S. Perémi Ágota (szerk.): A Laczkó Dezső Múzeum Közleményei 28. (Veszprém, 2014)

Prohászka Péter: Adalékok Darnay-Dorner Kálmán szárnypróbálgatásaihoz a régészet területén

hívja fel a múzeum figyelmét (Katalógus 3. levél), köztük Severus Alexander pénzére, a sümegi posta pecsétnyomójára, valamint tájékoztatást ad környé­ken előforduló feliratos téglákról.19 Alig pár nappal később már szaktanácsot kér a kohári malom mellett található domb felásásával kapcsolatban (Katalógus 4. levél).20 A pontokba szedett kérdéseire azonban nem Hampel, hanem a tár segédőre Czóbor Béla vá­laszol (Katalógus 5. levél).21 A tanácsok különösen fontosak, mivel módszertanilag és a dokumentálás fontossága szempontjából előrehaladottak: „Min­denekelőtt arról kell tudomást szerezni, hogy váljon a halom egyes rétegekből álló telepet képez-e avagy nemi Az első esetben óvatosan kell a rétegeket egymásról le­szedni s a bennök talált régi tárgyakat rétegenként el­különítve jegyzékbe venni. Ha pedig a halom nem áll rétegekből: így valószínűleg őskori sírt rejt magában, mely rendesen a halom közepe táján foglaltatik. Te­hát ez esetben legczélszerübb a halom közepén árkot huzni s úgy keresni föl a benne rejlő tárgyakat. Néha ilyenkor is érdekes rétegekre akad a kutató, melyeket fölmérni és rajzban, ha csak vázlatilag is megörökíteni a lelkiismeretes búvár elengedhetetlen kötelessége. Az így napfényre jött tárgyakat a tér- és ásott rétegek raj­zaival, a felvett jegyzőkönyvekkel egyetemben okvetlen kérnők bemutatni intézetünknél, hogy róla tudomást szerezve, az ásatásokat s azok eredményeit folytonosan evidentiában tarthassuk. ” A javasolt módszert a bon­tásra és dokumentálásra az őskori halmok bontása során sajnos elfelejtették a 20. század első felében és a rétegenkénti bontást és dokumentálást majd csak Banner János és Bóna István honosítják meg ismét a hazai régészetben! Talán e tekintetben nem véletlen, hogy Darnay igyekezett dokumentálni pa­píron, fényképen és jegyzőkönyvben a feltárásait és az előkerült leleteket. Az ásatásain készült felvétele­ken, mint például az 1912-es lesenceistvándi ásatá­sán, nagy mappa van a kezében, amelybe feljegyezte megfigyeléseit.22 Czobor Béla tanácsait ezek alapján megfogadta, sőt tovább is fejlesztette, melyre a te­metőket feltáróknak tett jó tanácsai utalnak.23 A 19 MNM Adattár Érem- és Régiségtár 403/1880. 20 MNM Adattár Érem- és Régiségtár 436/1880. 21 MNM Adattár Érem- és Régiségtár 436/1880. 22 MÜLLER 1995, 21. 23 MÜLLER 1995, 24. magyar régészet nagy kárára ezek a dokumentációk, feljegyzések nem maradtak fenn, pedig szerzőjük nagy fontosságot tulajdonított még a térkép, a sír­rajz és a sírfénykép készítésének.24 Azt hogy Darnay kiválóan rajzolt és így e rajzai milyen forrásértékkel bírhatnak, éppen az első leveléhez mellékelt rajzai jelzik.25 Alig egy évvel később már cikket küld az Archaeologiai Értesítő számára, melyet Hampel to­vábbít a szerkesztőségnek (Katalógus 6. levél), ami miatt a rajz és leírás nem maradt az aktában.26 Nagy valószínűséggel ez a kézirata jelent meg az 1882. évi kötetben az Ukki lelet címmel.27 Júliusi levelében (Katalógus 7. levél) újabb leleteket és rajzokat küld meghatározásukat, illetve közlésüket kérve.28 Választ Hampel távolléte miatt csak szeptemberben, akkor is Tergina Gyula segédőrtől kap (Katalógus 8. levél), aki támogatásáról biztosítja, és az érmeket vissza­küldi rossz megtartásuk miatt.29 1882 februárjában Tergina segítségét kéri néhány beküldött érméjének meghatározásánál (Katalógus 9. levél),30 amit meg is kap (Katalógus 10. levél).31 Májusban újabb le­let leírását és rajzát küldi, melyek közreadását kéri Hampeltől (Katalógus 11. levél).32 A következő le­vél sem várat magára, amelyben egyrészt Hampelt gyűjteményének Budapestre szállításáról tájékoztat­ja, másrészt örömét fejezi ki, annak tervezett látoga­tása miatt (Katalógus 12. levél).33 E levelében említi a csabrendeki szőlőhegyet, ahol igen nagy számban kerülnek elő leletek a mezőgazdasági munkák so­rán.34 Az itt bolygatott Halstatt-kori temetőből fon­tos leletek jutottak Darnay gyűjteményébe és ez volt az első nagyobb ásatása működése során.35 így már a következő levél az itt talált leletekről szól (Katalógus 13. levél), ahonnan őskori urnákat és fémleleteket 24 müller 1995,23-24. 25 MÜLLER 1995,24. 26 MNM Adattár Érem- és Régiségtár X/1881. 27 dorner 1882a. 28 MNM Adattár Érem- és Régiségtár 264/1881. 29 MNM Adattár Érem- és Régiségtár 264/1881. 30 MNM Adattár Érem- és Régiségtár XX/1882. 31 MNM Adattár Érem- és Régiségtár XX/1882. 32 MNM Adattár Érem- és Régiségtár XXX/1882. 33 MNM Adattár Érem- és Régiségtár 200/1882. 34 mrt 3. 45-59. 35 NÉMETH 1964, 8. 317

Next

/
Oldalképek
Tartalom