A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Éri István: Emlékezés Scherer Jánosra - Rainer Pál: In memoriam Kralovánszky Alán (1929–1993)

avar korral és tudományága elméleti, módszertani kérdéseivel is foglalkozott. Élete során 3 állandó és közel 50 időszakos kiállítás rendezésében működött közre. Az utóbbiak közül háromra külföldön (Krakkó, Varsó, Tartu) került sor. Több alkalommal tartott külföldön előadást. így kongresszuson: Berlinben, Chicagóban, Kijevben, Mainzban, Szófiában, szakmai meghívás során pedig: Kassán, Kazanyban, Linzben, Londonban, Pozsonyban. Tudományos eredményeit általában népszerűsítő formában is közreadta. Számtalan újságcikke mellett, útikönyveket, várostörténeti kalauzokat is írt. Fehérvárott és Veszprémben egyaránt nagy súlyt fektetett a múzeum Baráti Körének szervezésére, s azok csakugyan a közművelődést segítették elő. Tagja, vagy tisztségviselője volt az alábbi tudományos társaságoknak, bizottságoknak: Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat (1955-, 1975választmányi tag), Magyar Történelmi Társulat (I960-), Current Anthropology (1960-1990), Ásatási Bizottság (1974-, 1986- titkár), Országos Múzeumi Tanács (1974-), Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tudományos tanácsa (1975), Union International d'Archaeologie Slave, Comité d' Architecture (1976- magyarországi titkár), MTA Középkori Régészeti Bizottság (1980-, 1986-1990 titkár), Királysír Bizottság (1983- titkár), Szent Jobb Bizottság (1988-), ICOMOS National Memory Sites magyarországi bizottsága (1989-, 1990- társelnök), MTA Régészeti Bizottsága (1990-). Munkájáért a következő kitüntetéseket, illetve emlékplaketteket kapta meg: 1971 : Nívó jutalom (Művelődési Minisztérium: a Szent István emlékkiállítás István király Múzeum - megrendezéséért), 1972: Alba Regia emlékérem (Székesfehérvár Város Tanácsa: a város érdekében végzett munkáért), Millenniumi emlékérem (Székesfehérvár Város Tanácsa: a millennium tudományos előkészítésért), 1973: Szocialista Kultúráért (Művelődési Minisztérium: a Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-dunántúli Területi Szervezetében 1965 óta végzett szervező titkári munkáért), 1974: Kuzsinszky emlékérem (Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat: életműért), 1979: Veszprém megyéért arany fokozat (Veszprém Megye Tanácsa: az ott végzett kulturális tevékenységért), 1986: Szocialista Kultúráért (Művelődési Minisztérium: Árpád-házi uralkodóink jelvényei és ereklyéi kiállítás - Magyar Nemzeti Múzeum - megrendezéséért), 1987: Székesfehérvárért emlékplakett (Székesfehérvár Város Tanácsa: az ott végzett várostörténeti kutatásokért), 1989: Móra Ferenc emlékérem (Művelődési Minisztérium: életmű), Kiváló munkáért (Igazságügyi Minisztérium: Nagy Imre és négy társa exhumálásáért), 1993: Székesfehérvárért emlékérem (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata: a városért végzett régészeti és tudományos tevékenységért), posztumusz: Nagy Imre emlékplakett (Nagy Imre Emlékplakett Kuratóriuma: az 1956-os forradalom szellemiségének ápolásáért). Közismert volt az azóta szintén elhunyt Antall József miniszterelnökhöz fűződő barátsága. 1989-1992 között a budapesti Új Köztemető (X. ker.) 233., 235., 298. és 301. parcellájában б exhumálta - régészeti módszerekkel - az 50-es évek és az 1956-os forradalom 65 áldozatát. Ennek ellenére politikai pártnak tagja soha nem volt, a napi politikától távoltartotta magát. 1953-ban nősült meg. Felesége: Éry Kinga antropológus nem csak feleségként, hanem kollégaként is társa volt, számos ásatást vezettek közösen. (Feleségének ezúton is köszönöm, hogy adatokkal segített emlékezésem megírásakor.) Jómagam Alánt - barátai így nevezték - 1983 óta ismertem, közvetlen élményeket tehát csak életének utolsó évtizedéből őrzök róla. Bármilyen rangos és felelősségteljes állásokba helyezte is a sorsa, közvetlen, kedves, türelmes és barátságos modorát mindvégig és mindenkivel szemben megőrizte. Valószínűleg ez a tulajdonsága eredményezte, hogy kollégái, ismerősei között nagy népszerűségnek örvendett. Persze mint mindenkinek, neki is voltak ellenlábasai. Szakmabéli kollégát, portást, segédmunkást vagy takarítónőt egyaránt emberszámba vett. Életkor és tudásbeli különbségét fiatalabb kollégákkal sem éreztette soha. Amikor először találkoztam vele a veszprémi múzeumban - Budapestről jött le egy napra -, csodálkozva láttam, hogy a nem csekély létszámú intézmény szinte valamennyi általa ismert munkatársához van néhány jó szava - túl a szokásos udvariasságon -, s az illetők napi munkától fáradt, egykedvű arca sorra derült fel láttára és szavaira. Tanúja voltam amikor a veszprémi várban egyik újonnan alkalmazott munkása megkérdezte tőle, hogy mit is keresünk ott tulajdonképpen. Az illetőt egyik társa leintette, mondván, hogy hagyjon békét a doktor úrnak. Alán azonban látván az őszinte érdeklődést más talán egy kurta: „most nem érek rá"-val hárította volna el a dolgot - leült a szelvény szélére és részletesen válaszolt a kérdésre. Az érdeklődő munkás azóta felnőtté vált fia ma is őrzi a „Doktor Úrtól" ajándékba kapott veszprémi útikönyvet. Láttam tudományos vita során, amikor olyan kolléga előadására reflektált, akivel nem értett egyet, s ezt a vélekedését „nem is rejtette véka alá". Mindezt azonban az illető véleményének messzemenő tiszteletben tartásával tette, s a kollégával előtte is, utána is jó barátságban volt, illetve maradt. Élénken emlékezetemben van ásatáson szokásos öltözetében: farmer-kertésznadrág, fehér vászonkalap, vakító fehér ing mandzsettagombbal. Bár lábujja már kikandikált a viseltes cipőből, inge még délután is makulátlan tiszta volt, holott mindenhová bemászott, bebújt, ahová kellett. Azt hiszem, ezt senki sem tudná utána csinálni. 20