A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)
Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből
való hivatkozással (Makkay 1985/2, 5.) nem lehet s nem szabad az igazi lelőhely helyett használni. Az aranykorongok ismert és pontos lelőhelye Tenja-Orlovinjak puszta. Nem hallgatható el. nem helyettesíthető semmivei s főleg nem másítható meg még a legtetszetősebb elmélet kedvéért sem. A fejezet bevezetésében közölt akadémiai jegyzőkönyvből úgy tűnhet, hogy a régészet egy újsághirdetés nyomán szerzett hírt a tényői aranyiele tről, s magáról a bejelentőről Glembay Károly „csepini" uradalmi mérnökről. Nagyobb baj, hogy ezt maga Rómer is így gondolta. Holott a valóság az, hogy Glembay előbb került kapcsolatba a Nemzeti Múzeummal, mint maga Rómer, aki éppen ezért nem tudott v róla. A Cepin/Csepény-i állami uradalom mérnöke attól fogva kezdett felfigyelni a régiségekre, miután a Vuka/Vulka balpartján elterülő óriási mocsárvilágot Cepintől a Dunáig lecsapoló Kolodjvar/KologyvárPalaca/Palocsa csatorna (a mai Veliki prekop) 1853ban elkészült, s nyomában egyre nagyobb területek kerültek szárazra. Mindezt meg is írja idézett 1865. márciusi levelében. Először pénzeket—érméket kezdett gyűjteni, gyűjteményéből 22 darabot már 1861. aug. 9-én a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott (RN 70, 1861, 1-12. tételen római, középkori és újkori érmek. Leihely: Palacsai és Kologyvári mocsárban, Verőcze megyében. Glembay Károly ajándéka). A pénzek kíséretében levelet is küldött, ezt azonban még Érdy János kapta meg s majd Ipolyi Arnold fog róla megemlékezni. Régészeti érdeklődése tehát csupán felújult, amikor Rómer újságközleményét elolvasta. 1864-ben több levelet is írt a Régészeti Bizottmánynak. Az egyikben Kologyvár és környéke „a csepini uradalomban siavoniában" leleteiről számolt be, egy másikban Erdőd/Erdut váráról s egy gyanúsan korainak tűnő középkori feliratról értesítette a bizottmányt (Rómer, ArchKözl V, 1865, 68, No. 776, No. 777), egy harmadik szerint „Szelistyén (a csepini határban, Slavoniában)" ... „a föld alatt nagyszerű romok vannak ... miből Glembay úr sejdíti, ihogy valaha a templom itt állhatott" (uo 79-80, No. 790), s csupán a negyedik szólt, először röviden, a tenjai aranyakról. Ügy látszik, Glembay az Archaeologjai Bizottmány viszontérdeklődését nem találta kielégítőnek, mivel legközelebb már a Magyar Történelmi Társulat 1867. decemberi ülésén olvassák fel levelét: „Glembay Károly úr, szerémvármegyei alapító és választmányi tag . . értesíti a társulatot, hogy ő a múlt nyár folytán a szlavóniai palocsai és korogyvári mocsárok vidékén több érdekes romra akadt.. Ezek közül a korogyvárit Glembay úr pontosan felmérte, s alaprajzát elkészítvén, részletes leírásával egyetemben beküldendi a társulatnak. A többi romok alaprajzi felvételére is megtette már a lépéseket", továbbá egy 1582. évi okmányt küldött be stb. (Századok 1, 1867, 413). Rövidesen újból jelentkezik. A társulat 1868 április 2-i ülésén „titkár felolvassa Glembay Károly v[álasztmányi] tagnak a Kologyvár—Palocsa vidék" történelméről, régészetéről írott értekezését, „mely a Szerémség ama nevezetes tájának egész kis monográfiája" (Századok 2, 1868, 263). - Jókora tévedés van ezekben a híradásokban, amely azonban nem Glembaytól, hanem a Történelmi Társulat közismerten nem valami pontos titkárától, Thaly Kálmántól származik. Thaly a térképre pillantva úgy találta, hogy Kórógy falu (Palocsa közelében) Szeremvármegyében van, ennek nyomán a Verőce-megyei Glembayból, adataiból, leleteiből, tevékenységéből szerémségi adatokat csinált, Glembay Kologyvárából pedig Szerem-megyei Korog/Kórógyot. Glembay Kologyvára valójában Verőce-megyében, Oepin közelében, a csepini uradalom területén feküdt, nem messze a ma is létező Kolodjvar pusztától. Mindkettő Eszék/Osijektől délnyugatra van. A továbbiakból megtudjuk, hogy Kologyvárról Glembay úr „pompás, színezett rajzokban mérnöki pontossággal . . . pontos rajzot és térképet" készített „mely az egész kologyvár—palocsai mocsár környékét, faluit, s az ingovány szigetjein a közelebbi lecsapolás alkalmával előtűnt... régi erődök helyeit stb. ábrázolja." A Kologyvárban Glembav ásatást is végzett s „27 darab régiséget is szíves volt beküldeni. Ezeket Rómer Flóris mutatta be" [római téglák, edénvek, XVI—XVII. századi leletek, - sajnos nem kerültek be a Nemzeti Múzeumba]. „Glembay tagtárs úrnak" ezúttal a Történelmi Társulat fejezte ki köszönetét (Századok 2, 1868, 263). Az utolsó híradás az idős mérnök elhunytát jelenti, nekrológját Rómer Flóris írta: „Glembay Károly uradalmi mérnök Csepinben (Verőcze m) f. év május 25-én elhunyt. Nem sajnálhatjuk eléggé e derék tagtársunkat, ki Szlavóniában egy maga vett részt a történelmi és archaeologiai törekvésekben azáltal, hogy értekezésekkel, okmányés régiség-gyűjteményekkel bizonyítá nevezett ismeszakok iránti hajlamát. Köszönettel vennők, ha arczképét és rövid életrajzát a tervezett Archaeologiai Album számára megkaphatnánk" (ArchÉrt III, 1870,287-288). Mindez kicsit más, mint a Glembay Károlyról többezer példányban olvasható különös jellemzés. Amely szerint a „varasdi gyilkos" rokonaként „a magyarokhoz szított", ezért fordult volna „bejelentésével a mi Akadémiánkhoz" (Makkay 1985/1, 159). A tényői korongoknak azonban alighanem jobb lenne, ha valóban alkalmi fel- vagy bejelentővel állnánk szemben. A vázlatszerű adatokból ugyanis a gyönyörűen és pontosan rajzoló, precíz adatokkal és méretekkel dolgozó mérnökben egy magára hagyott, elkeseredett, történész—régész hajlamokkal megvert idős férfi portréja bontakozik ki. Levelekkel ostromolja a fővárosi intézményeket, de sosincs a válaszszal megelégedve, nagy célját, lelőhelyei szakszerű 34
