Rainer Pál (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011)

GERE László: A szigligeti vár régészeti kutatása 2002-2008. Háromosztatú ház a felső vár középső részének keleti oldalán

Az ásatási módszertanhoz hasonlóan a kutatási eredmények publikálásában is a körülményekhez kell alkalmazkodnom. Valaha a vár teljes kutatási eredményét egyetlen nagy monográfiában szerettem volna közzétenni; mára be kellett látnom, erre gyakorlatilag nincs lehetőségem. Ezért úgy döntöttem, hogy - a vár egyes részeit/épületegyütteseit önálló egységekként kezelve - külön tanulmányokban adom közre.

2 A vár rövid története Szigliget a Tapolcai-medence déli részén, a Balaton partján helyezkedik el. A környező síkságból kiemelkedő hegycsoport leginkább különálló tagja a Várhegy, tetején a középkori vár romjaival. A középkor folyamán a szigligeti hegyeket a Balaton Tapolcáig felnyúló öblei ölelték körül. A tatárjárás után, felismerve a környék jól védhető voltát, IV. Bélának egy 1260-ban írt okleveléből arról értesülünk, hogy a király a Balaton egyik szigetét (Szigligetet) a pannonhalmi bencéseknek adja, hogy ott várat építsenek. Favus apát építtette fel a várat 1260-62 között. A királynak annyira megtetszett a „jó és hasznos vár" - ahogyan egyik oklevelében említi —, hogy már közvetlenül megépítése után visszavette azt a bencésektől, s más birtokokat adott nekik cserébe. A szigligeti vár 1344-ig királyi vár volt. 1348-ban azonban már Mórocz Simon birtokában találjuk. 1424ben is az ő leszármazottai bírták, akik kölcsönösen örökösödési szerződést kötöttek a Laczk családdal. Bár a család nem halt ki, 1445-ben az országbíró a várat mégis Újlaky Miklósnak adja át. A vár ezek után egészen 1524-ig az Újlaky család birtokában marad. Újlaky Lőrinc herceg halála után, a leányági örökösök tiltakozása ellenére, a várat a királytól a tóti Lengyel család szerzi meg 1525-ben. A tóti Lengyel család XVIII. századig tartó folyamatos birtoklását két kisebb epizód szakította csak meg. A mohácsi csatavesztés után a Zápolya Jánoshoz csatlakozó Lengyel család birtokait I. Ferdinánd elkobozta, és az akkor még hozzá hű Török Bálintnak adományozta. A várat Török Bálint familiárisának, Martonfalvay Imre deáknak (aki naplójában, az 15311540. évekről szóló részben, leírta ezeket az eseményeket) mégis kisebb ostrommal kellett elfoglalnia. Szigliget ettől az időtől a végvári harcok színhelyévé vált. Szigliget és Fonyód kapitánya 1547-től Magyar Bálint, a törökök és magyarok által egyaránt tisztelt végvári vitéz lett. Magyar Bálint felesége. Lengyel Brigitta révén rokonságban állt a tóti Lengyel családdal, s emellett még ő volt Lengyel Gáspár kiskorú örököseinek a gyámja is. Magyar Bálint 1573. május 12-én bekövetkezett halála után Szigliget visszakerült a Lengyel család birtokába.

3 A kutatások eddigi eredményeinek ismertetése A régészeti feltárás 1992-ben az alsó várban kezdődött el. Ezen a területen megtaláltuk azokat az épületeket, amelyeket Giulio Turco hadmérnök 1569-ből fennmaradt felmérési rajzáról ismertünk eddig. Ez a vár legkorábbi és legpontosabb ábrázolása; ezen az alaprajzon a várat már mai formájában látjuk. (1. ábra) A Várhegy 20 m-rel alacsonyabb platóján 1569-re már felépült a közel 75 m hosszú és 35-50 m széles alsó vár. Korábban a kutatás az alsó vár kiépítését Martonfalvay Imrének tulajdonította, feltételezve ugyan, hogy annak fából már volt valamilyen előzménye. így nem kis meglepetést okozott az alsó vár északi részén feltárt 6x2,5 m nagyságú torony. A toronyban a habarcsos építési törmelék felett három edény összeillő töredékeit találtuk: ami azt jelenti, hogy azok nem sokkal a torony megépítése után kerültek oda. Ezeknek az edényeknek a korát a XIV. század második harmadára határozhatjuk meg. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy az alsó várnak, illetve az északi toronynak ekkor már állnia kellett. A következő években az alsó vár korai voltának újabb bizonyítékát tártuk fel a mai Martonfalvayrondella és a felső vár kapuja közötti meredeken emelkedő hegyoldalon. A sziklás hegyoldalt teraszosra faragták egykoron, s egy háromosztatú épületet építettek itt. Építészeti szempontból meglehetősen szokatlan megoldású a két szélső helyiség kialakítása. A 6x6 m nagyságú helyiségeket előbb 20 cm vastag és 40 cm magas gerendákból boronatechni kával építették meg. Az elkészült „faház" köré közel 60 cm vastag falat falaztak. A fal belső - gerendák felőli - síkja azonban egyenetlen, s csak elvétve érintkezik a boronafallal. A gerendafal és a kőfal között 10-20 cm-nyi légrés volt. Ezt az építkezési formát hazánk területén Sopronban, Kőszegen és Székesfehérváron is megtaláljuk a XIII. század második felétől a XV. század végére keltezhető polgári házakban. A szigligeti faburkolatos ház keleti fala azonos volt az alsó vár keleti falával. A háromosztatú épület északi része már csak a terep emelkedése miatt is emeletes kellett, hogy legyen. Középső és déli részét utólag egy előtérrel bővítették. A részben sziklába vájt előtérből közvetlenül lehetett a középső és - egy lépcső közbeiktatásával - a déli helyiségbe jutni. A középső helyiség nem volt faburkolatos. Ennek az lehetett az oka. 62