A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

későbbinek vélte: „Valamivel későbbi korból látszanak származni a csepini (Eszék mellett) aranylelet tárgyai. A n. múzeum e leletből csak három jelentékenyebb darabot bírt megszerezni: két sima aranyszalagot — az egyik 45 cm, a másik 50 cm [sic!] hosszú — és egy tizennyolcz, sima sodronyú karikából alkotott lánczot. Sem a lemezek, sem a karikák nem nyújtanak kielégítő támpontot arra, hogy már most a lelet készítése korát pontosan megállapíthatnók" (ArchÉrt XIV, 1880, 171). Mivel akkoriban a rómaikori barbár aranyak árfolyama éppen tetőzött a múzeumban, a „csepini" leletből a „római ékszerek" közé tüstént kiállítják az „aranylánczot", valójában egymásbafűzött sima aranykarikákat. Mint láttuk, egy évvel később az aranykarikák kölcsönzik a lelhely-nevet az előttük kiállított ismeretlen lelőhelyű aranyaknak, köztük az öt aranykorongnak. Az 1880. évi „csepini" leletet egyébként utóbb valóban mindenestől római korinak minősítették. Fontos bizonyíték rá, hogy az 1884. évi Ötvösműkiállításon Pulszky Ferenc, Torma Károly és Pulszky Károly nem az őskori, kivált rézkori aranyak közt állították ki, hanem a „Görög, etruszk és római tárgyakat" tartalmazó 10. szekrényben, a római jelzésű 46R táblán: „arany nyak- és másféle lánczok; vékony aranylemezből készült cingulumdíszek. Leihely: Csepin. Kiállítja a Nemzeti Múzeum" (ÖM46). Ezután a lelet feledésbe merült, Hampel bronzkori lelőhely katasztereiben hiába keressük, a „Csepin" lelőhelynél sem esik szó róla. Nem éppen pontos tehát Mozsolics Amália, amikor Hampel fentebb idézett „csepini" adataira hivatkozik az aranylemezek első közlésekor. Mozsolics a lelet leltári adataival együtt először közű az aranylemezek jó fényképét, későbronzkori—koravaskori bőrsisak szegélydíszének határozva meg őket (Mozsolics 1955, 52, 70. j. valamint 40 és 6. kép). Három évvel később Patay leleteinket nem szerepelteti a rézkori aranyak közt. Mozsolics publikációját nem említve, egyedül Patay szóbeli közlésére hivatkozva közli viszont az 1880. évi leletek leltárhú leírását — egyelőre csak jegyzetben — 1976-ban Makkay János, mint a rézkori Cepin-Csepini lelet valószínű tartozékát (Makkay 1976, 287, 238. j.). 1982-ben az aranypántok már mint a mojgrádi, utóbb tiszaszőlősi rézkori aranydiadémáknak megfelelő „csepini" rézkori arany diadéma szerepelnek (Makkay 1982, 21 és 66. j.), hogy végül is napjainkban az aranylelet az aranykorongokkal együtt egy fantasztikus méretű „csepini" rézkori aranykinccsé növekedjen, az egész „csepini" leletre vonatkozó újonnan költött lelőkörülményékkel (Makkay 1985/1, 162-163, már csak röviden 1985/2, 13). A „csepini/cepini" leletek egységét bizonyított ténynek elfogadva, Makkay nyomán már rnínt „fejedelmi méretű és jellegű" cepini aranylelet szerepel a két aranykincs Kalicz Nándornál is (Kalicz 1982,13). 44 Mielőtt ez a szédületes karrier tovább ívelne, ideje lesz tisztázni, hogy az 1880. évi lelet éppoly kevéssé „cepini", mint az aranykorongok. A Nemzeti Múzeum illetve Hampel József Lemberger Miksa miskolci ékszerésztől vásárolta leletünket 775 forintért. Lemberger 1879-1885 között bronzkori, népvándorláskori és középkori ékszereket küldött be a múzeumnak. Amennyiben lelőhely adatot közölt, megállapíthatóan a mai Északkelet-Magyarországról származó leletekről van szó. A kunmadarasi avar fejedelmi aranylelet kapcsán, amelynek részletei több alkalommal szintén Lembergertől jutottak a múzeumba, úgy fogalmaztam, hogy gyűjtőterülete az egykori Tiszai-vasút körzete volt (Szolnok—Karcag—Debrecen—Nyíregyháza—Tokaj —Miskolc—Kassa) (Bóna 1984, 132, 36a j.), s ha netán székesfehérvári ékszereket továbbított, akkor tudni lehet, hogy Fehérvárról Miskolcra került színésznőtől vásárolta őket. — Eleve valószínűtlen hát, hogy a miskolci Lemberger szlavóniai aranykincshez juthatott volna, kivált a korabeli óriási budapesti, zágrábi és bécsi régiségkereskedői és az ország közepén összpontosuló magángyűjtői tevékenység mellett. A leletben szereplő — most először közölt (Makkay 1985/2, 6. kép) — 19 db aranykarika pontos mása (annyira, hogy ha összekeverednének, aligha lehetne őket szétválasztani!) az aggteleki Baradlabarlang Csontházában 1929-ben Csalog Józseftől talált arany karikáknak (Tompa F., ArchÉrt 50, 1937, 52-54, 23. kép), - a két lelet 1976. óta együtt van kiállítva. Szoros összetartozásuk egymáshoz közel eső lelőhelyet sejtet. Ki kell hát mondanunk: a Lemberger-féle lelet valódi lelőhelye minden valószínűség szerint a Borsod-megyei „Csépány" (Fényes 1851, I. 211), amely a századfordulóig így, jelző nélkül szerepelt, századunkban Hódoscsépány lett (Helységnévtár 1944, 268), jelenleg pedig Ózd egyik városrésze. Légvonalban mintegy 35 km-re Aggtelekhez! A múltszázadi Magyarországon sok-sok azonos vagy közeli rokon falunév volt, s mivel nem különböztették meg jelzőkkel őket, a zavarokat elkerülendő, ki kellett írni, éspedig helyesen, a megyét is. A korabeli, a lelőhelyekkel nem sokat törődő kutatás, kivált Hampel, gyermeki ártatlansággal keverte össze az azonos vagy rokon hangzású lelőhelyeket. Álljon itt bevezetőként egy tanulságos példa. A sümegi gyűjteményébe került „Mikebudaháza-Felső pusztai" korai avar leletet már a publikáló Darnay nemlétező lelőhellyel tette közzé, s azt sem írja, melyik megyéből származik (Darnay K. ArchÉrt 19, 1899, 278-279). Ugyanezen, vagy még hibásabb néven említi később Mihalik József a Darnay-gyűjtemény „becses mike-budaházi lovas avar sírleletét" (MKÉ 6, 1912, 132). Hampel, talán életében először, eltűnődik a leleten, s a sümegi gyűjtemény nyomán úgy véli, hogy az okvetlenül Zala-megyei illetőségű. Valóban Zalában akkoriban volt Mikefa is meg Budafa is — igaz jó messze egymástól — könnyű volt hát