S. Perémi Ágota (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 27. (Veszprém, 2012)

PROHÁSZKA Péter: EGY 10 - 11. SZÁZADI BIZÁNCI „SZENTFÖLD" TÍPUSÚ EREKLYETARTÓ BRONZ MELLKERESZT TÉS HATÁRÁBÓL1

rajzai után indulhatni. Csak tessék küldeményeit a bizottság rajztára számára folytatni, hogy honunk összes régészeti készletét legalább rajzokban gyűjt­hessük." 4 Rómer már ekkor jelezte, hogy a lelő­helyek jegyzékét a következő számban közread­ják, 2' amely alig néhány hónappal később meg is történt: 2" „Veszprém-megye „Tés" helység határa és vidéke. Kis-Tés mellett van egy körülbelül 3-4 holdat kö­rítő kör-árok. Mind a belső térségen mind körülötte szerte szélyel római cserépdarabokat forgat az eke. - Egész bögrék is ásattak ki kincskeresők által, de elpusztultak. - Mindjárt a szeszgyár mellett az út közepén római épület alapjai látszanak ki a földből, és különféle alakú római téglák találhatóak E P R felírással a téglába nyomott lapon dombor betűkkel. Itt találtatott a Pados úr birtokába került kigyla balta. Az ernyesítő alapásatásakor több fegyveres csontváz ásatott ki. A fegyverzet, csatok, gyűrűk elprédáltattak. Egy csontváz óriási volt. ­Több fegyverdarabok találtatnak földmivelés közben. Egy nagy vas lándzsa-hegy birtokomban van. - A szélmalom felé eső földeken római csere­pek és széndarabok között őz agancsot találtam. ­A major körüli forrásnál két kőlap találtatott köszörű-kő alakú, de valahová eltévedtek. A hármasfa átellenében az út mellett gödröt ku­rucz vagy török sírnak tartják, szántás közben fegy­verek kerülnek felszínre. Királyszálláson a csőszi pusztán egy réz érdem­kereszt. Mellár-on a csőszi pusztán egy sarkantyú. Pötörke vízmosásában egy régi sarkantyúi. A falubeli kertekben egy tájon hamuvedrek találtatnak, valamint az egész határban különféle kő-eszközök. Vadalmástól Jasdig és Gaja partján két kör alakú földsáncz van, az egyik Markus várának neveztetik. - Ez az egész vidék tele van római cserépmarad­ványokkal, különösen a tési malom körül igen szép különféle terra sigillata darabok találhatóak. A Jásdi határban kő-ékek. - Kosowáron egy fél­akós hamuveder ásatott ki de összetörött. Benne egy kisebb bögre és több vaseszközök (furó alakú) között, mik felhasználtattak, egy (1 alakú vas eszköz, alighanem vonó kés. - E kettő birtokomban van. Ugyan Jásdról birok egy kő urna fedőt, körül­belül 1 'E átmérőjűt. Csiklin vár romjai mellett gyűrűk és különféle más eszközök ásattak ki. Ugy tartom gróf Waldstein birtokába kerültek. Veszprém-megye Papkeszi Brunkala úr birtokán különféle cserép-poharak és bögrék találtattak, (még több is lenne található.) Ezek egy része Ányos úr birtokban..." Ezt követően Sopron és Vas me­gyei lelőhelyeket és leleteket írta le Turcsányi Andor. A kereszt mellett Turcsányi még számos más leletet rajzolt le. Köztük néhány terra sigillata töre­déket a tési malomtól, amely azonban Jásd terü­letén a Malom-dűlőben állt. 2 Itt római épület­re/épületekre utaló nyomok mellett nagy számú 1-4. századi kerámia került elő. 2 8 Ugyancsak a rajzon szerepel a levelében említett vastárgy, amely egy urnából került elő. 2 9 Ennek lelőhelye Koszvár/Koszovár Téstől északra szintén Jásd területén fekszik. Itt a Kanász-völgyben figyel­tek meg 1-3. századi római kerámiatöredékeket és egy épület romjait. Az urnát a fémmellékletekkel ide lokalizálták. " A rajzlapon a keresztnél csupán annyi szerepel, hogy tési lelet, azonban Turcsányi beszámolójában a következő olvasható: „Királyszálláson a csőszi pusz­tán egy réz érdemkereszt" került elő.' 1 A már Fejér megyében található Királyszállás településtől észa­knyugatra fekvő, ma Téshez tartozó, Csősz-puszta volt állítása szerint a kereszt lelőhelye (2, 1-2. ábra). Sajnos a topográfiai munkák során innen származó régészeti leletet nem említenek, illetve nem sikerült esetleges telepjelenségeket megfigyelni.' 2 De mi lett a kereszt sorsa? Erre a kérdésre a le­véltári adatok kínálnak választ. Turcsányi még 2 4 TURCSÁNYI 1868a. 137. 2 5 TURCSÁNYI 1868a. 137. 2 6 TURCSÁNYI 1868b. 197-198. 2 7 TURCSÁNYI 1868b. 197. v. ö. MRT 4. 122. 35/11-13. lelőhely. 2 8 MRT 4. 122. 35/12. lelőhely. 2 9 TURCSÁNYI 1868b. 197. 3 0 MRT 4. 121. 35/5. lelőhely. 3 1 TURCSÁNYI 1868b. 197. 3 2 MRT 4. 240-241. 74/4. lelőhely. 109

Next

/
Oldalképek
Tartalom