A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

S. Lackovits Emőke: Református keresztelési szokások a Dunántúlon

A házasságon kívül született gyermeket vagy vezeklésre kötelezett személy gyermekét csak „hiteles, jámbor egyének kezességével" keresztelték meg.

25 Ha ilyen megbélyegzett egyén kért fel valakit keresztszülőnek (ók általában egy párral is megelégedtek), azt sem lehetett visszautasítani. Keresztszülőnek mindig házaspárokat hívtak. Ha hajadon leány, vagy legény is került közéjük, nekik hozzáillő párt választottak. Szentkirályszabadján az ilyen esetet emlegetve, kihangsúlyozták, hogy tették ezt „minden kötelezettség nélkül, ez csak a keresztelőre szóló pár volt." A gyakorlat a 19. század második felében és a 20. században általánosan az volt, hogy minden gyermekhez új keresztszülőpárt hívtak. Ugyanakkor egyes helyeken (Káli-medence, Szentgál, Szentkirályszabadja, Füle, Soponya, Mezőkomárom, stb.) az új keresztszülők mellé az előző gyermek(ek) keresztszüleit is meghívták. így gyermekenként állandóan nőtt létszámuk. Az őrségi Nagyrákoson mindig felkértek a rokonságból házasulatlan legényt vagy leányt is: б volt az „ifjú koma". A keresztszülők személyét vizsgálva, három típust, három csoportot különíthetünk el: 1. A keresztszülő nem volt rokon, hanem a szülőkkel egykorú barát, szomszéd, ismerős, volt katonapajtás avagy komatárs. 2. A keresztkoma távoli rokon volt, a sógorságból kikerülő, a házassági kapcsolatok révén kialakult rokonság egyik tagja. 3. Elsőfokú vérrokon: testvér, vagy másodfokú vérrokon: unokatestvér lett a keresztszülő. (Ez a legutóbbi időszakot jellemezte.) Általánosan arra törekedtek, hogy az első gyermeknél a keresztszülők között lehetőleg ne legyen rokon. A második vagy a harmadik gyermek esetében erre már kevesebb gondot fordítottak. Sőt, egyes Káli-medencei falvakban, bizonyos családokban fiúnak az apa, leánynak az anya családjából, rokonságából választottak keresztszülőt, pl. Kővágóőrsön. A keresztszülők létszámától függetlenül, mindig csak egy keresztanya tartotta a gyermeket keresztvíz alá. Az б személye gyermekenként változott. Általában a legidősebb, vagy a legtekintélyesebb, avagy a szülők számára valamiért a legkedvesebb kapta ezt a tisztet. О és keresztapa párja voltak az első, a tényleges, az igazi, a hiteles, a teljes, a törzs, a törvényes, az érvényes vagy édes komák. Mellettük ott álltak a többiek is, a száraz, lógó, garasos, paszitai komák, vagy komusok. Attól függetlenül, hogy ki tartotta keresztvíz alá, a gyermek valamennyi keresztszülőjét körösztanyám, körösztapám, keresztanyám, keresztapám, legutóbb pedig: keresztmama, körösztmama, keresztpapa, körösztpapa néven nevezte és szólította. A keresztszülők: keresztfiam, körösztfiam, keresztlányom, körösztlányom megszólítással illették őket. Újabban csak akkor használják a keresztszülők ezt a megnevezést, ha beszélnek keresztgyermekükről, hozzá szólva, többnyire nevén szólítják csak. A keresztelés előzménye: A keresztelés módját a 16. századtól ágendák határozták meg és szabályozták (1576., 1621., 1623., 1631. stb.) Rendszeresen foglalkoztak vele a zsinatokon (Hercegszólős 1576. 23. kánon, Köveskút 1612. 48. kánon, Komjáti Kánonok III. CL. 17., Alsóörs 1623., valamint a már korábban említett zsinatok rendelkezései, majd a 18-19. századi ágendák). Az ágendák pontosan meghatározták a keresztség kiszolgáltatásának helyét, idejét, feltételeit. A jegyzőkönyvekbe regulaként jegyezték be a keresztelési rendtartásokat. Egyik legrégebbi regula közülük térségünkben a kiskomáromi, amely a 17. századból származik „A körösztölésről való regulák" címen. Első öt pontja a keresztelés tenyéré vonatkozik. 1. Mikor az körösztölő leszen, az a bába vagy az előtt való nap estve vagy azon nap reggel templomba menés előtt az Tanetonak (lelkész!) megielöntcze. 2. Az körösztölés rend szerint legyen az templomban rendkívül olykor a parochiális házban. 3. A körösztölésnek rend szerint való ideje a reggeli könyörgés avagy prédikáció elvégzódése után való idő. 4. A megkörösztölendő gyermek a praeceszre vagy contio végére a templomban föl hozattassék, hogy a tanetonak sokára reá várakozni ne köllessék. 5. Az egyházfiak közül egyik a medencébe körösztölni való vizet hozattasson.

26 A keresztelési előkészületek a regula pontjai szerint történtek. Azonban mindenhol másképp, ilyenolyan eltéréssel végezték a szertartást, azért a 18. században igyekeztek egységesíteni és megszüntetni a sokféle ágendát (Kármán József). A 18-19. századtól a szertartás azonos lett. A 16-18. századi MelotaiSamarjai-Kármán-féle agenda alapján kereszteltek, a 19. században pedig már Tóth Ferencé volt gyakorlatban.

26/a Elenyésző módosulással, helyi szokás, szokások kialakulásával és beiktatásával ez többnyire napjainkig fennmaradt. A 20. század első harmadában Ravasz László Agendája vált használatossá. 1927-ben a keresztelés helyét és idejét a következőképpen határozta meg: „A keresztelés rendes helye a templom, ideje... a templomi istentisztelet végén, a megáldás és az utolsó éneklés között."

27 Századunkra az ünnepi (vasárnap) istentisztelet keretébe került be a keresztelés, kivéve a rendkívüli eseteket (pl. beteg gyermek), amelyekről már a 17. századi kiskomáromi regulában és más rendtartásokban is olvashatunk. A pápai rendtartás szigorúan továbbra is a reggeli istentiszteletet jelölte meg a keresztelő idejéül.

28 A keresztelő időpontja rendkívül lényeges volt, vele a zsinatok korábban több alkalommal is foglalkoztak. Az 1577. évi Nagyváradi Közzsinat kisebb cikkejei között a XXIII. pontban elrendelték: „Hogy az 404