S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Pilipkó Erzsébet: Keresztelések a szocializmusban Balatonkenesén
más képzettséggel és érzékenységgel érkeztek, ők már nem kötötték meg azt az általános „piszkos kompromisszumot”, amely miatt szégyenkezniük kellett volna. De ez már a 80-as évek közepe, amikor az értelmiségi csoportok — ellenzékben, félellenzékben - a fordulat előkészítőivé váltak.58 Az 1950-es években a pozícióban nem lévő, kétkezi földművelő ember kevésbé volt veszélyeztetve az új hatalom ateista ideológiája által, azonban a keresztény egyesületek,59 mozgalmak kiiktatását követően számára is egyre inkább szűkült az a tér, ahol az egyházához kapcsolódhatott s hitét megvallhatta. Az 1949-ben elfogadott új alkotmány a vallást magánügynek nyilvánította, s mivel elsősorban a fiatalságot kívánta kivonni az egyház befolyása alól, hogy saját marxista-ateista szervezeteibe tömörítse, ezért törvényerejű rendelet szólt a hitoktatás fakultatívvá tételéről. így pár éven belül a hitoktatásra járó gyerekek száma minimálisra csökkent s a legtöbb iskolában a hitoktatás — igény híján - meg is szűnt. A valóságban a látszólagos érdektelenségnek az a hátrányos megkülönböztetés és megvetés volt az oka, amellyel nemcsak a szülőnek, de a gyereknek is napi szinten szembe kellett néznie. „Én szerettem a gyerekeket, én soha ki nem csúfoltam volna, mikor hallottam, hogy hittanra jár vagy bérmálkozott, mert sajnos, voltak olyan kollégák, akik pellengérre állították a gyereket és sokszor megszégyenítették" - emlékezik vissza egy helyi nyugdíjas pedagógus. Ez a fokozatosan erodálódó hitélet a keresztelés vonatkozásában is tetten érhető Balatonkenesén (4-5. ábra.) Az 1950-es évek második felétől a gyermekek többsége már kórházban született, így a helyi állami anyakönyvi adatok nem elegendőek ahhoz, hogy a balatonkenesei illetőségű születések tényleges számát meghatározhassuk. Ezért az erre vonatkozó információkat több forrásból voltam kénytelen összegyűjteni: 1945—1961 közötti időszakra vonatkozóan a felekezeti, a református és katolikus születési anyakönyvek adatait vettem alapul. Az egyházi anyakönyvek ugyanis nemcsak a helyi, hanem a kórházi születéseket is feltüntetik. 1956-ban például 58 valuch 2011, 283-295. 59 A két világháború között Kenésén tíz egyesület működött, melyek közül hét a katolikus, három a református egyház felügyelete alatt állott, vér - györfy - györgydeák takács 2014, 129. összesen 58 gyermek született Balatonkenesén, ebből 17 Veszprémben, 4 Székesfehérváron, 5 Enyin- gen, 1 Zircen, 1 Budapesten, 1 Siófokon s a többi helyben. Általában előfordul még várpalotai, pápai, tapolcai, ajkai születésű is. A KSH az 1962. év óta rendelkezik községsoros adatokkal a születéseket illetően. Ettől kezdve az ő adataikat használtam. Az adott grafikon számai mindkét felekezetnél érzékeltetik a négy és fél évtized kereszteléseinek hullámzását: az 1950-es évek második felének csökkenő, az 1960-70-es évek emelkedő tendenciáját, majd az 1980-as évek radikális fogyását, amely csak az 1990-es években emelkedett meg minimális mértékben. Az elmondások szerint az 1960-as évektől kezdődően a mind gyakrabban Balatonkenesén üdülő fővárosi polgárok közül többen a nyaralásuk ideje alatt helyben keresztel tették meg a gyerekeiket. Később ez a tendencia még általánosabbá vált. Ezek a számok egy mikrotársadalom keresztelési adatai, de valamelyest visszatükrözik az egész társadalomban végbement változásokat. Az 1945 utáni első években még nem történt radikális törés a közösségek hagyományos értékrendjében, bár a megindult retorziók, kitelepítések adott társadalmi csoportokat mélyen érintettek, de a kereszténység alapértékeit — ezek egyike: a keresztelés — még nem befolyásolta (6-8. ábra). Azonban az a generáció - amelynek tagjait az 1950-es években a hagyományos értékrendű szülők még akár kockázatot is vállalva, de megkereszteltettek, és akiket már az új, kommunista, ateista hatalom szocializált -, legalábbis közülük egy jelentős csoport, az 1970-80- as években már nem tartotta fontosnak biztosítani a keresztség szentségét a saját gyerekei számára. Itt mindenképpen feltűnő ez a generációs „váltás” a valláshoz való viszonyulásban. A református egyházban a konfirmáció szertartásával avatják a serdülőkorú lányokat, fiúkat a gyülekezet teljes jogú, felnőtt tagjává (9-11. ábra). Azonban nem minden megkeresztelt gyerek jutott el a konfirmációig. Egy nyugdíjas pedagógus mesélte: „Az én fiaim mindketten meg lettek keresztelve, másfél év van köztük: egyik 1971 áprilisában, a másik 1972 novemberében született. Hittanra már nem jártak, vasárnapi iskola keretében lehetett volna menni, de nem járattam őket. így hiába vannak megkeresztelve, de mint egyháztagok nem szerepelnek a névsorba. ” (12. ábra.) 562
