S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)
Prohászka Péter: Adalékok Darnay-Dorner Kálmán szárnypróbálgatásaihoz a régészet területén
vagonokra rakták és nyugatra próbálták menteni, azonban a zalaegerszegi pályaudvart ért bombatámadás során nagyrészt megsemmisültek.8 Gyűjteményének pusztulását Darnay alig pár hónappal élte túl, mivel 1945. július 2-án 81 éves korában elhunyt.9 Darnay a gyűjtést már gyermekként elkezdte, és mint azt 1936-os önéletrajzi írásában megfogalmazta: „Ha nem is vágyakoztam önállóságra huszonhar- madik évem küszöbén, mégis elfogott a vágyakozás, hogy végleg visszakerüljek folyosószerü boltíves diákszobámba, melynek nyugatra eső oldalfalát Kisfaludy Sándor 3600 kötetes könyvtára (édesatyám szerzeménye) foglalta el. Empire íróasztalom rejtek fiókjai színültig tele voltak - az 1877 húsvét hétfőjén Sümegh várának alagútjában lelt »resnaicance« (sic) díszes sarkantyún kívül - nyílhegyekkel, ágyúgolyókkal, lándzsákkal és egyéb harci eszközök díszelegtek. ’10 Az említett alig 13 évesen - 1877-ben - a sümegi várban talált „reneszánsz díszes sarkantyú” volt azon tárgy, amely felkeltette érdeklődését a régmúlt emlékei iránt.11 1887-ben szülei sümegi vaskereskedésének átvétele új lendületet adott gyűjtőtevékenységének, mivel különféle szerszámokra és eszközökre cserélte a régiségeket.12 Sőt még ingyenes újságokat is indított Házibarát és Ingyen Naptár címmel, melyekben gyűjteményének/múzeumának gyarapodása mellett különféle cikkekkel igyekezett megnyerni a környék lakosságát a múlt emlékeinek megmentésére és megőrzésére.13 Életrajzát bemutató munkákban többször történik hivatkozás arra, hogy Darnay a csabrendeki urnatemető 1882 és 1893 között folytatott ásatása révén kötött ismeretséget Pulszky Ferenccel, Rómer Flórissal és Hampel Józseffel, akik ösztönözték és szakmai segítséget nyújtottak a fiatalembernek.14 Különösen Hampel József támogatása kiemelendő, aki elősegítette Darnay tanulmányainak megjelené8 kópházi 2002,183. 9 NÉMETH 1964,8. 10 Idézi: NÉMETH 1995, 14. 11 NÉMETH 1964, 5.; NÉMETH 1995, 14. és MÜLLER 1995, 21. 12 NÉMETH 1964, 6. 13 NÉMETH 1964, 6., 11.; NÉMETH 1995,15. 14 németh 1964, 6-8.; vö. darnay 1995, 9., aki 1885-re tette Darnay megismerkedését Hampel Józseffel. sét az Archaeologiai Értesítő hasábjain. Valójában a kapcsolatfelvétel, majd ismeretség pár évvel korábban megtörtént és a szakmai kapcsolat ezt követően Hampel haláláig fennállt. Erre bizonyítékul szolgálnak az alább közlésre kerülő levelek és a múzeum részéről érkező válaszok piszkozatai. Az első leveléhez mellékelt rajzok pedig azért fontosak, mivel jelzik Darnay kiváló rajztehetségét, amelyről eddig életrajzai nem szóltak. E rajzokon ráadásul olyan tárgyakat örökített meg és közölte lelőhelyüket, melyek gyűjteményével elpusztultak. A Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának iratanyagában Darnaytól az első levél 1880 júliusából származik (Katalógus 1. levél),15 amelyben az ígért tárgyainak rajzait és a rájuk vonatkozó leírásokat, lelőhelyadatokat küldte el a Régiségtár őrének. Mint Hampel válaszlevelének piszkozatából kitűnik az akkor alig 16 éves Dorner Kálmán 1880 júliusában személyesen kereste fel a Nemzeti Múzeumot, majd ezt követően kezdődött több évtizeden keresztül tartó levélváltása Hampellel és a Régiségtár munkatársaival. A beküldött rajzokon különféle korú leletek láthatóak, melyek egy része a sümegi várból, míg a többi Vas, Komárom és Veszprém megyei lelőhelyekről származott. Darnayra a későbbiekben is jellemző, hogy más megyék területéről, sőt még az Alföldről is igyekezett múzeumát gyarapítani.16 A lerajzolt tárgyaknak csupán egy része régészeti lelet, így a vas megyei Nagyramondról származó kőbalta, kővéső töredékek őskoriak, míg a vas hadicsákány kora újkori. Ugyancsak őskori a sümegi szőlőhegyen talált bronzlándzsa, azonban az árpási bronzok meghatározása a rajz alapján nem végezhető el. A csabrendeki vaskardot Hampel válaszlevelében kora újkorinak vélte, amint a sümegi várból származó viseleti tárgyak és fegyverek egy részét erre a korra, míg a másikat a középkorra tette.17 Hampel válaszában (Katalógus 2. levél) javasolta, hogy Darnay kiterjessze gyűjtését a római leletekre, különösen a feliratokra, melyek fontos forrásai a romanizációnak.18 Hampel bátorítását a fölvilágosítások kérése után a kamasz rögtön kihasználta és már újabb leletekre 15 MNM Adattár Érem- és Régiségtár 391/1880. 16 MÜLLER 1995, 24. 17 MRT 3. 216-217. 18 MNM Adattár Érem- és Régiségtár 391/1880. 316