Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

csolatban. (71. ábra) AII. római kori épület 1. és 2. helyiségét is (i/d.1-2.) terrazzopadló borította. (25., 68. ábra) A II. római kori épület 1-3. helyiségének terrazzopadlói különböző magasságban készültek. Az l/d. 1. helyiség terrazzoja 28 cm-rel volt magasabban, mint az l/d. 2. helyiség padozata és 92 cm-rel magasabban pedig az l/d. 3. helyiség terrazzojánál, amely fölé építették az l/a. 3. helyiség DNy-i sarkát. Az épület bejáratát jelezheti a 4. helyiség (l/d. 4.) D-i falának Ny-i végén feltárt kő. A 3. és a 4. helyiség közötti falban közép tájon a falon fekvő „vájatos kő" is küszöb lehetett. (71. ábra) A II. római kori épület külső járószintje a felszíntől 95, a megmaradt falkoronától 44 cm-re jelentkező 3-6 cm vastag murva réteggel azonosítható. A külső járószint, eszerint, a belső járószinthez (vagy inkább alapozás-indításhoz) képest 22 cm-rel volt mélyebben. (15. ábra) A K-i épületfalat opus spicatum technikával falazták. A 8. szelvényben, de különösen az 1. és a 6. szelvényben jelentkező sárga tapasztott felületek megítélése, ahogy az l/a lakóháznál is írtuk, kérdéses. (25. ábra) A hiányos, római kori DK-i falsarok feltételezett nyomvonala előtt mindenütt megszakad a tapasztás, ami a fal és a szint egyidejűségét ill. együttes használatát tanúsíthatná, viszont, éppen a K-i falsíknál hiányzó tapasztásra tekintettel, lehetséges az is, hogy éppen a falak építésekor vágták át, pusztították el a korábbi szinteket, s az esetleg feltételezhető könnyű szerkezetes építményeket. 6. A 2. épület A körítőfallal csaknem párhuzamosan, attól 1,90-2,10 m-re D-re, a 3. épülettől 4,55 m-re Ny-ra fekszik a 2. épület, amelynek alaprajza az 1968-ban nyitott 3., a 6., a 7., részben a 8. és a 9. ill. további össze- és rábontások feltárásának eredményeképpen rajzolódott ki. (25. ábra: narancssárga) Kevéssel a felszín alatt és a kutatóárkokban jelentkező kőfelületek megnehezítették ennek az épületnek a tisztázását. Az épület belsejében és a 3. kutatóárok K-i metszetfalában, valamint az épületen kívül a 10. kutatóárokban regisztrált kőbedobálások, kőelterítések egyaránt kapcsolatban lehetettek a 2. és 3. épület omladékával, valamint az épületomladékok tudatos elterítésével, mintegy biztosítva az esetenként vizenyős területeken át a kút megközelítését ill. a lelőhelyen átvezető, viszonylag masszívabb út újkori kialakítását. A Balaton vízállása a római korban és a koraközépkorban alacsonyabb volt, ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a körítőfaltól 28-29 m között húzott 5. kutatóárokban és a 3. kutatóárok D-i végénél még mindig sírokat találunk, miközben gyakorlatilag az árok már a vizenyős, nádassal borított terület határán húzódik. (6., 8-14., 25., 76. ábra) Az alaprajz meghatározásában további nehézséget okozott, hogy az épület belsejének összefüggéseit egy több méter hosszú beásással tönkretették. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy nem sikerült megfognunk a helyiség É-i zárófalának ÉNy-i belső pillértől induló folytatását és csatlakozását a K-i falhoz. Bármennyire is szerettük volna, de a rendelkezésre álló keretek itt sem tették lehetővé a további kutatást, amelynek során talán a K-i falról, a DK-i sarokról, valamint a D-DK felé tartó falról, kerítésfalról(?) is több információ lett volna szerezhető. (76. ábra) Mindenesetre az ÉNy-i és DNy-i sarok alapján kirajzolódik egy helyiség, amelyet azután É felé bővíthették egy, a ház előtt futó tornáccal (?), amelynek bejárata éppen az ÉNy-i sarok közelében lehetett volna, ill. egy kerítés (udvar-)fállal (?). Miután a K-i fal folytatása sem jelentkezett a 3. kutatóárokban, az is elképzelhető, hogy a ház egyetlen helyisége (ill. tornáccal bővített helyisége) nem volt szabályos téglalap alakú. Bár az É-i csonka fal (=tornác É-i fal?) sarkot alkot a 3. kutatóárokban megtalált K-i fallal, mégis úgy tűnik, hogy ez a fal későbbi a ház töb-