Rainer Pál (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 26. (Veszprém, 2011)
GERE László: A szigligeti vár régészeti kutatása 2002-2008. Háromosztatú ház a felső vár középső részének keleti oldalán
GERE LÁSZLÓ A SZIGLIGETI VÁR RÉGÉSZETI KUTATÁSA 2002-2008. HÁROMOSZTATÚ HÁZ A FELSŐ VÁR KÖZÉPSŐ RÉSZÉNEK KELETI OLDALÁN A szigligeti vár kutatástörténete A várban az első állagmegóvó munkákat 1913-ban végezte a Műemlékek Országos Bizottmánya. Újabb helyreállítási munkákra csak 1953-ban került sor. Gerő László irányításával ekkor tárták fel a ciszternát, s helyreállították többek között a felső vár északnyugati sarkához kapcsolódó kerek tornyot. Az 1965-66. évi helyreállítási munkák az addigiaktól jóval nagyobb méretűek voltak. Kozák Károly ekkor feltárta a nyugati várfal melletti épületeket. 1 Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség helyreállította a felső vár nyugati falát. A feltárás és a helyreállítás a felső várnak csak a nyugati részére terjedt ki, az alsó várban ekkor nem folytak munkák. A vár folyamatos karbantartása ekkor sem volt megoldott, állaga lassan romlani kezdett, s az erdő ismét kezdte visszahódítani a hegytetőt. 1991-ben létrejött a Szigliget Váralapítvány, amely a vár megmentését tűzte ki célul. Az Állami Müemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ ennek szakmai hátterét biztosította. A várfeltárást 1992-ben kezdtem meg. Az utolsó nagy ásatás éve 2003-ban volt, ekkor azonban az alsó vár bejárati részénél maradt egy kisebb feltáratlan terület, amit az építkezéseknél felvonulási útvonalként használtak. A várnak ezt a részét csak 2006-ban tudtuk feltárni, ekkorra a vár területének mintegy 98-99%-a lett feltárva. A felső vár középső részének keleti felén lévő háromosztatú ház déli helyiségét azonban csak 2008-ban lehetett feltárni. Erre a helyiségre zuhant a felette lévő sziklán álló torony több, nagyobb töredéke. Ezt az épületet -mintegy a pusztulás pillanatát is megörökítve - kívántuk bemutatni, ezért előbb a helyreállítási, statikai munkákat kellett elkészíteni. A torony többtonnás maradványainak stabilizálása után lehetett csak feltárni a ház déli helyiségét. A vár feltárásának módszertanáról is érdemes néhány szót ejteni. Ha megnézzük a vár alaprajzát, ahol a feltárási területek határai vannak, azt látjuk, hogy az bizony nem mindig követi a klasszikus árok-tanúfal-szelvény-tanúfal-árok modellt, különösen igaz ez a felső várra. Már az ásatások kezdetén szembesültem azzal a ténnyel, hogy a terepviszonyokhoz alkalmazkodva kell kialakítanom az ásatási területet, de úgy, hogy a lehető legtöbb tanúfal álljon rendelkezésemre a későbbi rétegtani elemzések számára. Az alsó vár az ásatások kezdetén egy nagy sík terület volt, de - amint a várfalakon kivüli terepviszonyok is mutatták - ez távolról sem volt természetes képződmény. Ezen a részen egymásra merőleges kelet-nyugati és észak-déli irányú árokrendszerrel igyekeztem meghatározni az eredeti terepalakulatot, és a terület feltöltődésének rétegsorát. Ezen a részen még volt lehetőség szelvények kialakítására és tanúfalak kihagyására, de az árkoknak köszönhetően lehetőség volt a rétegkövető feltárásra is. Hamar felismertem azonban, hogy a nagyméretű szelvények alkalmazása nem igazán célszerű, hiszen a terepviszonyok változása egy szelvényen belül is eredményezhetett váratlan meglepetéseket. A nagy szelvény nagyobb hibalehetőséget is jelent. A felső vár felé haladva, amikor a szintkülönbségek egyre nagyobbak lettek, szembesültem azzal a ténnyel, hogy egyrészt a szelvényes feltáráshoz nincs elég hely, vagy ha igen, akkor nem ott lesz a tanúfal, ahol az a legtöbb információt adná. A még álló várfalak számos kérdést vetettek fel, ezek megválaszolása rétegtani megfigyelések nélkül nem lett volna lehetséges; egyértelmű volt tehát, tanúfalnak ott kell lennie, ahol az a leghasznosabb. Tekintve, hogy sok metszetre volt szükség, ez sok tanúfalat is jelentett, azokat azonban a törmelékes laza talajban igen nehéz megtartani. Ennek a problémának a megoldására alakítottam ki az egymáshoz közel lévő árkok rendszerét. Két egymás mellett lévő árok között 2-4 méter távolságot hagytam csak, ezek a széles sávok voltak valójában a tanúfalak. Az árkok dokumentálása után a „tanúfalakat" rétegkövető módszerrel tártam fel. A várban - rétegtani szempontból különösen fontos helyeken - több ilyen tanúfalat meghagytam, illetve csak az utolsó járószint feletti törmeléket bontottam le azokról. Ezeket a tanúfalakat az utánunk következő régészgenerációk számára hagytam meg, hogy a vélhetően miénktől fejlettebb módszerekkel - egykor majd kontrollálni tudják megfigyeléseimet. 61
