A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. (Veszprém, 2006)
Ács Anna: Móricz Zsigmond országjárásának veszprémi és balatonkenesei állomásai
mekkora felelősség? De nézzük, maga miket választott? - kérdezte Könczölt, aki készségesen válaszolt. Még csak a válogatás szempontjainak ismertetésénél tartott, amikor odament hozzájuk két hallgató, a tanfolyam legidősebbjei, hogy a hallgatók nevében üdvözöljék az írót. Móricz „kérdezgetni kezdte őket, honnan jöttek, hogyan kerültek a tanfolyamra, mit tudnak hasznosítani a tanultakból stb. Egyre derűsebb lett, ahogy hallgatta a válaszokat." Azonban félbe kellett szakítani a beszélgetést, mert a záróünnepély résztvevői fényképezéshez készülődtek. Mészáros István, Veszprém neves fényképészének kamerája előtt már csoportba rendeződtek, amikor feltűnt, hogy Móricz hiányzik. Tantó István igazgató tanító sietett a beszélgetőkhöz és kérte meg az írót a fényképezkedésre. Ekkor a csoport már készen volt a felvételhez. Az első sorban ültek a legrangosabb vendégek: középen Kovács J. István budapesti helyettes püspök, egyik oldalán a megye főispánja, a másikon Bakó Lajos esperes. Mivel minden szék foglalt volt, Móricz közeledésére „egy kis fészkelődés kezdődött, mindenki úgy csinált, mintha helyet akarna szorítani, de valójában senki sem mozdult. Boda József, aki az ülő sor mögött, a csoport közepén állt, udvarias fej- és karmozdulattal invitálta középre, de ő nemet intett, és odaállt a csoport szélére. Közben Tantó István egy széket hozott, be akarta vinni középre, de Móricz elvette tőle, az első sor szélére tette és ráült. Mi Tantóval mellé, illetve mögé álltunk, éppen hogy ráfértünk még a képre. Móricz nem a fényképezőgép felé nézett, hanem bal kezével az állát, illetve két ujjával a halántékát támasztva a középen ülőket szemlélte" - emlékezett vissza 1977-ben Könzöl Imre. Szintén tőle tudjuk, hogy Móricz a beszélgetések közben nem vette elő a ceruzáját és a jegyzetfüzetét. A záró-ünnepélyen azonban szorgalmasan jegyzetelt, a hallgatók felszólalásait vetette papírra. S amikor megjelent az első örömkönny csepp az arcán, e szavakkal fordult az ifjú tanítóhoz:" Elszorul az ember szíve a gyönyörűségtől!" Amikor a tanfolyam két kiválósága, a medinai (Tolna megye) Szabó Jóska és a poroszlói (Heves megye) Jakab Sanyi beszélt, Móricz egyfolytában írt, szinte szó szerint rögzítette a hallottakat 12 . Móricz a záróünnepély után együtt ebédelt a hallgatókkal és szót is váltott velük 13 . Jakab Sándornak azt mondta, másnap beszélni szeretne vele. A beszélgetés azonban elmaradt, mert az író még aznap, „egészségi változásokra" hivatkozva hirtelen visszautazott a fővárosba. Kapcsolata azonban nem szakadt meg a jeles ifjúval. Jakab Sándor levelet írt Móricznak, emlékeztette ígéretére, hogy ajándékba meg fogja küldeni számára a Kelet Népét, s kérte, küldjön kritikát a verseiről is 14 . Móricz el is juttatta a lapot ingyenesen a fiatalembernek, amit ő levélben köszönt meg s tájékoztatta az írót sorsa fordulásáról 15 . A veszprémi látogatásról rövid hír jelent meg a Kelet Népe 1940. április 15-i számában: „Március 15-én Veszprémben a Népfőiskola záróünnepén megjelent Móricz Zsigmond és Kerék Mihály." 16 A helyi sajtó viszont tudomást sem vett a jeles eseményről, sem a főispán, sem a híres író részvétele nem volt „hírérték" számukra. Ennek talán az lehet a magyarázata, hogy a katolikus beállítottságú Veszprémi Hírlap nem foglalkozott a református egyház ügyeivel. Móricz veszprémi élményeit A nép tanulni akar című írásában örökítette meg, amit a Kelet Népe jelentetett meg 17 . Az író nem csupán tényszerű beszámolót adott a népfőiskola záróünnepélyéről, hanem képes volt érzékeltetni annak felfokozott, örömteli hangulatát is. A konkrét esemény leírása Móricz tollán általános érvényűvé emelkedett, társadalmi töltéssel, szinte cselekvési tervvel gazdagodott. Hatásosan, egy Veszprémben hallott, anekdotának minősített történettel indította cikkét. Annak a népfőiskolai hallgatónak a sorsát idézte meg, akiért valóban maga a tanfolyam vezetője utazott el, hogy rábírja a szülőket, tehetséges fiúkat engedjék el tanulni Veszprémbe. A poroszlói húsz esztendős fiatal legény, Jakab Sándor végül ingyenes hallgatója lett a népfőiskolának. A verselgető, munkáit Móricz testvérének, a Kelet Népe szerkesztésében részt vállaló Móricz Miklósnak megküldő ifjú a tanfolyam egyik büszkeségeként beszédet is mondott a záróünnepélyen 18 . Amikor Jakab Sándor beszélt, Móricz egyfolytában jegyzetelt, emlékezett vissza Könczöl Imre. De akkor is rótta a sorokat legendás noteszába, míg a másik kiválóság, a medinai Szabó József tartotta szónoklatát 19 . „Az embernek eláll a lélekzete. Oly finom, annyira választékos, annyira a legnemesebb kultúra értelmében kitűnő kifejezéseket használnak s oly tisztában vannak helyzetükkel és az egész társadalmi réteg sorsával és állapotával, hogy állandóan az a gondolat motoszkál a hallgatóban, hogy itt már egy olyan nemzedék lép az élre, amely öt év múlva, tíz év múlva mindenre képes" - írta róluk. Beszédeikből szó szerint és hosszan idézett, elcsodálkozva azon, „hogy ezek a tizennyolc-húszéves fiúk a maguk fejéből merítik már az érveket. Szociálisabbak és szélesebb látókörűek, mint a politikai szónokok." Móricz így indokolta, miért jegyzetelt oly különös buzgósággal: „Lejgyeztem ezeket a szavakat a helyszínén: mert az volt az érzésem, hogy ezek kikívánkoznak egy parányi 288
