Veszprémi Történelmi Tár 1989. I.
Műhely - Jánoska Péter: Római kori lószerszám restaurálása
MŰHELY 87 4. ábra A bronz orrszorító baloldali szára az összekötő darabbal mechanikai úton szétválasztott darabok egyike kulcsfontosságú volt a zabla összeállításánál. (6. ábra) A fent említett szövetmaradványok vaskorrózióval átitatott porlékony töredékek voltak, további szál és egyéb vizsgálatra nem lehetett felhasználni őket. 3.6. Korróziótermékek vizsgálata 3.6.1. Cseppelemzés Többen alkalmazzák a cseppelemzés vizsgálati módszert, mint aránylag rövid idő alatt elvégezhető mikroanalitikai lehetőséget. Költséges berendezéseket nem igényel,igen kismenynyiségű a mintaanyag szükséglete, sőt fémtárgyak felületén is lehet mintát oldani, amelynek nyomai később könnyen eltávolíthatók. A cseppelemzés említett előnyei mellett azonban hangsúlyozni kell, hogy nagy gyakorlatot igénylő, sok esetben csak bonyolult kémiai elválasztási módszerek elvégzése mellett kivitelezhető eljárás. Alkalmazhatóságát kipróbáltam, mind a korróziós termékek, mind pedig az alap fém vizsgálatánál. Az elemzésnél Szabó Zoltán 017 által kidolgozott módszereket, valamint Fritz Feigl 8 könyvében, illetve Marilyn Laver 9 zágrábi előadásában található recepteket, eljárásokat alkalmaztam. A módszerek részletes leírását az 1. jegyzet tartalmazza. Az ezüst, Ag reakciót nem lehetett egyértelműen értékelni, a később kimutatott magasabb ólomtartalom zavarta az azonosítást. A ccHN0 3-ban feloldott mintából az ólom, Pb szinte minden jellemző pozitív eredményt adott. Mivel ebből az oldatból lehet kimutatni a vasat, Fe, megvizsgáltam. Nem volt meglepő a vas jelenléte, amely szintén több módszerrel pozitív eredményt adott, mivel a zablapálca és a többi vasleletek korróziótermékének az oldata, valamint a talaj vastartalma beszivárgott a tárgyat borító korróziós réteg pórusaiba. Bizmutot, Bi a megadott reakciókkal kimutatni nem tudtam. Valószínű kisebb koncentrációja miatt. A későbbi spektrográfiai elemzés kimutatta. Az arzén, A s kimutatására, ami az ókorban a bronzok gyakori alkotórésze, gyakorlatilag csak a Gutzeit-próba állt rendelkezésre. Az eredmény enyhe pozitív voltát a későbbi műszeres vizsgálatok nem igazzolták. Egy újabb mintatöredéket borkősav jelenlétében oldottam CCJHNO3ban. Az oldatból az antimont és az ónt kerestem. Az antimon, Sb jelenlétét a pozitív reakciók alapján nem lehetett egyértelműen elfogadni, mert azok az ón ionokkal is pozitív eredményt adtak. Az ón, Sn kimutatása sikerrel járt kakotelines papírral és foszformolibdénsavas papírral egyaránt. Sósavban oldva a minta további részét, újabb kationokat lehet az oldatból kimutatni, (Ni, Co, Zn). A nikkel, Ni kimutatása dimetil-glioximmal nem volt egyértelmű és a kobalt, Co sem. A cink, Zn vizsgálatára (az ismert, eléggé komplikált módszer mellett) a CCl 4-es dithizon oldattal is eredményt érhetünk el, bár több eddig meghatározott ion is adja ezt a reakciót. Nagyobb mennyiségű cink jelenlétét azonban a műszeres vizsgálatok egyértelműen igazolták. A szürke réteg vizsgálatának a jelentősége miatt igen fontos szerepet kapott az ólom vizsgálata, amely a lehetséges módszerek mindegyikével pozitív eredményt adott. Ezen túl F. Feigl 8 (437. o. 12. p.) módszerét alkalmaztam, amit a bűnügyi nyomozásoknál a lövedék útjának bizonyítására használnak. Ez a módszer a legkisebb mennyiségű ólmot is kimutatja karakterisztikusan. Részletes leírást az 1. sz. jegyzet tartalmaz. Hasonló eredményt adott az ón vizsgálatára is egy újabb módszer alkalmazása. M. Laver zágrábi előadásában megragadta a figyelmemet egy módszer, amelynek vázlatát a 7. ábra mutatja. Itt külső áramforrás segítségével kapjuk a tárgy felületéről a szükséges mintaanyagot. Ezzel a módszerrel akkor is eredményt lehet elérni, amikor más reakciók negatív jelet adnak (leírás az 1. sz. jegyzetben). A foszformolibdénsavval átitatott és kezelt papíron (F. Feigl 8 108. o.) az áram hatására azonnal megjelent az ón jelenlétét bizonyító mélykék színeződés. Vas kimutatásra is ezt a módszert alkalmazva (F. Feigl 8 161. о.) a tesztpapírral jó eredményt kapunk. (1. sz. jegyzet) összegezve a korróziótermékek cseppelemzéses vizsgálatát, beigazolódott az a feltevés, hogy a bronz-. 5. ábra Bronz zablafeszítő a vas zablapálca töredékkel