Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

Békefi Antal, aki ismerteti ezt a dudát tanulmányában, szintén délvidéki dudatípusnak azonosítja.

88 Békefi Antal a duda leltári számát 4086 - P.126-nak adja meg, és ismeretlen lelőhelyűnek minősíti, de a cikkében közölt fénykép és a megadott méretek alapján valószínűsíthető, hogy ugyanarról a hangszerről van szó. A keszthelyi néprajzi gyűjtemény 58.2085.1. leltári számú, ismeretlen eredetű dudatípusa szintén favályús sípszerkezetű, fújtatós levegőutánpótlás rendszerű. A bolhalyuk nélküli, oktáv hangterjedelmű, 3 szimpla nádnyelves sípszár csövei nádból készültek és keményfából faragott favályúba vannak illesztve. Kozák József szerint a favályús dudasíp szerkezetből a hangnyílások számának növelésével alakult ki az oktáv hangterjedelmű kontrasípos duda sípszár.

89 A kontrasípos dudáknál a toldalék szarutölcsér már csak a kontrasíp (bordunsíp) végéhez csatlakozik, mert a dallamsíp az oldalsó hangoló nyílással zárul. A sípszár eredetileg kvint hangterjedelme a hangnyílások számának növelésével szextre módosult, és amely mellett a szeptim megszólaltatására is lehetőség nyílt. Mivel a magyar dudások áttértek az oktáv hangterjedelemre, hatlyukú kontrasípos dudák már csak a Kárpát-medence északi és déli sávjában találhatóak, de a népi dudahagyományban még megfigyelhetőek a korábbi dudasípszár-típus nyomai. A hat hangképző nyílású sípszár oktáv terjedelművé való átalakításához a dallamsíp hátsó részén egy hangnyílást vágtak, és a favályú felső csapos részét egy furattal látták el, ami a favályús szerkezeten bonyolult kivitelezésűvé vált, ezért idővel áttértek az egy fából faragott kettős sípszárra, amelyből kialakult a bolhalyukas nyolclyukú duda sípszár. Kozák József a Kubinyi Ferenc által leírt háromféle dudasíp típus közül az első, bodzafából készült, mindkét végén ólommal kiöntött, egy rövidebb bordó és egy hosszabb dallam sípszárból álló duda sípszárat tartja a legkorábbi magyar duda sípszár leírásának, de úgy véli, hogy a bordó sípszár a kiszáradása miatt a favályúban felcsúszott és félrefordult és ez lenne a magyarázat az eltérő hoszszúságra.

90 Kubinyi Ferenc leírásából kiderül, hogy a „bordószár azért rövidebb, hogy a dudasíppal a nóta összehangozzék", ezért nem valószínű, hogy a bordószár kiszáradása okozná a két sípszár közötti eltérést.

91 A leírás alapján egy hat ujjnyílásos dallamsípból és egy ujj nyílás nélküli bordun vagy kontrasípból álló kettős sípszárról van szó. A hat ujj nyílás a leírás alapján mind felső állású. Kubinyi Ferenc kiemeli, hogy mind a dallam, mind a bordun síp oldalán található lyukak hangolásra szolgálnak és a dudajáték közben nem használják. A második sípszár típus egy hüvelykkel (kb. 2,6 cm) rövidebb és sem a bordun, sem a dallam sípszár oldalán nem található hangoló nyílás. A harmadik sípszár típus bordun sípszárán egy a kisujj számára kialakított ujj nyílás található és az oldalán nincs hangolónyílás. A felsorolt három duda sípszár típust Krisztián János a bugaci pusztán dolgozó számadó juhász készítette, aki az adacsi pusztán született, ezért valószínűsíthető, hogy a XIX. század közepén, a kiskunsági pusztákon még három, eltérő duda sípszár típust használtak, amelyek különböző fejlődési fokozatokat mutatnak. Laurence Picken a török paralel vagy félparalel kettős sípszáras dudatípus, a tulum legközelebbi rokontípusú hangszereinek a Kaukázus és a Volga-vidék térségében található dupla sípszáras dudatípusokat tartja.

92 Kozák József szerint a csuvas shapar vagy szápár és a cseremisz süvir vagy szüvir duda elnevezések összecsengenek a szabír népnévvel és a hólyagdudák általuk kerültek a Volga-vidékről a Kárpát-medencébe.

93 A néprajzi analógiák figyelembevételével nem kizárható, hogy a honfoglaló magyarság már ismerhetett valamilyen légtömlős paralel kettős sípszáras dudatípust. Azonban