A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)
Éri István: Emlékezés Scherer Jánosra - Rainer Pál: In memoriam Kralovánszky Alán (1929–1993)
2. ábra. Scherer János múzeumi munkahelyén Abb. 2. Scherer János auf seinem Arbeitsplatz im Museum Elhatároztuk, hogy a város nem kevés műemlékét maradandó, kőtáblába vésett felirattal kell ellátni, hasonlóan a más városokban alkalmazott példához. A korábban felszögelt, bőbeszédű, ám a korrózió által megrongált bádogtáblákat kívántuk felcserélni, s ehhez „lapidáris tömörségű" információt megfogalmazni. Ennek a munkának lett elsőízben motorja Scherer János. Itt ismerhettem meg készségét ahhoz, hogy a jót ne csak kívánja, hanem megvalósítását segítse. (A táblák - hálistennek - egy-másfél év alatt elkészültek, elhelyezésre kerültek és mindmáig megvannak.) A következő közös munkát csak jóval később kísérte siker. Történeti adatsorok összeállításával igyekeztünk a régi utcanevek visszaállítása mellett érvelni, de akkor eredménytelenül. (Örömmel tapasztalom, hogy ez a munka sem ment kárba.) Talán ez az eredményes együttműködés oszlatta el Scherer János ódzkodását attól, hogy 1964. június 1tól újra „munkakönyves" szolgálatba lépjen, ezúttal a múzeumban. Mert korábbi függetlenségét - amire rákényszerítették - nem egykönnyen adta fel. Végül haláláig - 1978. augusztus 20-ig - a Bakonyi Múzeum munkatársa maradt. Saját sorsának, előéletének ügyében sokáig zárkózott volt, sérelmeit, de korábbi hivatalviselése során tanúsított magatartását, élményeit, a vele történtek már-már anekdotikus elbeszélését csak lassanként, oldottabb baráti együttlétek alkalmával hallhattuk meg tőle. íme ezek rövid summája: 1895. augusztus 25-én született Zircen - ahová pályája rövid időre visszavitte. Pápán, majd Veszprémben járt a bencés, illetve a piarista gimnáziumba. (Veszprémben persze megismerte és tisztelte Laczkó Dezsőt, mint rendházfőnököt és múzeumigazgatót, egykori tanárát.) 1914-ben, az érettségi után Pozsonyba került, az ottani Erzsébet királyné Tudományegyetemen kezdett jogászkodni. Rövidesen azonban félbeszakadtak tanulmányai: katonának vonult be, a világháborúban résztvevőként főhadnagyi rangban szerelt le. Az egyetem időközben Pécsre települt át, Scherer János itt folytatta a tanulást, 1924-ben szerzett doktorátust. 1925-26-ban jegyzőgyakornokként került vissza szülőhelyére, Zircre. Rövidesen Veszprémbe helyezték, ahol huszonöt évig volt hivatalban, előbb járási szolgabíró, majd főszolgabíró és árvaszéki ülnök. 1927-ben kötött házasságot, egy fia, két lánya született. 1944-45-ben kétszer került szembe az akkori közhatalommal, mindkét esetben emberi tisztessége, becsületessége okán. A zsidók deportálása, a velük szemben tanúsított embertelen magatartás miatt emelt szót 1944 nyarán. Ezért még aránylag enyhe büntetésben részesült: 1944. július 14-én Siklósra helyezték át főszolgabírónak. Nem egészen fél év múlva már újra Veszprémben van: régi munkakörében. 1945. január 25-én vitéz Endre László, a „Hadműveleti Területek Polgári Közigazgatásának" vezetője hivatalából felfüggesztette, fegyelmi eljárást indított ellene és február 12-én „rendőrhatósági őrizet" alá helyezték, magyarán internálták. Az ok: tiltakozott az ellen, hogy a német csapatok követelésére a hóval borított utak megtisztítására öregeket, nőket és gyerekeket vezényeljenek ki, embertelen körülmények közé. Scherer János magatartását - bár erről soha nem beszélt - nyilvánvalóan a környezetében lévő rosszakaratú besúgó, feljelentő érzelműek kifogásolták, nekik köszönhette a megtorlást. Ez - bár kilátásban volt - mégsem járt végzetes következményekkel, „elfelejtették" ellene a rögtönítélő bírósági eljárást lefolytatni, még csak el sem hurcolták 1945 márciusában a város hivatalos kiürítésekor. 1945-ben visszakerült a közigazgatásba, bár érdemeit nem túlságosan vették figyelembe. Főleg nem a közigazgatás átszervezésekor, amikor is mint megbízhatatlan horthystát elbocsájtották 1950-ben. „Deklasszált elemként' ' - sok más társával együtt - különböző munkahelyeken hányódott, legmagasabb pozíciója az előadói titulus volt. Kistisztviselőként, 60. életéve betöltése után szinte azonnal nyugdíjazták, 1956. február 1-én, természetesen úgy, hogy szolgálati éveibe az 1945 előtti húszéves hivatali munkáját nem számították be. Képzelhetőén minimális nyugdíja kiegészítésére alig volt lehetőség, mégis 1964-ig, a múzeumba kerüléséig nem könyörögte be magát sehová sem. Egyetlen, már a múzeumi munkáért kijáró, elismerésként 1977-ben a Veszprém Megyéért kitüntetés arany fokozatát kapta meg. Scherer János pályafutása - mutatis mutandis - tipikus középosztálybeli „karrier" volt 1945-ig. Hivatali működéséről egykori munkatársai - ha nem is nyilvánosan - elismerően nyilatkoztak, emberséges és jó vezető tisztviselőnek tartották. Büszke is volt rá a maga módján, hogy szolgálatát híven igyekezett teljesíteni. Mi már csak arra mutathatunk rá büszkén, hogy múzeumi emberként legalább annyira teljesítette magavállalta feladatát. Remélve, hogy mindvégig ő maga is úgy érezte: becsülettel szolgált. Áldás emlékére! 17