A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Hungler József: A veszprémi helytörténetírás és kutatás kialakulása. II. rész

legét így ábrázolja: „Továbbra is helyes törekvésnek látszik az elfeledett haladó hagyományok terjedelemben az élőkhöz szerényen azonosított bemutatása . . ." A soron következő újabb kritika

93 ismét „írók háborújá"-val kezdődik. A vita a „budapesti újságíró" és a helyi újság szerkesztője között akörül forog: milyen arányban legyen a folyóiratban „irodalom" és „tudományos jellegű írás"? Ez sem dől el, mert a helyi válasz kitér a határozott megfogalmazás elől. Értéke mégis e cikknek, hogy ezt a harmadik számot „veszprémibb"-nek tartja elődeinél, azonban sietve hozzáteszi: „. . . de, ne váljunk lokálpatriótákká". Sőt a még mindig hiszékenyek számára még azt is: „Tudunk mi ez ellen védekezni!" És végül, hogy a helytörténeti jelleg senkiben még csak fel se merüljön a folyóirattal kapcsolatban, kijelenti, hogy jónak tartja ezt az új számot, mert az előző kettőhöz viszonyítva, „az egyes írások kevésbé porosak". Megtoldva, még határozottabb nyomatékot adva kijelentésének: „bár még mindig ez a Szemle gyenge oldala. Még mindig sok a múltat kutató írás." — Ne neked, helytörténet! Valószínű alapos szóbeli kritikát kaphatott az elrugaszkodott szerző, mert a következő írása, egy hét múlva a folyóirattal kapcsolatban véges-végig ellentétes hangú , mosakodás".

94 Rögtön azzal kezdi, hogy „többen félreértették előző sorait". Azok ugyanis nagyon egyértelműek és félreérthetetlenek voltak a „poros"-nak nevezett helytörténeti jellegű írásokról. Mintha mindent jóvá akarna tenni, szinte „bűnbánóan" bizonygatja, hogy a Szemle „veszprémi" legyen, mert ,,nem kell abba a megyétől elvonatkoztatva az ország, világ ügyeiről írni". És még emelkedettebb hangra váltva folytatja „jóvátételét", mondván: csak hozza a folyóirat „az utánozhatatlan Veszprém megyei különlegességet, Veszprém megye utolérhetetlen és igazi táji ízét, zamatát". A cikk zárófejezete pedig, mintha mindenkin túl akarna tenni a veszprémiség megfogalmazásában, így hangzik: „. . . És kinek az írásából áradhat, ha nem a Veszprém megyeiekéből, a bakonyi erdők csendjének, susogásának, viharának, illatának hatása? Kinek az írásaiból élvezze az ország, a világ hegyeinek csodás sziluettjeinek hatását? Szőllőinek, borainak édesen kesernyés zamatát? És kinek az írásaiból élvezze a Balaton viharából vagy a tó szivárvány tükrén tobzódó színek, a hegyek, egek, felhők árnyéka ezernyi színárnyalatából merített ihlet gyümölcsét?" Még egy utolsó, a folyóirat főszerkesztője részéről a „Tiszatáj" kritikusának adott nyilatkozata az, ami a Veszprémi Szemle megszűnése előtti érdemleges kritikai írás, amiben közli, azok tévedéseivel szemben, hogy „kidolgozott szerkesztési terv szerint" irányítja a folyóiratot. Majd a nagyon elfajult 550 vitában véleményét azzal zárja: „A durvaságokat viszautasítjuk, a ferdítések ellen tiltakozunk."

95 Hogy nemcsak az akkori veszprémi szellemi élet várta a folyóirattól egy helyi tudományos orgánummá kinövés lehetőségét, magának a főszerkesztőnek a megállapítása (elgondolása) is igazolja, aki szerint ,,a tájismereti tudományos munkát szolgálja a Veszprémi Szemle című negyedévenként megjelenő folyóirat is", amiben „gazdasági, társadalmi, történelmi, természettudományos, irodalmi tanulmányok és szépirodalmi művek jelennek meg".

96 Tehát maga a felelős főszerkesztő állapította meg, hogy elsősorban „a tájismereti tudományos munkát szolgálja", nem pedig annak ellenkezőjét, de ezt már csak az utókor állapítja meg, amikor egy várt, modern veszprémi kultúr- és művelődéstörténeti kiadványnyal lettünk szegényebbek. Az 1958. 3., április-júniusi szám után nem is jelent meg több füzete a Veszprémi Szemlének. 9/C. , A VÁR OSTOR TENET К UTA TÁSA VESZPRÉMBEN" - 1962 A felszabadulás után megélénkült helytörténetirodalmi kezdeményezések harmadik, de leginkább eredményesnek minősült mozgalma, Éri Istvánnak, a veszprémi Bakony Múzeum akkori igazgatójának a helyi sajtóban 1962 végén és 1963 első napjaiban közölt két cikke - A várostörténeti kutatás problémája Veszprémben - felvetett gondolataival indult.

97 A negyedszázaddal ezelőtt írt első cikk a Magyar Történelmi Társulatnak hasonló tárgyú, elhangzott előadására hivatkozva - ahol „a várostörténeti kutatások legújabb eredményeit vitatták meg", felhíva a figyelmet: „hol, milyen területen vannak még adósságai a kutatásnak", és néhány város felsorolása mellett „Veszprémet is a tartozik oldalon említették" —, veti fel a kérdést: „vajon miért?" Elsősorban az Európa-szerte megindult és hazánkban csak kisebb mértékben jelentkezett „városkutatás"-X említi, aminek egyik oka is, szerinte, hogy „a külföldi támogatások is mások mint itthon". Utal más városok - pl. Sopron — helytörténeti folyóiratára, vagy annak hiányában arra, hogy másutt „e célzattal terjedelmes rovatok állnak rendelkezésre folyóiratokban" mint a Borsodi, Vasi Szemle stb. Ide sorolja más városok múzeumi évkönyveit, önálló kiadványait, a várostörténetet érintő tanulmányokkal. Fontosnak tartaná, hogy „a tudományos régészeti és egyéb kutatási eredmények ne csak a szakemberekhez jussanak el, hanem közérthető formában az illető város lakosságával, az idegenforgalom révén odakerülőkkel is megismertessék". Mindezekből miután a várostörténeti kutatás kibontakozóban van, és „a városok erkölcsi kötelességüknek tartják ezek támogatását s ennek következményeként hasznosítani tudják és kívánják széleskörben" —, természetesen