S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)

S. PERÉMI Ágota: Újabb avar kori leletek Veszprém megyében IV. Veszprém-Tejüzem (volt Vörös Október utca) késő avar kori sírjai

1. Tájolás Az összesítő temetőtérkép alapján elvégzett szá­mítások alapján, figyelembe véve az ebből adódó pontatlanságokat, a sírok mindegyike ÉNy-DK-i, 310-330° közötti tájolású volt. Ez megfelel a késő avar kori temetők nagy részében megfigyelt tájolási adatainak. 1 6 2. A sírgödör 2.1. Forma, mélység, eltérő típusok A sírgödrök, a fényképfelvételek és sírrajzok alapján, nagyrészt lekerekített sarkú, téglalap felül­nézetű aknasírok voltak. Általában igazodtak az elhunytak, illetve a koporsó méreteihez. Az általánostól némiképp eltérő alakúak voltak a 6. és 10. gyerek sírok: a 6. sírgödör ÉNy-i vége szögletesen záródott, míg a 10. gyereksír ÉNy-i vége szabálytalan, kissé csúcsosodó formájú volt. A 3. felnőtt esetében a sírgödör igen keskeny volt, ami viszont az elhunyt szabályos rendben történő behelyezését nem befolyásolta. 2.3. Sírok mélysége A sírok mélységét, mint arról már volt szó, két kivétellel, a szintadatokból számoltuk ki. Figyelem­be véve az ebből adódó bizonytalanságokat annyi megállapítható, hogy a gyerek sírok a sekélyebbek közé tatoztak (6. sír - 77., 10. sír - 106; 14. sír ­101 cm), míg a gazdagabb leletanyagot tartalmazó női sírok 140 cm meghaladó mélységűek voltak (12. sír - 142 cm; 15. sír - 143 cm). Ebből a sor­ból „kilógnak" a 2. (149 cm) és különösen a 16. sír. (Utóbbi a mérések szerint 166 cm mély volt.) A többi sír mélysége 100-120 cm között ingadozott. 3. A sírba helyezés módja A feltárt, dokumentált sírokban az elhunytakat hanyatt fektetett, nyújtott helyzetben helyezték a sírba. A koponyák vagy a jobb (hét esetben: 2., 5., 6., 7., 9., 11., 13.) vagy a bal (10 esetben: 1., 3., 4., 8., 10., 12., 14., 15., 16., 17.) oldalra billentek. Karcsontok általában a váz mellett nyújtva helyez­kedtek el. Ettől néhány esetben csekély eltérés is mutatkozott: - ujjcsontok a combcsonton (2., 9. sírok); - hal alkarcsontok a medencére hajlítva (4. sír); - jobb és bal alkarcsontok a medencére hajlítva (6., 8. sírok) - koponya irányába „felhúzott" karcsontok, alkar­csontok a medencén a 11. sír esetében, minden bizonnyal sírba helyezés során kerültek ebbe a helyzetbe. A 6. sír, gyenge megtartású csontváza esetében a lábszárcsontok és az ujjcsontok felszívódtak. A 7. és a 13. sírokban a gerinccsigolyák S-alak­ban elferdülve kerültek elő. A 7. sírban nyugvó férfi esetében úgy tűnik, hogy sírba helyezés során billent az egész csontváz jobb irányba. Ekkor fer­dülhetett el a gerincoszlop is. A 13. női csontváz esetében viszont úgy tűnik, hogy az elhunyt számára rövid koporsót készítettek és ebbe való behelyezéskor mozdultak el a csontok. 4. Koporsós temetkezések A feltárt temetőrészlet sírjaiban kivételesen sok esetben, összesen tizennégy alkalommal, sikerült megfigyelni koporsóra utaló nyomokat, kivéve az 1. férfi, 5. női és a 6. gyerek sírt. A nyomok fekete elszíneződésként jelentkeztek. A sírlapok alapján a következő adatok állnak ren­delkezésünkre: 1. Ládaszerű, ácsolt koporsó, tetővel, lemélyített sírvégekkel 2. sír - koporsótető, de jelentkezésének mélységére nincs adat. A koporsó mélysége 35 cm, alatta nem volt deszka, csupán kevert föld. A sír ÉNy-i és DK-i vége 23 cm mélyen le volt mélyítve. 12. sír - koporsótető, jelentkezési mélység nem ismert. Feltárás után vékony csík jelezte a 208 cm hosszú koporsó oldaldeszkáit. A sírvégeket lemélyítették. A koporsón kívül került elő a marhacsont mellék­let, a jobb lábszárcsontoktól délre. 15. sír - koporsótető, jelentkezési mélység nem ismert. Feltárás után vékony csík jelezte a 134 cm hosszú " TOMKA 1975. 7. 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom