A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)
Tóth G. Péter: Parázna lelkek – lelki paráznák: katolikus és protestáns nézetek a lelkek fertőzöttségéről a kora újkorban
tóként (többek között Kempis Tamás prédikációit ültette át magyarra). Működését 1584-ben Erdélyben kezdte, 1591-től két évig Báthori Zsigmond gyóntatója volt. 1593-tól vándorszónok, 1596-tól kolozsvári házgondnok, majd Gyulafehérvárott házfőnök lett. 1602-től a Dunántúlon dolgozott, Sellyén rendházat építtetett, Zágrábban pedig házfőnök lett 1605-től. 1613 és 1617 között missziósfőnök volt a török hódoltság alatti Pécsett, majd pedig visszatérve Gyulafehérvárra, lelkipásztorként hunyt el 1623-ban. Minden munkáját magyarul írta. 27 A fő művének számító példatár címlapján két bibliai idézet szerepel. Közülük a „gonosz cselekedetekre" vonatkozó vershely az általunk elemzett részhez külön is adalékkal szolgál, hiszen a paráznaság bűnének elkövetőire büntetésként az örök tüzet helyezi kilátásba: „Meg is tekintsék, Sodornának Gomorrhának, és közel való Városinak, parázna életeknek, testek után való járások miat, mint példák lötenek az örök tűznek kínnya szenvedésébe." A szerző a könyvét a „Tekintetes nagyságos és nemzetes uraknak, főembereknek, egyházi rendeknek, tisztviselőknek, polgároknak, közrendeknek, akik Magyarországban és Erdélyben laknak" ajánlja. A jezsuita hitszónok az ajánlásban elmondja még, hogy könyvének mintája Guilelmus Pelardus XIII. században élt lyoni érsek Exempta virtutum et vitiorum című példagyűjteménye volt, amelyet ezelőtt tizenhat esztendővel, 1607-ben megpróbált lefordítani. A mű főrésze a Bibliából, valamint keresztény és pogány szerzők műveinek összegyűjtött példáiból építkezik, amelyeket két könyvben, 93 és 46 részben, témák szerint elkülönítve kisebb „caputok"ban ismertetett. Vásárhelyi összeállítása azonban megjelenésekor már alig hasonlított a Pelardus-féle mintára, mivel a „nyersanyagot" éveken át olvasmányélményeiből, valamint saját élettapasztalataiból egészítgette ki. Az előszóban elmondja a szerző, hogy e könyvet megírása után négy évvel még nem sikerült közzétennie, mivel mikor „Kassán nyomtattatni kezdette" sok hiba maradt benne, és akikre bízta a korrektúrát „meg-ölettettettenek catholica religioért." Ám a könyv „szenvedéstörténete" ezzel még nem ért véget, mivel a „nyomtató Mester is háza népével eggyüt Pestisbe megh holt." Marosvásárhelyi műve így „egynehány arcus" kivételével jelent meg, mivel időközben Kassán az eredeti kézirat is elpusztult. Tekintélyes ómen egy tekintélyes könyvhöz, gondolhatná az olvasó. A témánkat érintő kilencvenkettedik fejezetben 28 , ahol szerzőnk az „ördögi cselekedetekről" értekezik, a Szentírás, valamint az ókeresztény és a „pogány bölcsek" írásai mellett a Malleus maleficarum, továbbá a szintén népszerű és Marosvásárhelyivel kortárs szerzőnek számító Martín del Rió jezsuita atya, valamint Peter Binsfeld munkáit találjuk. A Malleus maleficarum Marosvásárhelyi példatárának megjelenése előtt és írói tevékenységének megkezdése után nyolc kiadást ért meg, így Lyonban hatszor (1595, 1600, 1604, 1614, 1620, 1621), míg Freiburgban (1598) és Frankfurtban (1600) egyszer-egy szer jelent meg, mindannyi alkalommal latin nyelven. Marosvásárhelyi vagy a gyulafehérvári vagy a zágrábi jezsuita rendház könyvtárában használhatta, olvashatta e kiadások valamelyikét. 29 Ám, hogy Marosvásárhelyi miként gondolhatott az ördögökkel paráználkodó, és ördögi cselekedetekre vetemedő „aszonyállatokról", azt az a tizenhárom példa szemlélteti, amelyeket olvasmányaiból ismert. Elsőként azokat a történeteket idézte, ahol az ördög az áldozatait megcsalta és/vagy tevékenységével tönkretette. Az esetek egy része a Malleus maleficarum II. részének I. kérdés I. fejezetéből származik. Az egyik, Strasburgban játszódó és egy vénasszony kerítő tevékenységéről szóló történetet talán idézzük is: „A förödős felesége meg valja azt is, hogy ő egy vén aszonyállat által csalatot volna meg, kit szép ifjú legény képébe test szerint meg ismert volna, ki annak utána minden fertelmességbe élt volna az ördögei tizennyolc esztendeigh." ,(l Ehhez kommentárként az alábbi mondatot fűzte Vásárhelyi: „Ördögi cselekedetek által köteteinek meg az házasok gyakorta." Ezzel a véleményével valószínűleg nem lehetett egyedül, és talán a katolikus egyház, vagy inkább a jezsuita rend aszexuális hozzáállását érhetjük tetten e mondatokban. A nem szántszándékkal vétkező asszonyok „áldozat-történetei" után Marosvásárhelyi az ördöggel kényszerűségből vagy szándékosan paktumot kötő személyek (tudósok, bábák, boszorkányok) eseteit taglalja. Az egyik, baseli történet szerint egy logikai csavarral megtoldott rontás-elbeszélésről olvashatunk, ahol a történet mindkét szereplője tettes és áldozat is egyben: „Egy Pap [...] oly vélekedésbe vala, hogy nem hivve ez világon, hogy Boszorkányok legyenek, ki midőn egyszer által menne egy pallón nagy hertelenségel, egy vén aszont elöl találván, hogy előtte ki nem akarna térni, a sárba taszittya, az haragjába monda: Te Pap meg fizeted azt, kinek szavát semminek álitván haza megyén, azon következő éjei, ülve álla, annyira meg erőtlenüle, hogy ágyából fel nem kelhetne." 32 Az ördöggel tartott kapcsolat átmeneti típusai után Vásárhelyi a tudományos asszonyok szándékos gonosztetteiről értekezik, például a Sprenger és Krämer által többször is leírt, és a szülői felelősséget feszegető esetekről. Az ördögnek felajánlott gyer160