A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)
Ludvai Zsuzsanna: Kukucskálódoboz a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből
dobozzal: „...faluhelyt is népszerűségre segítette a pano-, dio- és kozmorámákat, panoptikumot és kinematographot, melyeknek gazdáját az én gyerekkoromban kukucsnímetek'-nek hívták" 31 . A reformkor vásári szórakozásai közé nemcsak a panorámák tartoztak, hanem az úgynevezett optikai képek és optikai mutatványok is 32 . Ezek egyrészt szórakoztattak, másrészt az ismeretközlés eszközei is voltak, ugyanakkor a mai mozi kezdetleges elődeinek is tekinthetjük őket. Az 1833. évi József-napi vásáron bemutatott „opticai képek" témái Linz, Odessa, Lemberg, Nápoly, Palmira városképei, épületei, romjai. A Lipótvásáron látható panorámában Bécs várát, a Vezúvot, Pompei kiásott romjait és Firenzét láthatta a közönség. A Zrínyi vendégfogadóban bemutatott „optikai mutatványok" a világ nevezetes városait, vidékeit, történeteit és építményeit tárgyalta. Ezeknek az eszközöknek a megtekintése valószínűleg nagyítóüvegen keresztül történt. A negyvenes években Budapest egyik állandó panorámása volt Nifont de Rarke, aki például a világ hét csodáját bemutató rajzokat állított ki „bűvös üvegei" mögött. Ennek egy továbbfejlesztett változata az olasz Gaetano Pecci kísérlete, amely szerint „mozgékony emberalakocskák és egyéb tárgyakkal érdekesítve különféle városok és vidékek panorámai mutatvány"-át „A világ játékszíne" címen mutatta be. Az irodalomban említett optikai képek és mutatványok azonban nem kukucskálódobozt, hanem részben panorámát, részben pedig kozmorámát takarnak. A kozmorámát szokás szobapanorámának is nevezni, e tekintetben a panoráma kicsinyített változatát értjük alatta 33 . Kisebb mérete és szétszedhető volta miatt szélesebb körben terjedt el, mivel egy nagy helyett több kicsi, sorozatba rendezett képet mutatott be. A legtöbbször 6 méter hosszú és 1,2 méter magas, félkör alakú doboz belsejébe lencsén keresztül kellett belenézni, amely a háromszoros nagyítás mellett plasztikusabbá is tette a képet. A kozmorámák másik változatát tekinthetjük a kukucskálódobozok továbbfejlesztett változatának. Megjelenésével ez a műfaj szalonképessé vált, a magasabb műveltségű és társadalmi helyzetű emberek otthoni szórakozása lett (23. ábra 34 ). Az ábrán látható eszközt kétféleképpen is lehetett használni. Ha az EFGI felületre belehelyeztek egy metszetet, akkor a doboz fölső részében 45°-ban elhelyezett tükör az О lencsébe vetítette a képet. A „Fig. 3." jelölésű ábrán látható kiegészítő doboz használatával azonban több, egymással összefüggő képet lehetett egyszerre nézni, természetesen a térben előrébb lévő képek közepe az ábrának megfelelően ki volt vágva. A sárospataki Református Kollégium Gyűjteményében is megtalálható egy ilyen szerkezet 35 , amely az 1760-1770-es években került a gyűjteménybe. A 136 cm magas és 42 cm széles szekrény kör alakúra formált felső részében helyezték el a 21 cm átmérőjű nagyító lencsét. A lencsével szemben egy 53><37 cm nagyságú, ferde állású tükör fekszik, ez vetíti az egymás alá helyezett képek rajzát a lencsébe belenéző szeméhez. 72 db kézzel színezett rézmetszet - túlnyomó részt tájkép és színpadi jelenet - tartozik hozzá. Szintén egyfajta vásári képnézegető eszközök voltak a XIX. századi úgynevezett „nézőszekrények", amelyek a sötétkamra (camera obscura) és a vetítőlámpa (laterna magica) egyesítéséből alakultak ki. Látványukat egyidejűleg több ember is élvezhette 36 . A nagy láda belsejében erős fényű lámpa égett, a láda egyik oldalán homályos üveg vagy olajozott papír látszott, amelyre belülről vetítették a képeket. Valószínűleg ezt a jelenetet ábrázolja Waldmüller festménye is (24. ábra 37 ). A XIX. század 80-as éveiben a panoráma nagyítóüvegét a „nézőke", vagyis a sztereoszkóp váltotta fel 38 . A sztereoszkóp olyan két tárgylencsés optikai készülék, amely a térbeliség érzetét keltő képet ad. Itt azonban már fotográfiákat használtak a különféle táj- és életképek bemutatására. A sztereónézés a vásári közszórakoztatásból idővel a polgári otthonokba is beköltözött, és az egyik legkedveltebb társasági időtöltéssé vált (25. ábra 39 ). A kukucskálódoboz olyan elbűvölő, furcsa keveréke volt a varázslatosnak és a valósnak, amely lehetővé tette a műfaj 200 éves létezését. Még a XIX. század első felében is kedvelt volt, de a század közepétől fokozatosan eltűnt, köszönhetően a fotográfia megjelenésének. A kukucskálódobozok képeinek ábrázolása nem tudta fölvenni a versenyt a fotók realitásával. A kukucskálódobozok felépítése és használata A kukucskálódoboz, mint műfaj eredete nem ismert, de széles körben való elterjedtségét bizonyítja, hogy milyen sok elnevezése volt a különböző nyelveken a képeknek és a dobozoknak egyaránt. A németben a doboz „Guckkästen", a kép „Guckkästenbild" vagy „Guckkästenblatt". Franciául a szerkezetet „Boîte d'optique "-nak vagy „ Optique "-пак, a képet „Vue d'optique "-nak és „ Vue perspective "-nak nevezik. Olaszul a masina „Mondó nuovo" vagy „Camere Ottiche", a kép pedig „Realetti Prospettive", hollandul „Rarekiek" vagy „Optica" a doboz, és „Opticaprent" a kép. Az angolban is sok elnevezést találhatunk: a szerkezet „Peep Show Box", „ Optical Ma296
