A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Mészáros Gyula: „Tükörből” idéztünk ördögöt. (Kisdörgicse hiedelemvilága)

A dörgicseiek átkozódásai, káromlásai szótárában szerepel az ördögnek, a pokol fejedelmének egy ritkábban alkalmazott titulusa: Pokolisten. „Édesanyám elmegyek játszani!" „Mész ám a POKOLISTENBE! Nem talász dogot?" Boszorkány A rontás igazi „ördöge" azonban — dörgicsei hiedelem szerint — a boszorkány volt. Ki a boszorkány? Népmeséink szerint a boszorkány az ördög, vagy (pl. a felvidéki Jánoshegyen) a halál

109 felesége. Országosan ismert mondás, amikor egyidőben esik az eső és süt a nap: ,,veri az ördög a feleségét". Ez a mitikus személy azonban a kisdörgicsei hiedelemvilágban nem azonos a boszorkánnyal. Nem tartják enynyire rangos alvilági démonnak. Hiszen a dörgicseiek által boszorkánynak vélt személyek, öregasszonyok ott éltek állandóan közöttük, férjük volt, gyermekeik voltak. Gyűjtéseim során Kisdörgicsén nem is találkoztam olyan hiedelemvariánssal, amely a boszorkányt akár az ördög, akár a halál feleségének tartotta volna. Hogyan lehet valakiből boszorkány? Nagyon gyér adatot találtam arra vonatkozólag, hogy miképpen válhat egy asszonyból, helybeli, vagy szomszéd falubeli, közismert földi halandóból boszorkány: „Vasvellát adnak a kezébe, aztán azt köll mondogatnyi: Agyonszúrom az istent! Agyonszúrom az istent!" így mesélte el nekünk gyerekeknek a 20as években Szilvásy Géza kisdörgicsei legény. A kisdörgicsei hiedelem csak női boszorkányokról tud.

110 Miről ismerik fel a boszorkányt? A Lucaszék ezt is elárulta a hiedelem szerint: „A Lucaszék csinálását Luca napján el kell kezdeni, aztán Karácsony napjáig minden nap kell rajta csinálni valamit. Aztán akkor el kell vinni az éjféli misére, a torony alatt ráállni, ahol mennek be a templomba. Az illető meglátja a nép között, hogy ki a boszorkány. A boszorkány nem látja őtet, de ő meglátja: Egyiknek szarva van,

111 a másiknak tőgye, harmadiknak farka. Valamikor itt is csinálták, talán száz éve." (Mészáros Lászlóné Rumi Karolin). Sajnos ez esetben nem megbízható az emlékezet. Sem Kis-, sem Felsődörgicsén nincs katolikus templom. (A legközelebbi Alsódörgicsén van.) ,,Lucaszék: tizenhárom község határából tizenhárom féle vízhordta fa. Tizenhárom nap kell csinálni, tizenhárom szeggel. Minden nap egyet szabad ráverni. Karácsony estére kell elkészülni, az éjféli misekor a torony alá kell ülni. Aki azt megcsinálta, annak kell ráülni, de nem szabad megmozdulni, akármit csinálnak a boszorkányok, csipkedik, böködik. Addig ott kell neki ülni, míg az éjféli misekor a pap feltartja az Urat. A boszorkányok kivonulnak a templomból, az az illető meglátja, hogy kik a boszorkányok. Ha az illető megmozdul a széken, akkor a boszorkányok széttépik." (Lejegyezte és beküldte: Pálffy Edit ált. isk. tanuló. Elmondta: Horváth Antal 70 éves, 1958. III. 7. Kisdörgicse.) A kisdörgicsei öregek visszaemlékezéseiben nem akadtam olyan adatokra, amelyekben saját falujuk 19. századi boszorkány történetei valóban élt, ismert személyek nevéhez kapcsolódtak volna. Legfeljebb egy-két kárvallott nevét őrizte meg az emlékezet. Ugyanakkor egyszerre három olyan felsődörgicsei, ismert nevű, boszorkányság hírében álló öregasszonyról is tudtak, akik a múlt század második felében és a századforduló táján éltek, tevékenykedtek s akik alkalmasint éjjelente Kisdörgicsére is átlátogattak rontani, tehén hasznát elvinni. Az ilyen átjárogató boszorkánnyal rendszerint a két falut összekötő, középkori vén kőhídnál találkoztak a késő éjszakai székerezők, a századunk elején még élő dörgicsei hiedelem szerint. A szokatlan családnevű

1 ï 2 Luca Ferencné, Ravaszné és Fülei Gáborné, legrégebbről ismert felsődörgicsei boszorkányok nevét őrizte meg a szájhagyomány. Lucáné — azóta sajnos már dallamát vesztett — „boszorkánynótája" is fennmaradt, amit téli rokkaszó, tollfosztás mellett szokott énekelni: „Két ujja van, hátulja van a ködmönnek Kerek alja kerek alja a péntőnek Csivèréntëm, csavaréntom, Még az éjjel föl is hajtom. " A 20. század elejének is megvoltak boszorkányság hírében álló öregasszonyai Felsődörgicsén: Ravaszné leánya: „Vén Kelleme" (id. Keller Károlyné), aki egyébként édesanyám váltott gyerekkel kapcsolatos hiedelmében is szerepelt, azután Papp Jánosné. Kisdörgicsén ugyanebben az időben egyetlen olyan szerencsétlen öregasszony élt, aki boszorkány hírében állt s akinek sérelmeiből kifolyólag szabályos boszorkányper is keletkezett: Ö volt az egyébként általam is ismert, szúrós szemű, zsémbes természetű, minden felett sopánkodó ,,sepeli" Hermán Jánosné. Az ő személye körül évtizedeken át gyűrűzött a boszorkányság vádja. Mivel vádolta a két szomszéd falu népe az általuk boszorkánynak tartott személyeket: A boszorkány éjjel megfeji mások tehenét: a) Madzaggá változva: ,,Fülei Gáborné boszorkány vót. Éjjelente kócmazzaggal fejte mások tehenit." (id. Kovács János, 1949. Kisdörgicse) Ennek a madzaggal fejő boszorkány-hie delemnek eredete dörgicsei vonatkozásban visszavezethető a 19. századközepéig. Legalábbis erről tanúskodik édesanyám alábbi közlése (kinek elődjei Felsődörgicsén éltek): „Fülei öregpapa előgyei emiégették, hogy hát éjjel mindig megfejték a tehenüket. Réggelénkint nem lehetett hozzányúlni, rúgott-öklelt. Hát, öregpapának az apja elhatározta, hogy meglesi, ki feji még az ő tehenit. 609