S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)
SCHLEICHER Vera: Kéjpart, lidósítás és velencei est a Magyar Tengeren. Minták és hatások a balatoni fürdűkultúra fejlődésében
években kezdte meg működését. 1902-ben jött létre az Idegenforgalmi és Utazási Vállalat a magyar fürdők és ipari termékek népszerűsítésére. A vállalatnak minden nagyobb városban volt képviselete, amelyeknek szintén komoly szerep jutott egyes külföldi minták közvetítésében (pl. bikaviadal, virágkorzó) valamint a magyar vidék-kép formálásában („etnográfiai bazár"). Létre jöttek az első, az egységes Balaton-fejlesztésben gondolkodó, ám meglehetőse eszköztelen szerveződések: 1882-ben a Balaton Egylet, majd 1904-ben a Balatoni Szövetség". 4. A trianoni döntés után kezdődő időszakot (1920-1945) nem szokás önálló korszaknak tekinteni, én azonban indokoltnak látom, sőt a „harmadik Balatonkultusz"elnevezést sem tartom túlzásnak. A különbség az előző korszakhoz képest egyrészt mennyiségi. A korszak végére a villaépületek száma megnégyszereződött, és elérte a nyolcezret, az állandó (tehát ingatlannal is rendelkező) nyaralók száma pedig megközelítette, majd átlépte a helyi őslakosság számát. Ezzel együtt célpontja lett a Balaton a korábban más Monarchia-beii és tengerparti fürdőhelyeken nyaraló ún. „felső tízezernek". E társadalmi réteg, s hozzá igazodó középosztály igényeinek egyre kevésbé felelt meg a községben bérelhető falusi tisztaszoba, amely az önálló identitásra törekvő fürdőegyesületek és fürdőtelepek erősödéséhez vezetett. Felbomlott az az egyensúlyi helyzet, amely az előző korszakban (Siófok kivételével) még mindenütt jellemző volt. Az őslakosság és nyaralótulajdonosok érdekellentétei éppen azokból a fejlesztési célokból adódtak, amellyel a helyiek nem vagy nem könnyen tudnak azonosulni! (Ilyen volt például a lóversenypálya, a telefon, a nyilvános illemhely stb.). A feszültség helyenként az anyaközségektől való leválás igényében is megfogalmazódott - itt csak utalni tudunk a hajdani puszta Földvár Kőrösheggyel való küzdelmére, vagy az egykori szőlőhegy Révfülöp és az anyaközség, Kővágóörs ellentéteire. A korszak végére a telepek egy része önállósodott, például Balatonmáriafürdő és Balatonföldvár. Fontos változás, hogy a Balaton egységes kezelésének ügye állami célként is megfogalmazódott: 1929-ben megkezdte működését a Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság. A helyi lakosság és a nyaralónépesség között kialakuló területhasználati és értelmezési konfliktusok 1' számos párhuzamát megtaláljuk a svéd tengerparttól kezdve az angol tóvidéken át egészen a Magas-Tátráig 1 4. Ez utóbbi területen az idegenfogalom fizikai és ideológiai térfoglalása meglepő hasonlóságokat mutatott a balatoni folyamatokkal. A vizet és vízpartot sokrétűen használó őslakosság kiszorulása a Balaton-partról a tátrai pásztorok, gyógynövénygyűjtők, kincskeresők, bányászok vadászok területvesztésének állomásait idézi. Az idegenforgalom által birtokba vett, eredeti földrajzi nevüktől megfosztott, majd a Magyar Kárpát Egyesület tagjairól elnevezett völgyekben álló menedékházak épp olyan idegen testnek bizonyultak a Tátrában, mint a lóvontatta fürdőház a Balatonban vagy a vasúti tisztviselő feleségéről elnevezett nyaralótelep a parton. Az idegenforgalmi törekvések hazafias, olykor nacionalista színezete hasonló túlzásokat eredményezett mindkét területen. Még a trianoni döntés után e két tájra kivetített magyar fajdalom is hasonló megnyilatkozásokat eredményezett, annak ellenére, hogy a Balaton megmaradt a „magyarság szent tavának", míg a „három halom egyike" „haza legmagasabb oltára" (a Gerlachfalvi-csúcs) Légionárius-csúcsként, majd Sztálin-csúcsként" a nemzeti identitások állandó konfliktusterepe maradt. A hazai turizmustörténet fontos állomása volt, hogy a Tátra, a Balaton és a nagyobb városok után az utazók figyelme a magyar vidék felé fordult. Az olasz mintára indított hétvégi, nyári ún. „filléres vonatok" demokratizálták az utazást, és tömegek számára hozták közelebb nem csak Siófokot, Almádit (stb.), de a népi kultúrája miatt vonzóvá váló Mezőkövesdet, Kalocsát és a Palócföldet is. A népművészet és általában a népi kultúra divatja a Balaton fejlesztésére is visszahatott. A szaporodó népies berendezésű vendéglők, a nyaralóépületek magyaros szobái, valamint a tihanyi Népművészeti Ház és a balatoni Ünnepi Hét népművészeti eseményei egy országszerte jellemző ideológiai trend részét képezték. A századforduló állapotaihoz képest komoly változást jelentett a Balatonon, hogy a parti községek 1 2 Az egyes intézményekre vonatkozó adatokat lásd MAGYAR TURISTA LEXIKON 1941., KUDAR 2003, SCHILDMAYKR é.n. " Részletesebben SCHLEICHER 2010. 1 4 LÖFGREN 1994., BÜRKE 2006., SCHERMANN 1937 " A Gerlachfalvi csúcson emelt emlékmű történetéről részletesen SCHEIRICH 2004. 202-229. 150