A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szántó Imre: A balatoni várak övezete a dunántúli védemi rendszerben (1541–1690)

пак viselje gondjokat, az ő felsége füzetesével őrizzék az várat, és ne pusztítsák el.""

12 Az 1567. évi országgyűlés elrendelte, hogy a törökhöz közelebb eső véghelyeken (Keszthely, Szentgyörgy vár, Rajk, Kéthely stb.) állandóan lovas katonaság tartózkodjék.

121 Zala megye nemes urai elhatározták, hogy a királyi parancs értelmében a keszthelyi klastromerődben a főurak 10 gyalogost, a birtokos nemesek pedig ugyancsak 10 gyalogost tartsanak három hónapon át saját költségükön.

122 Amikor a gersei Pethő család tagjai 1571-ben egymás között egyezkedtek, abban állapodtak meg, hogy a keszthelyi várban a királyi zsoldon levő őrség mellett, mely átlag 50 lovasból és 100 gyalogosból állott, személyenként saját költségükön két—két puskás hajdút tartanak.

12 A Pethő osztályos atyafiak azonban elégteleneknek érezték magukat Rezi és Tátika várának katonasággal történő őrzésére, ezért merült fel 1586-ban valamelyik (Tátika?) váruk lerombolásának gondolata.

12 4 Teljes rendszerességgel 1556 után indult meg a várépítkezés, amióta I. Ferdinánd király annak gondját az akkor alapított bécsi Udvari Haditanácsra bízta. A Haditanács elsősorban a Dunántúl déli részét, a Zala megyei várakat erősítette. Ennek a vidéknek Kanizsa volt a főerőssége. A dél-dunántúli erődítések térképezését az 1569-ben kiküldött Giulio Turco végezte, az ő általa készített alaprajzok nyomán tudjuk pontosan megállapítani a dunántúli várak 1570es állapotát.

125 A keszthelyi vár XVI. századi alakja is Giulio Turco alaprajzi vázlata alapján rekonstruálható.

126 Az erődítmény magja a templom. Hozzá csatlakozott északról a kolostor, melyet árok vett körül. A palánk és a kolostor északnyugati sarkán torony emelkedett. A várnak két bejárata volt: az egykori kolostor bejárata előtt egy lovaskapu, és a templomot körülvevő palánk déli oldalán egy gyalogkapu. Mindkettőhöz ácsolt szerkezetű híd vezetett. A templom nyugati főbejárata előtt kis védőépítmény állott. A templom déli oldalán — a toronnyal szemben — volt egy csigalépcsős kis torony, külső falán szakállas puskalőrésekkel. A templomot palánkkal vették körül, déli és keleti oldalát gerendapalánk oltalmazta. A templom falainak alját — majdnem az ablakok magasságáig — az ágyútűz ellen vastag, kővel vegyes földtöltés takarta. Az északi kolostorfalat egy négyzetes torony, az ún. „fehér bástya" védte. Az egész várat 10—13 méter szélességű szárazárok övezte.

12 7 A szűk keszthelyi monostorerődben megfelelő számú lovas alkalmazására nem volt lehetőség, pedig egy-egy vár erejét és hatósugarát a benne állomásozó könnyű lovasság száma szabta meg. A keszthelyi vár néhány huszárjának a lovát a földszinti épületrészekben helyezték el.

128 A Turco-féle rajzon azonban a keszthelyi vár egyes helyiségei nincsenek feltüntetve. Annak ellenére, hogy Keszthely végvár volt, mégis a régi tulajdonosok vagy birtokosok, akik a ferences atyák távozása után a kolostort birtokba vették, tulajdon- vagy birtokjogukat a várra nézve — legalábbis eszmeileg — továbbra is fenntartották, s így Keszthely várának belső szerkezetéről az osztálylevelekből egyet-mást megtudhatunk, így többek között azt is, hogy a várban fűthető szobák, konyha, istálló, pékműhely, börtön is voltak. A XVI. század második felétől kezdve Keszthely várát a latin szóhasználat hol „castrum"-nak, sőt éppen „arx"-nak, hol meg „castellum"-nak, „fortalitium"-nak, azután „praesidium"-nak, de néha elvétve még „claustrum"-nak, azaz kolostornak is nevezi. Az Udvari Haditanács 1578 márciusában elhatározta, hogy Palotát, Vázsonyt, Szigligetet és Keszthelyt jobb karba helyezteti. Ezt a józan határozatot azonban pénzhiány miatt nem lehetett végrehajtani.

129 A Balaton északi partján húzódó védelmi vonal meglehetősen gyenge és elavult várai — Keszthely, Sümeg, Szigliget, Csobánc, Tihany - a mögöttük fekvő nagyobb és korszerűbb várak - Pápa, Palota, Győr — előzetes védelmében, és a felderítő hírszolgálatban játszottak fontos szerepet a török közvetlen szomszédságában. Helyzetüket Takaró Mihály tihanyi kapitány 1556-ban találóan így jellemezte; „. . . énnekem előttem tűz vagyon, hátam megett víz, környüben mind ellenség". Ezek a kisebb várak csak megszűrni, lelassítani tudták a támadásokat,- török csapatok nem egyszer áthatoltak a Balaton-menti várvonalon, meglepve még távolabbi falvakat, városokat is.

131 A Balatonvidék erősségei - ha korlátozott mértékben is — védelmet tudtak nyújtani úgy, hogy a törökök nem építhették ki oly zavartalanul a közigazgatásukat, mint például Somogy vagy Tolna megyében.

132 A sok apróbb-nagyobb várnak egy fontosabb erősség volt a központja. A nagyobb várak és a főerősségek a közöttük levő összekötő- és az előttük levő figyelő várakkal látták el az ország védelmét.

133 De a védelem mélységében is tagolódott; a várak több védelmi vonalat alkottak egymás mögött. Egy-egy területen az eredményes és gyors török előnyomulás láttára már a második védelmi vonal is elkészült. Ha az ellenség valamelyik várat elfoglalta, maga előtt találta a második, sőt a harmadik védővonalat. A Dunántúl védelmi rendszerében Nádasdy Tamás 1555-ben Berzencétől, Csurgótól Győrig számította az első vonalat, de mögötte a Rábáig még másik két védőövezetet jelölt meg.

134 A Duna és a Balaton közé eső védelmi szakasz várrendszerének első vonalát Tata, Csesznek, Palota és Tihany alkotta. A második vonal tagjai: Komárom, Győr, Szentmárton, Pápa, Devecser és Keszthely, a harmadiké pedig Mogyorókerék, Németújvár, Szalónak, Kőszeg és Sárvár.

135 Az Adriai-tengertől egész Erdélyig hosszú félkörívben húzódó határszéli várakat a főkapitányi szervezetbe osztották. A Dunántúlon eleinte csak egy főkapitányság volt. Úgy látszik azonban, hogy már 1556-ban ketté választották a dunántúli főkapi267