A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Éri István: Emlékezés Scherer Jánosra - Rainer Pál: In memoriam Kralovánszky Alán (1929–1993)

RAINER PÁL IN MEMÓRIÁM KRALOVANSZKY ALÁN (1929-1993) Egy erdélyi úton ért utol a szomorú hír: Kralovánszky Alán régész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója 1993. okt. 7-én elhunyt, a 3. szívinfarktus végzett vele. Személyében nem csak a magyar államalapítás korának egyik legjobb kutatóját vesztette el a szakma, hanem rokonszenves egyéni tulajdonságai folytán egy olyan embert, akit kollégái, ismerősei rendkívül kedveltek, szerettek és nagyrabecsültek. Kralovánszky Alán Budapesten, 1929. nov. 13-án született, értelmiségi családban. Ugyanitt érettségizett az érseki katolikus főgimnáziumban (Rákóczianum) 1948-ban. Még ugyanebben az évben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre, művészettörténet-régészet szakra. Tanulmányait azonban - megélhetési gondok miatt - kénytelen volt rövidesen megszakítani. (Édesapja még 1942-ben meghalt.) 1948-ban a Honvéd Térképészeti Intézetnél figuránsként, 1949-50-ben a Talajjavító Vállalatnál szintezőként, s a Betonútépítő Vállalatnál erőgépkezelőként dolgozott. Végre 1950-55 között sikerült elvégeznie az Eötvös Lóránd Tudományegyetemet, ahol muzeológia és középkori régészet tárgyakból szerzett diplomát. Közben 1954-ben a Budapesti Történeti Múzeumban régész gyakornokként megkezdte szakmai pályáját. 1955-57 között Debrecenben a Déri Múzeum régésze, 1957-ben Tatán a Kuny Domokos Múzeum igazgatója volt. 1957 végén 8 hónapi börtönbüntetésre ítélték. Tudomásom szerint a „bűne" az volt, hogy egy rozoga pisztolyt rejtett el az egyik kiállítási vitrin homokjában, amit besúgás alapján megtaláltak. A 8 hónapból 6-ot „le is ült". Ezután 1958-62 között a Magyar Nemzeti Múzeum, a MTA Régészeti Intézete és a székesfehérvári István Király Múzeum szak segédmunkásaként dolgozott. 1962-től 1964-ig a Mezőgazdasági Múzeum régésze volt. 1964-ben doktorált az ELTE-n, középkori régészet és antropológia tárgyakból. 1965 és 1973 között Székesfehérvárott, az István Király Múzeumban működött (régész, tudományos titkár, osztályvezető). 1974 és 1982 között a veszprémi Bakonyi Múzeum volt a munkahelye (megyei múzeumigazgató 1978-ig, tudományos titkár 1980-ig, tudományos főmunkatárs). Innét került 1983-ban Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol 1993. máj. 31-ig a régészeti adattár főosztályvezetője, majd ezt követően haláláig az intézmény főigazgatója volt. Közben 1980-ban a budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. 1990-től igazságügyi szakértőként (régészet és műemlékvédelem) is működött. Viszonylag rövid életet, 64 esztendőt engedett neki a Teremtő. Tudományos pályája ebből mintegy 4 évtizedet ölel fel. Fő kutatási területei a magyar honfoglalás és államalapítás korának régészete, a történeti (régészeti-antropológiai) rekonstrukció módszertana és a középkori magyar várostörténet voltak. Rendkívüli tevékenység jellemezte. Számtalan ásatást, leletmentést végzett. Dolgozott Budapesten, továbbá Baranya, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom, Veszprém és Zala megyékben. Legkimagaslóbb eredményekre székesfehérvári (koronázó templom, Szt. Péter templom, középkori város részei, stb.) és veszprémi (székesegyház, Gizella kápolna, a Vár további helyei, Szt. Miklós templom, stb.) kutatásai vezettek. Árpád-kori történelmünk e két fontos városa középkori topográfiájáról jórészt az ő munkássága nyomán nyertünk pontosabb, árnyaltabb képet. Mintegy 100 publikáció maradt utána. Szűkebb szakterülete mellett olykor az őskorral, az 19