A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Mészáros Gyula: „Tükörből” idéztünk ördögöt. (Kisdörgicse hiedelemvilága)

egy asszony, fejőkánnával. „Hát maguk há mennek komámuram?" — kérdi az asszony. ,,Mink a malomba menünk, de maga hová megy?" — kérdi az öregapja. Az asszony ném szót semmit, csak elsietett." (Szentes Lajosné Mészáros Karolin, Kisdörgicse, 1958. II. 24.) Itt tulajdonképpen ugyanazon „esemény" két variációjával találkozunk. Ugyanis Bereczki Kálmánné az előbbi történetben szereplő Kiss Károlyné leánya. A közös forrás tehát Kiss Károlynéhoz vezet vissza. A boszorkány embert állattá változtathat: Lóvá változtatás : Kutatóink szerint a kantár nyakba vetésével történő lóvá változtatás: „sehol máshol Európában nem ismeretes" csak nálunk. „A szomszéd községben volt egy kovácslegény és azt minden éjjel lóvá változtatták és lovagolni szokták felkantározva,

12 3 egyik községből a másikba. Panaszkodott a gazdájának már több ízben is, hogy őt mindig nyergelik. Az ember is észrevette rajta, mert mindig soványabb volt és azt mondta neki a gazdája: Ha mégegyszer megjelenik a boszorkány, akkor zablázás alkalmával vágja hátra a fejit és kapja el a zablaszárt és ő kantározza fel az illetőt. Ugy is lett. Na most mikor ment a boszorkány, a legény megfogadta a gazda tanácsát és hátravágta a fejét, elkapta a zablaszárt és felkantározta. Az lóvá változott és most a legény lovagolta a boszorkányt és a legény meg is patkoltatta a gazdájával. Másnap reggel egy asszony beteg lett és a legénynek a gazdaasszonya átment, megnézte a beteg asszonyt és nagy csodálkozására az asszony kezei-lábai meg voltak patkolva és így biztosra vették, hogy ő volt a boszorkány. Ezután elmaradt tőle." (Németh Sándorné levélbeli közlése. Kisdörgicse, 1958. III. 8.) A boszorkány seprűn lovagolhat: ,,A boszorkányok Szentgyörgynap éjjel nyirágsöprün lovagolnak a „Szentgöllér" hegyére, boszorkánygyűlésre."

124 (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin. 1958.11.20.) Általános dörgicsei hiedelem, hogy a forgószélben is boszorkány van („boszorkányszél fúj").

12 5 Etetéssel megronthat: „Kelleréknél takarulás volt. Aztán édesanyám ment föl hozzájuk aztán a vén Ravaszné — ennek a lányát vette el Keller József — ném vette észre, hogy ment. Nyitott konyhaajtó volt aztán amint benézett, hát látja ám, hogy a vén Ravaszné maga alá tartott egy bögrét, aztán belepisált. Akkor aztán fogott egy merítő kalánt, éppen főtt az ebéd, aztán beleöntött egy kalánnal az ételbe. Édesanyám olyasmit kért tőle, amiért ki köllött neki menni a kertbe. Édesanyám akkor gyorsan bekukucskált a spájzba, hogy megnézze mi van ott, ahová Ravaszné a pisás bögrét hamar bevitte. Hát ott volt egy nagy láda, telirakva tejesfazekakkal. Volt vagy huszonöt—harminc, aztán mindenikben csak ugy sárgult a tejföl, pedig csak égy tehenük volt. Híre járt a faluba, hogy a vén Ravaszné mindig olyan sok tehénhasznot árult attul az egy tehéntül. Akkor édesanyám megmondta édesapámnak, hogy mit látott, aztán ném is ettek a takarulók azutátúl fogva náluk levest, akárhogyan kínálták." (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin) Ravaszné az én gyermekkoromban már régen halott volt, boszorkányhíre mégis még elevenen élt nemcsak Felsődörgicsén, hanem a mi falunkban, Kisdörgicsén is: „Fősődörgicsén Ravaszné vót a boszorkány. Sok mindént tudott." Közölte özv. Bencze Gyuláné, 58 éves, 1958-ban. Elnehezíti a kocsit, szekeret: „A boszorkány nehéz, nem bírják el a lovak."

126 „Fülei öregapám mesélte : egyszer éjjel mentek szekérrel örvényesre, a malomba. A dörgicsei hídnál találkoztak egy asszonnyal. Üres fejőkánna volt nála. Mikor odaért hozzájuk, azt mondja: „Nem ülhetnék föl? Ugy elfáradtam." „Hát csak üljön föl!" Hát aztán fölült. Mondta ám öregapám akkoriban a nevét, de már elfelejtettem. Hát, amint fölül, a marhák megálltak, egy tapodtat se mentek, készebb összetörték az igát. „Szálljon le a valaga uristenit, ném mennek a marhák, mit csinált az ökreimmel?" — káromkodott öregapám. Hát az öregasszony lekászálódott, elkotródott onnajd. Abba a minutumba elindultak az ökrök. Azutátúl fogva az öregasszony mindig kerülte öregapámat." (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin) Kötés és oldás

121 A boszorkány varázslattal megkötheti a tehén tejét, hogy nem adja le fejeskor. A ház lakói gatyamadzaggal leköthetik a kilincset, bedughatják fokhagymával a kulcslyukat, hogy a rontó be ne mehessen. A megrontott tehén tulajdonosa feloldhatja a kötést a tej verésével, égetésével. Mindezekkel a varázscselekményekkel az alábbi dörgicsei boszorkánytörténetekben találkozunk: A tehén megrontása. A boszorkány ártó praktikáinak elhárítása Mint fentebb már említettem, Kisdörgicsén századunk 20-as, 30-as éveiben az akkor ott élő Hermán Jánosnét vádolta boszorkánysággal a falu népe. A tehén és tejének megrontása köpettel „Eccer, amikor a Kis Sándorné este gyütt ki az istállóbul, aztán éppen akkor fordult be hozzájuk a Hermán Jánosné, hát elkezd sopánkonnyi, hogy „Hőj, de sok teje van! Hőj, de jó fejős tehene van!" — Aztán bement Kis Sándornéval a szobába. Attul a napiul kezdve véresset adott Kis Sándorék tehene. Kisné 611