S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)

ERDEI T. Lilla - EGERVARI Márta: 16-18. századi fémfonalas csipkék elemzése a VMMI gyűjteményéből

ERDEI T. LILLA - EGERVÁRI MÁRTA 16-18. SZÁZADI FÉMFONALAS CSIPKÉK ELEMZÉSE A VMMI GYŰJTEMÉNYÉBŐL Magyarországon a vertcsipke készítés múltja Mátyás király idejéig nyúlik vissza. Beatrix királyné többször is hozatott Olaszországból aranyfonó és selyemszövő mestereket, akik pompás ruháihoz paszományokat készítettek. Ok adták tovább tudásukat magyar tanítványaiknak, akik országszerte elterjesztették

1. A csipkekészítők a gombkötő- és paszománykészítő mesterekkel egy céhet alkottak, mivel az általuk használt eszközök nagy része azonos volt. A paszományosok a csipkét lányokkal, asszonyokkal készíttették. Olyan keresett volt, hogy minden női munkás kezet igénybe vett, így nem maradt elég szolgáló és cselédlány. A problémát a csipkeverők életkorának beszabályozásával igyekeztek megoldani. Selmecbánya városa 1560-ban kelt rendelete szerint: „a felnőtt leányoknak ne engedtessék meg a csipkekészítés, ... hanem kényszerítessenek becsületes embereknél szolgálatba állani"". Hasonló rendelet a flandriai Grandban 30 évvel később jelent meg, ahol már a 12 évnél idősebbek számára megtiltották a csipkeverést'. A vertcsipke legkorábbi típusa - hasonlóan a varrott reticsellához - geometrikus szerkesztésű volt. Mintáját négy ágból fonott pálcák keresztezésével, összekapcsolásával alakították ki

4. Később ezt a fonatos csipkét alakvetéses elemekkel, levélkékkel gazdagították. így készültek a 16. századi genovai aranyfonalas csipkék, amelyek a korai magyar csipkékkel komoly rokonságot mutatnak. Hazánkban ez a fajta ékesség jóval tovább volt kedvelt díszítménye a rangos családok ruházatának, mint Európa nyugatabbra eső részein. A keleties szabású, nehezebb anyagú magyar viselethez ugyanis nem illett a 17. századi, légies hatású, nyugati lencsipke. A korabeli sárospataki, debreceni, veszprémi leletek tanúsága szerint, hazánkban a fémfonalas csipkét úgy, mint a paszományt - rátétként a varrások és szegélyek mentén rögzítették a díszruhák selyem, bársony anyagára. A 17. században a magyar csipke különleges, egyedülálló a maga nemében, amely az ország akkori történelmi helyzetének köszönhetően, a keleti és a nyugati ízlésvilág ütközéséből, helyi, sajátos egybeolvadásából következik. Ezek a sajátosságok megmutatkoznak az úrihímzéseink mintakincsében, anyagában és öltéstechnikájában is. A hímzés és a csipke mustráját pedig összehangolták; előbb csak a felhasznált fémfonalakat, később a mustra elemeit is. Előfordul, hogy csipke díszíti, borítja hímzés helyett az egész viseleti darab feületét. Radvánszky Béla írja, hogy a díszítmények közül „a század közepére a csipke vált egyeduralkodóvá, kiszorítva a paszományt, prémeket, különböző kötéseket. A vállakra való csipkét tiszta arany és ezüstfonálból elegyesen készítették három ujjnyi, tenyérnyi, sőt arasznyi szélességben" . A magyar viseletekre való csipke alapanyagául egészen a 18. századig előszeretettel használják az arany- és ezüstfonalakat. Ezek a fonalak úgy készültek, hogy vékony ezüst-, vagy aranyozott ezüst fémdrótot, szalagot „S" vagy „Z" irányban körétekertek egy növényi, vagy állati eredetű szálasanyagból sodort fonalnak. A szalagot készíthették drót ellapításával, hengerelésével vagy kivághatták vékony fémlemezből, fóliából. A bélfonalak anyagául leggyakrabban selymet, pamutot, és lenszálakat használtak fel". A VMMI gyűjteményéből ki1 CSERNYÁNSZKY 1983., 341. 2 DEMKO 1890., 27. ' EMBER 1962., 24. 4 A legkorábbi mintakönyv ami kifejezetten vertcsipkéhez készült és biztosan ismerünk, azt Velencében adták ki a Sessa testvérek 'Le Pompe' címmel 1559-ben 5 RADVÁNSZKY I. 1986., 89-90. 6 JÁRÓ 1994. 247