S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)

DOHNÁL Szonja - KÁKONYI Anna: Államosított műtárgyak a Laczkó Dezső Múzeumban. I. Egy Veszprém megyei művészetpártoló család

és Vajkai dokumentálási szenvedélyének köszönhetjük a felvételeket. Csak a múzeumtörténeti dokumentumok alapján, levelezésekből és jelentésekből tudjuk azt is, hogy a révfülöpi Sontágh-villából valamint Kiskamondról, Mencshelyről, Felsődörgicséről és Balatonudvariból is hoztak be muzeális értékű tárgyakat, de ezek beazonosítására már nem lesz lehetőség. A leltárba vételt az 1953-as év folyamán Vajkai Aurél végezte." A meglehetősen hevenyészett leltárkönyvi bejegyzések arról tanúskodnak, hogy sem elegendő idő, sem kielégítő mennyiségű információ nem állhatott a múzeumigazgató rendelkezésére. Emiatt az ezres nagyságrendű gyarapodás adatolása inkább egy tervutasítások szorításában végzett munka benyomását kelti, mintsem gondos leírásét. A sok kitöltetlen mező mellett a gyűjtés helyére vonatkozóan helyenként olvashatjuk a „múzeum raktárából" kifejezést is, ebben az esetben nem tudjuk, hogy az államosítással behozott, vagy korábban a raktárba került, de még nem feldolgozott műtárgyakról lehet szó. Az egy-egy családtól származó anyag összesítése sem végezhető el további kutatások nélkül pontosan, hiszen nem lehetünk biztosak benne, hogy az egyébként is hiányos adatokat a leltározó mindenütt pontosan adta meg. A beleltározott tárgyak leírásának hiányait valamelyest pótolni lehetne, ha a múzeumtörténeti adattár iktatott iratai között részletesebb, az államosítás folyamatáról szóló beszámolók, a helyszínen készült átadás-átvételi adatok, esetleg tárgylisták állnának rendelkezésre. Ezek helyett azonban többnyire csak az állami bürokrácia megnyilvánulási formáit találjuk: egy-két soros kiküldetési utasításokat, útiköltség-igényléseket és elszámolásokat, rövid jelentéseket a kiszállásokról, hosszas levelezéseket teherautó-bérlésről, munkaidő-nyilvántartásokat, leltározásra és kiszállásokra vonatkozó tervutasításokat, amelyekből a külső körülményekre ugyan lehet következtetni, a lényeget azonban nem tartalmazzák. Félő, hogy a hiányzó adatok így mindörökre homályba vesznek, ugyanis a családok azon tagjai, akik még információval tudtak volna szolgálni az elkobozott műtárgyakról, mára mind meghaltak, az élő leszármazottak pedig feltehetően soha nem találkoztak velük. Szépalmapuszta története' és a Pejacsevich-Mikó család leszármazása Az alábbiakban annak a Veszprém megyei uradalomnak és az ott élő arisztokrata családnak a történetét és leszármazását ismertetjük, ahonnan illetve akiktől az államosítás következtében a legtöbb tárgy került be a múzeum gyűjteményeibe. Szépalmapuszta a Magas-Bakonyban, Zirc, Borzavár és Porva közelében található. A történelem során számos család birtokolta, tulajdonosai gyakran változtak, leghosszabb ideig azonban az Esterházycsalád büszkélkedhetett vele; a történelmi arisztokrata családok közül utolsó tulajdonosa a 20. században a Pejacsevich-Mikó család volt. Szépalmapuszta története all. századra nyúlik vissza. Ekkor még az oklevelek „Nagy Förtés" néven említik, ugyanis Szépalma területén egy kéntartalmú forrás eredt, melyet gyógyításra is használtak. Az idők folyamán a forrás elapadt, a helyén egy tó keletkezett, melyet nagyrészt állatok itatására hasznosítottak. Ma is megvan, a Hotel épületétől nem messze található, azonban mára egy kedves pihenőhellyé vált. Ebből az időből származik az első írásos emlék a területről, az a bizonyos oklevél, melyben a Nagy Förtés elnevezés szerepel. A későbbi kastély területét ekkor még hatalmas erdők borították, ahova királyaink előszeretettel jártak vadászni. Megfordult itt többek között Szent László király és IV Béla is. Az első fontos dátum a birtok történetében az 1325-ös esztendő, amikor Károly Róbert királyi tulajdonba vonta és ezt követően több évtizeden át királyi tulajdon is maradt. A 14. század végétől Zsigmond királynak köszönhetően a Garaiak tulajdona lett, akik majdnem 80 éven keresztül birtokolták. A Garai család a Szépalmapusztához közeli Porván a 15. század 30-as, 40-es éveiben egy kolostort és kápolnát is építtetett a pálos szerzetesrend részére. A 15. században került a birtok a Szapolyai család tulajdonába. A 16. században egy gazdag földesúr, az enyingi származású Török Bálint szerezte meg, aki gazdálkodni kezdett a területen, nagy gyümölcsöst, 1

4 A Népművelési Minisztérium 1954-ben erősíti meg, hogy a 4/1952. tvr. értelmében bekerült tárgyak állami tulajdont vagyis nem letétet - képeznek, a törzsanyagba beleltározandók. LDM Múzeumtörténeti Adattár 11944 (iktsz.: 327/1954). " HOGYOR József Szépalma története című, 1997-es kézirata alapján készült fejezet. 186