Rainer Pál (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011)
GERE László: A szigligeti vár régészeti kutatása 2002-2008. Háromosztatú ház a felső vár középső részének keleti oldalán
hogy innét fűthették az északi és a déli faburkolatos helyiségek kályháit. A kályhákra utaló átégett földet és kályhacsempe-töredékeket meg is találtuk a középső helyiség bontási törmelékében. Az épület elbontását a régészeti leletanyag egyértelműen a XVI. század első felére határozza meg. Mint azt Martonfalvay Imre naplójából tudjuk, ekkor (1530-1540) épült a rondella, aminek építése lehetett az épület lebontásának kiváltó oka. Az épület egyes részleteit - a középső helyiség északi és déli falát, illetve a folyosó északnyugati sarkát - nem bontották el. A meghagyott épületfalakat és a felső vár északnyugati sarkánál lévő kerek tornyot egy palánkkal kötötték össze. Az így kialakított védmü - amely a rondellát és a felső vár kapuját egyaránt védte - ábrázolását megtaláljuk G. Turco (1569) alaprajzán és az ún. karlsruhei metszetpáron is. A régészeti megfigyelések egyértelműen bizonyítják, hogy az előbb említett falak kivételével a XVI-XVII. századi járószintek átfutnak a visszabontott épület összes többi részén. Az 1995-ös ásatási évben feltártuk a felső vár bejárata előtti farkasvermet és a bejárat előtti északi bővítményt, amely egy nagyméretű toronyból és egy keskeny falszorosból tevődik össze. A felső vár kaputornya a nyugati oldal közepén lévő toronyhoz hasonlóan a várfal síkján belül helyezkedett el. A kaputorony előtt feltártuk a sziklába vájt 4 m széles szárazárkot, amelyet a korai időkben egy mérlegsúlyos elven működő felvonóhíd ívelt át. A kapu védhetőségét nagymértékben fokozta az említett nagyméretű északkeleti torony, amelynek napjainkra ugyan csak alapjai maradtak meg, azonban még egy századunk elején készült fotó tanúsága szerint is több emelet magas volt. A farkasverem előtti kisebb sík területet - amely kiindulópontja lehetett egy, a kapu ellen indított támadásnak - az említett északkeleti torony építésével egy időben egy L alakú fallal zárták le, amely az északkeleti tornyot és a nyugati várfalat köti össze. Ennek a várfalnak és az északkeleti toronynak a megépítése a XIV. század első évtizedeire határozható meg. 1997 nyarán tártuk fel a Várhegy legmagasabb pontján, a keskeny sziklaplatón a vár legkorábbi részének romjait. A két végén toronnyal lezárt palotának korábban csak déli tornya volt ismert. A feltárás során a vártnál jobb állapotban kerültek elő a palota alsó szintjének maradványai. A 19,5><3,5 méter belső méretű épület két kisebb helyiségből és egy nagyteremből állt. Alim hosszú nagyterem mindkét végéhez egy-egy 3-3,5 m hosszú kisebb helyiség kapcsolódott. A déli helyiség maradt meg jobb állapotban, nemcsak boltozatának indítása, de a nagyterembe vezető ajtó tokjának lenyomata is megmaradt. A helyiség nyugati fala azonban annyira lepusztult, hogy csak azt lehetett megállapítani, hogy itt is volt egykoron valamilyen ablak. A nagyterem - várudvarra néző - két ablaka valamivel jobb állapotban maradt ránk. Ezeknek legalább szélessége hitelesen megállapítható volt. A nagyterem boltozatának magassága azonban megszabja az ablakok lehetséges maximális magasságát is. A nagyterem korai periódusában minden bizonnyal síkfödémes volt, hiszen a boltozatot egy utólag épített vendégfal tartotta. A nagyterem északkeleti sarkában egy kívülről - az északi helyiségből - fűthető cserépkályha volt. Az északi kis helyiségben a kályha fűtőnyílásához kéménykürtő kapcsolódik. Az 1999-2000. ásatási idényben tártuk fel a vár déli végében lévő épületet, amelyet Kozák Károly kápolnának nevezett. 4 A 2-3 méter vastag pusztulási réteg elsősorban kőtörmeléket tartalmazott. A padlószint közelében több helyen is a bezuhant boltozat összefüggő darabjait találtuk meg. A boltozatdarabok többsége lapos kőből készült, az ablakokat, illetve az ajtót átívelő fiókok azonban 6,5 cm vastag és 28 cm hosszú vörös téglából készültek. A helyiség déli falán végig megmaradt a boltváll, illetve nyugati végén a boltozat egy nagyobb szakasza. Az északi falon az ajtótól keletre szintén megmaradt a boltváll és a boltozat egy kisebb darabja. A helyiség keleti falát képező sziklafalon jól kivehető a dongaboltozat habarcslenyomata is. A lezuhant boltozatok alatt, a padlón talált leletanyagot főként kályhacsempe-töredékek alkották, ami a helyiség kápolnaként történő meghatározását erősen kétségessé teszi. Az a sárgaagyagos feltöltés, ami a helyiség déli felében a padlót is alkotta, aláfut a déli fal alapozásának; vagyis a déli fal egy részét feltöltésre alapozták. A 2000. évi ásatás alkalmával egy kutatóárokkal átvágtuk a helyiség padlóját, ennek során a déli fal alapozása alatt talált gótikus mérműves kályhacsempe töredékét találtuk. A „kápolna" előtti időszakból - a vár első járószintjén - feltárt kemence tapasztásában talált kerámiatöredékek a vár építési korának meghatározásában nyújtanak majd segítséget. A déli várfalon végzett korlátozott mértékű falkutatás legfontosabb megfigyelése az volt, hogy a „kápolnának" sem a nyugati, sem déli fala nincs kötésben a várfallal, sőt a déli torony nyugati falával sem. A „kápolna" feltárásával egy időben a várudvar déli végén feltártuk azt a pincét, amelyről már Kozák Károly is tudott, de idő és pénz híján nem tudta feltárni. Az 5x5 méter alapterületű pince nyugati felében a dongaboltozatnak csak középső harmada hiányzott. 63
