A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)
Ludvai Zsuzsanna: Kukucskálódoboz a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből
elemeit kivágták a képből (vízfelületek, ablakok, csillagok, nap, hold), és ezek mögé vékony, áttetsző, akvarellel festett papírt ragasztottak. Ezek általában nem fedik le a metszet teljes felületét, több kisebb darabban kerültek a megfelelő helyekre. Hogy az épületek formáját és tömegét a hátsó megvilágítás alkalmával kiemeljék, bizonyos vonalakban a többrétegű papírt lyuksorral is ellátták. A képek hátuljára különféle használói és tulajdonosi megj elöléseket j egyeztek. A metszetek használój a a lapok tetejének középére vasgallusz tintával írta a képek sorszámát („№..."), valamint tárgyát (német nyelven). Emellett balra találjuk a golyóstollal írott, ma érvényben levő leltári számot. A bal felső sarokba pecsételték lila színű tintával az egykori tulajdonosi bélyegzőt „Veszprém Vármegye Múzeuma, Veszprém, 1903" fölé pedig a gyűjteményi napló számát írták fekete, anilin tintával - „5678/922". A lapok jobb felső sarkában grafitceruzával írott számozás látható - feltehetően szintén a korábbi tulajdonos megjegyzése (15. ábra). A tárgy történeti feldolgozása során kiderült, hogy nem panorámáról, illetve Schaukastenről van szó mint ahogy az a leltárkönyvben szerepel - hanem egy kukucskálódobozról 11 . A kutatások során elsősorban német szakirodalomra tudtam támaszkodni, ahol Guckkästen kifejezéssel illetik. Ennek a magyar megfelelője leginkább a kukucskálódoboz. A leltárkartonon föltüntetett adat, miszerint a tárgy XVII. századi, szintén nem helytálló. A metszeteket NyugatEurópában adták ki a XVIII. század második felében, ahogy az a néhányukon föltüntetett évszámból (lásd a táblázatot), valamint a szakirodalomból 12 is kiderült. A feldolgozás során fontos feladat volt meghatározni, hogyan használták a kukucskálódobozt. Ez nem volt egyszerű, mivel a szerkezet több helyen hiányos. Analóg tárgy nem állt rendelkezésemre, de a szakirodalom áttanulmányozása után következtetni tudtam működésére. Kukucskálás - mint kultúrtörténeti jelenség A kukucskálódoboz, amely az optikai szórakoztató eszközök egyik legősibb formája, a XVIII. század elején, a késő barokk optikai felfedezések és játékok keretében jelent meg. A rajzolt perspektíva törvényei ekkor már általánosan ismertek voltak. A természet hű ábrázolása addig csak két dimenzióban jelent meg, de a tér valóságosabb ábrázolásának bemutatására igen nagy volt az igény. Az egyszerű, hosszúkás fadoboz kémlelőnyílásán benézve ismeretlen tájak, városok, épületek látványa tárult fel a néző előtt. A dobozba való betekintés során a külvilág teljesen kint rekedt, ugyanakkor új perspektíva nyílt meg, a kémlelő ismeretlen mélységekbe pillanthatott be, kiléphetett saját környezetéből, a hétköznapok során megélhetetlen világ tárult föl előtte. A nagyítólencsén keresztül nézve a kép plasztikusabb lett, a háromdimenziós látvány látszatát keltette, a néző a mélység és térbeliség illúziójában részesült (16. ábra 13 ). A kukucskálódobozok története nem választható el a perspektíva ábrázolásának megismerésétől és megjelenítésétől. „A perspektíva legkézenfekvőbb és legsokatmondóbb magyar megfelelője a »kilátás«. A Leon Battista Alberti által adott hagyományos magyarázat értelmében olyan kép (szerkesztési módszer), amely mintegy ablak(nyitás) a falon. Ezért »kilátás«, »kitekintés«, »átlátás«, »kivágás« stb. Kitekintés abban az értelemben is, hogy ellátunk a messzeségbe (»távlat«), akár a tájban mesterségesen létrehozott fasorok, utak vagy építészeti létesítmények révén." 14 Legkorábbi ismert kukucskálóképeknek Leon Battista Alberti 15 perspektivikus képeit (1437) nevezhetjük. 16 Optikai illúziót keltő kísérleteivel, amelyeket a „festészet csodáinak" nevezett, barátait (pl. Brunelleschi) ejtette ámulatba. Átlátszó színekkel, üvegre festett képeit a különböző hatások érdekében hátulról világította meg. Perspektívadobozokkal már a XV század elején is találkozhatunk az itáliai főúri udvarokban. Ezeket Sámuel von Hoogstraten 17 élesztette újra a XVII. század közepén, aki hírnevét elsősorban ezeknek a tárgyaknak köszönheti (17. ábra 18 ). Műalkotásába belenézve egy holland ház belső terének háromdimenziós képét láthatjuk. Ezt a látványt a művész úgy érte el, hogy öt perspektivikus jelenetet festett meg néhol torzított formában, és ezeket úgy helyezte el, hogy a néző a kémlelőlyukon belenézve valóságos tereket lásson. A kémlelőnyílásba csak fél szemmel lehet belenézni, amely így megzavarja az arány- és mélységérzetet. A doboznak egyik oldalfala nyitott - elképzelhető, hogy eredetileg áttetsző papír borította -, ezen átjut be a fény. Már a késő reneszánszban használtak a rajzoláshoz camera obscurát, amelynek hordozható változata is megjelent a XVII-XVIII. században. A camera obscura, magyarul sötét kamra - amelynek működési alapelvét már a IV században is ismerték - egy optikai leképező eszköz. Lényegében egy zárt, sötét doboz, egyik oldalának közepén apró, kerek lyukkal. A lyukon keresztül beérkező fény a szemközti falra a külvilág fordított állású, kicsinyített képét rajzolja (18. 19 , 19. 20 ábra). A camera obscura elvének meghatározó szerepe volt a perspektívakutatásokban, ugyanakkor a kukucskáló294
