A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Éri István: Emlékezés Scherer Jánosra - Rainer Pál: In memoriam Kralovánszky Alán (1929–1993)

/. ábra. Scherer János ifjúkori arcképe Abb. 1. Photo des Jünglings, Scherer János repelt kimutatásainkban többek között éppen Scherer János is 1966-ban, de már 1963-tól a Régészeti Kutató Intézet jóvoltából darabbérben gépelhette a régészeti leírókartonokat Zimmermann Gusztáv nyugalmazott agrármérnök, Lajtai János egykori pénzügyhivatali tisztviselő. Valamivel később csatlakozott hozzájuk Pesovár János volt herendi főjegyző, akire a céhtörténeti adattár létrehozásának nem kis feladata várt. Később csatlakozott hozzájuk Mészáros László, aki hadifogsága után nyugdíjazásáig az IKV-nál raktárosként dolgozott. Ezúttal nem feladatom négyük egy-másfél évtizedes lankadatlan szorgalommal végzett munkájának értékelése, de utalni szeretnék rá, hogy nélkülük akárcsak az ország más vidéki múzeumaiban szolgáló nyugdíjasok nélkül - az alapvető múzeumi belső nyilvántartási rend, a lappangó források számbavétele és rendszerezése, nem valósulhatott volna meg. (A mi esetünkben a „Céhkataszter" számítógépre vitele sem.) Néhány számadat talán elegendő mértékben illusztrálja e munka volumenét. 1966-ban a külön-külön felállított adattári részlegekben leltárbavett dokumentumok száma 16 000 tételt számlált, két év múlva már megközelítette a 60 ezret. A számszerűségében is imponáló teljesítmény azonban nem mechanikus irodista munka eredménye volt. Már a munkatársak kiválasztásakor beigazolódott, hogy alapvető a konkrét helyismerettel rendelkező volt közigazgatási hivatalnokok affinitása a rájukbízott feladatok iránt. Kedvvel végzett munkájukat természetesen segítette, segíthette a muzeológusokkal nap mint nap folytatott eszmecsere, a közvetlen és közvetett irányítás, de mindig a kölcsönösség alapján! Csak emlékeztetnék arra, hogy Nagybákay Péter (e minőségében ugyancsak amatőr kutató) aligha tudta volna példaszerű feldolgozásait a megye céhes emlékeiről elkészíteni, ha Pesovár János nem lett volna társa e munkában. A megye régészeti topográfiájának két kötetét (veszprémi, illetve pápai járás) a pályakezdő fiatal régészek aligha készíthették volna el a gazdag adattári háttér nélkül, de gyakran még a helyszíni bejárásokat is a nyugdíjasok egynémelyike segítette. Arról már nem is beszélve, hogy - amint ez igazi adattáraktól elvárható - a múzeumi évkönyv-sorozatba tanulmányokat készítő „külső kutatók" egyik, néha legjelentősebb forrásanyagát éppen a számbavevő, rendszerező öregek adták a kezükbe. így tehát a szakmai közönségszolgálat igényét is ki tudta elégíteni ez az összeszokott, egymással tökéletesen egybeforrott gárda, amely reggelente óraműpontossággal érkezett, hogy a déli harangszókor - szigorúan betartva a négyórás munkaidőt - ugyanolyan precizitással ballagjon ki a múzeum kapuján. Megemlékezésem igazi alanya, Scherer János e kis csoport vitathatatlanul első embere volt. Emberi tulajdonságai: közvetlensége, kollegiális magatartása, elfogulatlansága minden, az adattárba betoppanó ügyféllel, amatőrrel vagy szakemberrel szemben, végül áttekintése mindarról, ami a keze ügyébe került, nélkülözhetetlen munkatársunkká tette. Nem emlékszem egyetlen esetre sem - pedig ez korral, temperamentummal együttjárhatott volna - amikor szóváltásra, indulatos kitörésekre került volna sor a kis csoportban, de arra sem, hogy bárki muzeológus kollégáink közül „eltévesztette volna" a hangnemet az adattáros „kartársakkal". Mindezekben szerepet játszott Scherer János bölcsessége, megértése ifjabb muzeológus kollégáival szemben, olyan ideális munkahelyi légkör megteremtéséhez szükséges adottságaival, amelyekre mindig számíthattunk. Meg kell vallanom, hogy János bácsinak a nyugdíjas munkacsoportba történő „becserkészése" nem volt könnyű feladat. Jómagam 1961-ben ismerkedtem meg vele, amikor - hivatalomnál fogva - a Hazafias Népfront városi bizottsága műemléki albizottságának vezetésére kaptam felkérést. Külön történet és megint csak tipikus eset, ahogyan ezek a lelkes lokálpatrióták a maguk helyismeretével, az ügy iránti lelkesedésükkel egy-egy település jobb sorsra érdemes ügyeinek segítésébe önzetlenül, „társadalmi munkás "-ként bekapcsolódtak. Mindenféle politikai előítélet mellőzésével, fenntartásaik háttérbeszorításával, korábbi mellőzésük elfelejtésével csatlakoztak az ügyhöz. A Veszprém városi műemléki albizottság nem gittegyletként működött. Legalábbis a kezdeti években. 16