S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)
DOHNÁL Szonja - KÁKONYI Anna: Államosított műtárgyak a Laczkó Dezső Múzeumban. I. Egy Veszprém megyei művészetpártoló család
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1952. február 17-én hirdette ki az 1952. évi 4. törvényerejű rendeletet, amely bizonyos házingatlanok állami tulajdonba vételét írja elő. A bevezetőben megfogalmazott indoklás szerint az intézkedésre azért volt szükség, mert a háztulajdonosok nem végezték el a legfontosabb felújítási, állagmegóvási munkálatokat, ezért az ingatlanok értéke folyamatosan csökkent, és ez nemzet-, pontosabban népgazdasági érdekeket sértett.' Hogy az állam lehetett-e valóban jobb gazdája a birtokba vett ingatlanoknak, mint eredeti tulajdonosaik, annak elvi feltételezése is kétségbe vonható, a valóság pedig néhány évtizeddel később már kétségbeejtő tényekkel bizonyította, hogy az állam sem az állagmegóvási feladatoknak nem tett eleget, sem az ingatlanok megfelelő használatáról nem gondoskodott. 4 Az indoklásban a háború előtti uralkodó osztály lakbérekből szerzett jövedelmének megszüntetése is szerepel. Ennek értelmében minden olyan ingatlant - nemcsak lakóházakat, hanem villákat, öröklakásokat, üzletházakat, üzemépületeket, raktárakat is - elvettek, amelynek egészét, vagy egyes részeit bérbeadás útján hasznosítottak. Automatikusan állami tulajdonba kerültek azok a házingatlanok is, amelyeket nem adtak bérbe, de „tőkések, kizsákmányolók és a megdöntött társadalmi rendszer népelnyomó elemei" birtokoltak.' Kifejezetten a villa- és üdülőtulajdonosok vagyonának megszüntetése volt a célja annak a rendelkezésnek, amely azok ellen irányult, akiknek egyidejűleg két vagy több bérlemény állt birtokában. Tőlük szintén elkobozták az ingatlanok berendezésére használt ingóságokat is - kártalanítás fejében, ám a kártalanítás mikéntjét minden esetben az illetékes megyei tanács hatáskörébe utalta a rendelet. 6 Magántulajdonban maradhatott a bérből és fizetésből élők, szellemi dolgozók, művészek, nyugdíjasok, kisipari termelőszövetkezetek tagjainak legfeljebb hatszobás háza és egy üdülője, a kisiparosok, kiskereskedők legfeljebb ötszobás ingatlana, a parasztok legfeljebb hatszobás lakóépülete és egy, bérbeadás útján hasznosított ingatlana, valamint a kulákok ötszobás lakóháza, tanyája és gazdasági épületei. Ez utóbbi felsorolás merőben elméletinek tűnik és feltehetőleg csak papíron létezett: nehezen képzelhető el az ötvenes évek Magyarországán a hatszobás ingatlannal és egy villával bíró dolgozó és hasonló méretű házzal, tanyával és gazdasági épületekkel rendelkező kulák. Az államosított ingatlan volt tulajdonosának 1953. január l-jétől lakbért kellett fizetnie, amenynyiben továbbra is házában szeretett volna maradni. 8 A rendelet a tulajdonosok kötelezettségévé tette, hogy a hatályba lépéstől számítva három napon belül írásban jelentsék az államosítás alá eső ingatlanukat a területileg illetékes tanács végrehajtó bizottságánál ', és külön kötelezte őket az ingatlan és az ingóságok gondos megőrzésére, amíg azokat az illetékes állami szerv át nem veszi. 1" A kötelezettség megszegését, az előírtak kijátszását három évig terjedő börtönbüntetéssel szankcionálták. 1 1 Témánk szempontjából kifejezetten az államosított ingóságok képezik az érdeklődés tárgyát, ám a rendelet szövegéből egyértelműen nem derül ki, hogy ez alatt a fogalom alatt vajon az összes berendezési tárgyat értették-e, és ha igen, mi lett azokkal a tárgyakkal, amelyeket nem tartottak a kulturális örökségvagyon részének, és nem szállítottak múzeumba. Ma már azt is csak sejthetjük, hogy a végrehajtás menetében meglehetősen tág tere maradhatott a 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet egyes házingatlanok állami tulajdonba vételéről. Törvények és rendeletek 1952., 84. 4 1983-as műemléki felmérés adatai - amelyek elsősorban az 1946-ban elkobzott kastélyokat vették számba - azt mutatják, hogy az államosított kastélyok és kúriák mintegy kilencven százalékát rossz állapotban találták. Ha átalakították, gyakran eredeti jellegüktől megfosztva, barbár módon végezték a felújításokat, és végül legtöbbjüket korántsem a megfelelő célra használták - gondoljunk itt az istállónak használt épületekre, vagy azokra, amelyekben nincsteleneket helyeztek el. Többet lebontottak, néhány pedig az elhanyagoltság következtében került menthetetlen állapotba. VeML XV. 18. c. Veszprém megye kastély- és kúriaállományának vizsgálata. ' Törvények és rendeletek 1952., 84. 1. § 4 Törvények és rendeletek 1952., 84. 1. § 7 Törvények és rendeletek 1952., 84-85. 2. §. 8 Törvények és rendeletek 1952., 85. 12. §. " Törvények és rendeletek 1952., 85. 13. §. 1 0 Törvények és rendeletek 1952., 85. 14. " Törvények és rendeletek 1952., 85. 15. §. 182
