vízjég, szél, élőlények) eredetű erővel magyarázhatók. Hatásukra a földkéreg mozog, gyűrődik, repedezik; egyes helyek kiemelkednek, mások lesüllyednek; a felszínt rombolják, vagy építik. A Balaton-mellék legrégebbi kőzetei az óállati idő (paleozoikum) kambrium, ordovicium, szilur és devon időszakából valók. Ezek alkotják a tó aljzatát a fiatal üledékek alatt. Valószínűleg a legősibb átkristályosodott - itt fellelhető - képződmény a fillitösszlet (rétegegyüttes). A felszínen csak a Balatonfőkajár melletti Somlyó hegyről ismert A fillitösszlet kőzetei között gyakori a szürke, levelesen szétváló fehér kvarcerekkel átjárt fillit, (22) a lemezekre széteső zöld színű kloritpala. Ritkább a keményebb világosszürke kvarcfülit (Somlyó-hegy) és a márvány (Szigliget). A fillitösszlet a Balaton medre alatt levő tektonikai (kéregszerkezeti) vonal mentén, egy nálánál fiatalabb ordovicum-devon kori agyagpala összlettel érintkezik. Összefüggő réteget csak Alsóörs-Balatonalmádi, Liter és Révfülöp környékén alkot. A devon és a felsőperm időszak közötti vulkáni tevékenység nyoma a híres litérmogyorósdombi diabáz és az alsóörsi kvarcporfir. Ez az agyagpalaréteg egészen a Bakony hegységig húzódik és egyben a permi vöröshomokkő alapját alkotja. Ezek az ún. átalakult kőzetek a földtörténeti ókor elején és közepén hazánk területét borító mély tengerüledékei, összekeveredve a vulkáni kitörések lávaanyagával. A karbon időszak vidékünkön nagy arányú tenger-előrenyomulással kezdődött. Mély tenger azonban nem alakult ki, csupán szigetvilág. Az időszak végén újra szárazulattá vált a terület. Az éghajlat egyenletes volt, csapadékos, enyhén óceáni jellegű. Ekkor keletkeztek az első mocsári erdők, melyek óriás fa alakú ősharasztokból álltak. Kétéltűek és hüllők uralták a vidéket. A Balaton déli partjának helyén hatalmas hegység húzódott. Ez később lesüllyedt. Három csúcsa: a polgárdi Szár hegy, a fülei Kőhegy és az Úrhidai hegy, mind a mai napig kilátszanak a későbbi lerakódások alól. A Balaton keleti végétől nem messze levő fülei Kőhegyen olyan szürke és vöröses konglomerátum és homokkő található, amely egykor itt élt zsurlóféle (Calamités sp.) lenyomatát őrzi. Ebből a korszakból származik a balaton-velenceigran/íöv, amely 5 km szélességben húzódik a tó tengelyével mintegy párhuzamosan. Mélysége délnyugaton 1-1,5 km. Enyingnél csak pár száz méter, míg a Velencei hegységben már a felszínen látható. A gránit olyan szemcsés (magmás) átalakulást nem mutató kőzet, amely nagy