Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

tőén majd 1755-56-ban vált szükségessé új kerületek létrehozása Fejér és Veszprém megyék területén. Somogy esetében egy kicsit más képet kapunk. Ezen a területen mintha lassabban haladt volna előre a plébániaszervezés munkája. Nem csupán az esperesi kerületek kialakításának vontatottsága miatt alakult ki bennem ez a kép, ezt erősítik meg a plébániaalapítási adatok is.

130 Az egyházszervezet eltérő ütemű kiépítésére részleges magyarázattal szolgál a kiinduló helyzet adta különbség. A Zala megyei kerületek esetében a török korban, bármily csökevényesen is, de mégis fennálló egyházszervezet mintegy tíz évnyi „előnyt" jelentett az egyházmegye többi területeihez képest.

131 Pilis és Fejér megyék esetében a török háborúk végeztével szinte azonnal megindult betelepítést követte az egyházszervezet gyors kiépítése. Veszprém megye esetében is számolhatunk a telepítések élénkítő hatásával, még ha az nem is érte el mondjuk a Buda környéki mértékét. Somogyban kisebb volt a népmozgás, ennek hatása tükröződhet a plébániahálózat lassabb ütemű sűrűsödésében is.

132 A fenti magyarázatkísérlet bizonyítása, illetve további összefüggések felderítése nem e tanulmány feladata, reményeim szerint a plébániahálózat részletes vizsgálatakor sikerül e hiányt is pótolnom. Az esperesi kerületek újabb átszervezésére 1777-ben került sor, immár az egyházmegye területének megváltozásával összefüggésben. A ciklikusság továbbra is tetten érhető, még ha kicsit meg is nyúlt az építkezéssel töltött időszak. Ekkor Zalában és Somogyban hoznak létre a területi változásoktól függetlenül esperesi kerületeket. A zalai kerületek már harmadik átszervezésüket érték ekkor meg, míg Somogyban ekkor érett meg a helyzet a második rendezésre. Az ötvenes évek derekán megszervezett veszprémi és palotai kerületben csupán módosításokat hajtottak végre, igaz erre az pápai főesperesség idecsatolása tág teret adott. Óvatosan regisztrálhatjuk tehát a plébániaszervezés munkájának lassulását, ami érthető is, ha arra gondolunk, hogy a XVIII. század első kétharmadában folyt „rohammunkát" követően kialakult egy jobbára megfelelő sűrűségű plébániahálózat, ennek további bővülése, az igényekhez való idomulása immár egy lassabb folyamat eredménye kellett hogy legyen. A közigazgatási rendszer változásának bemutatását követően szeretnék röviden beszélni magáról az esperesi kerületről, pontosabban annak néhány aspektusáról. Először a kerület területi vonatkozásai érdemelnek figyelmet. Erről a tanulmányban már többször esett szó, hiszen egy-egy területet határainak bemutatása útján lehet legkönnyebben leírni. Általánosságban elmondható, hogy a világi közigazgatási határok, elsősorban a megyehatárok és az egyházi közigazgatási határok sok esetben egybeestek. Ez minden valószínűség szerint a két rendszer közös eredetére vezethető vissza, hiszen a XVIII. században már nem volt szerves kapcsolat a kettő között. Erre utalnak az egybeesések mellett megtapasztalható eltérések is, mint például Zala megye keleti csücske, Somogy és Veszprém megyék határvidéke, illetve Fejér megye nyugati sávja. A ráckevei kerület pedig egyenesen két, külön megyékben lévő esperesi kerületből lett leválasztva. Az eltérésekre minden esetben magyarázattal szolgálnak a helyi viszonyok, logikusan kapcsolva egy-egy megyeszéli települést vagy településcsoportot a szomszédos megye közelebbi, s ezért egyházigazgatási szempontból vele egységet alkotó plébániáihoz. A megyehatároknál jóval később kialakult járáshatárok alig jelennek meg az egyházi közigazgatást befolyásoló tényezőként. Egyetlen kivétellel számolhatunk, ez pedig a zalaegerszegi (később a kanizsai) és a keszthelyi esperesi kerületeket elválasztó határ. Itt a járáshatárként is szolgáló Zala folyó szolgáltatta a határvonalat, de ebben az esetben sem a folyó járáshatár mivolta lehetett a meghatározó, hanem inkább az a szerep, amit a folyó a középkor korai századaitól kezdve be-