A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

Rainer Pál: Gróf Pejachevich Antal tábornok főispáni beiktatására készült zászló (1798)

1774-ben bekövetkezett haláláig volt az ezred tulajdonosa, s egyben névadója, 1735-től ezredesi, 1741től vezérőrnagyi, 1745-től altábornagyi, 1754-től lovassági tábornoki, majd 1774-től tábornagyi rangban. Utolsó ezredtulajdonosa 1774-1775-ben Georg Heinrich Rotschütz báró volt. Az ezredet 1775-ben Szlavóniában feloszlatták és alegységeit más ezredekbe osztották be. Pejachevich Antal kapitányságig vitte a Pálffy vérteseknél.

20 1773 januárjában lépett elő őrnaggyá, ugyanekkor áthelyezték a Gradiskai határőrezredhez. Ezt az alakulatot 1750-ben állították fel a szlavóniai Eszéken. Ezredtulajdonosa 1766-ig Friedrich Daniel Baron de Saint André altábornagy volt. Az ezred elnevezése 1766-ban 67. gradiskai határőr-gyalogezredre, majd 1798-ban 8. gradiskai határőr-gyalogezredre módosult. A katonai határőrvidéknek a polgári közigazgatásba való betagolásakor 1873. október l-jén oszlatták fel.

21 Az ezred a hétéves háborúban 1757-ben részt vett a görlitzi ütközetben, és Hadik András altábornagy (később tábornagy) híres berlini vállalkozásában

22

, 1760-ban a landshuti csatában és Glatz ostromában, 1761-ben Schweidnitz elfoglalásában. Ezen ezreddel vett részt Pejachevich a Poroszország elleni bajor örökösödési háborúban (1778—1779).

23 Pontosabb működését nem ismerjük. Az ezrednek egyik zászlóalja Loudon tábornok Csehországban tevékenykedő hadseregébe beosztva, 1778. szeptember 19-én Leitmeritz megszállásában vett részt, a Bródi határőrezreddel.

24 Rövidesen alezredessé, majd 1786 áprilisában ezredessé lépett elő, s áthelyezték az 1. báni határőrezredhez. Ezen ezredet 1746-ban állították fel a báni határőrvidéken. Az osztrák örökösödési háború végén Németalföldön, a hétéves háborúban 1757-ben Prágánál és Schweidnitz ostrománál, 1760-ban Drezda ostrománál, a bajor örökösödési háborúban 1778-ban Csehországban harcoltak katonái. Utóbb ezt az ezredet is a katonai határőrvidék felszámolásakor, 1873ban szüntették meg. Az 1788-179l-es török háborúban

25 szintén több ütközetben vettek részt. 1788 februárjában a törökhorvátországi

26 expedícióban. Május 31-én, a Glina folyó menti őrvonalat három menetoszlopba rendezett mintegy 3000 fős török csapat támadta meg a sarasellói sáncoknál

27

, a kattinovaczi hídnál és az uranowinai

28 fűrészmalomnál. Itt Knesevich őrnagy egy századnyi szluini határőrének siettek segítségére Pejachevich ezredes katonái, s kétórás ütközet után az ellenséget megszalasztották. A menekülőket részint levágták, részint átzavarták a határon. Június 25-én a kladusai (Kladusch)

29 várkastélynál (a Glina folyótól kissé D-re) végzett felderítésben szerepelt az ezred egy része Pejachevich vezetésével. Majd a czerniopotoki őrvonalat parancsnokolta. Július 12-e holdvilágos éjszakáján 1000 határőrével, 600 főnyi fedezet mellett, török területen a búzát learattatta, s a zsákokba töltött 2300 mérő

30 gabonát málhásállatokkal elhozatta. (8-9. ábrák) 1789-ben a horvát határon felállított őrvonal fedezetét látta el. Augusztus 13-án, a czerniopotoki sáncoknál tizenegy órányi harcban, 6 századnyi saját erővel egy 9000 fős, többnyire lovasságból álló török csapat támadását verte vissza sikeresen, az ellenségnek nagy veszteséget okozva. Szerencsés vállalkozásaival, amelyek nem maradtak meg a saját határvonalakon belül, megkönnyítette a Dubicza, Növi és Czettin erősségei elleni főtámadást.

31 Tevékenységével kivívta Loudon tábornagy tökéletes megelégedését. Vitézségéért a Katonai Mária Terézia Rend 1790. december 19-én lezajlott XXIII. promotioján elnyerte a rend lovagkeresztjét.

32 1793-ban vezérőrnaggyá lépett elő. A campoformiói békekötésig (1797) a rajnai hadseregnél szolgált tovább eredményesen, Franciaország ellen harcolva. Majd Zágrábban volt dandárparancsnok 1801-ig, amikor altábornaggyá léptették elő és nyugállományba helyezték.

33 1797-ben még aktív szolgálata idején nevezték ki Pozsega vármegye főispánjává.

34 Főispáni beiktatására azonban - feltehetően szolgálati elfoglaltsága miatt - az ismertetett zászló felirata szerint csak 1798. május 21-én került sor. Ezen tisztségéből fakadó tevékenysége még feltáratlan. Főispáni tisztét haláláig betöltötte. 1802. szeptember 25-én halt meg szlavóniai birtokán, Verbetitzen.

35 Feleségétől, gr. Draskovich Borbálától több gyermeke született: 1. Antal (+ 1838), 2. István (+ 1824), 3. Borbála (br. Schnehen Ernőné) és 4. Anna (dr. Golubichné).

36 A Pejachevich család budai ága fiágon már Antal altábornagy unokájában, a XIX. század derekán kihalt, de a család nasiczi ága napjainkban is virágzik. Ehhez az ághoz tartozott a porva-szépalmapusztai kastély utolsó, 1945 előtti tulajdonosa is, gr. Pejachevich-Mikó Endre.

37 A főispáni beiktatására Antal fia és a vármegyei nemesség által készíttetett zászló haditrófeái egyértelműen utalnak Pejachevich Antal tábornok katonai szolgálatának egyes állomásaira. így a porosz sasos zászló a Poroszország elleni bajor örökösödési háborúban való részvételére, a török félholdas zászló, a turbán, a balkáni puskák pedig a török elleni 1788/1789-es hadjáratbani szereplésére emlékeztetnek, nemkülönben az ugyanezen hadjáratban elnyert Mária Terézia Rend lovagkeresztje is. 184