A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)
Kubinyi András: A nagybirtok és jobbágyai a középkor végén az 1478-as Garai–Szécsi birtokfelosztás alapján
részének nem adta meg a terjedelmét. Ha azonban nem vesszük figyelembe azokat a településeket, amelyeknél nem adják meg az erdők méretét, azért mégis kaphatunk támpontot a sárosi népsűrűségre. 24 faluval számolhatunk, ahol 94 lakott telket, azaz az uradalom sárosmegyei részének majdnem kétharmadát írták össze. Ezen falvak alapterülete 45,2 km 2 volt, hozzátéve a már említett 5%-ot 47,5 km 2-el számolhatunk. így 1,98 lakott telek esik egy km 2re. Ez az összeírás sem ad meg telekrészeket, mégsem tartható valószínűnek, hogy itt a jobbágytelekkel, mint gazdasági egységgel kell számolnunk, hanem valószínűbb, hogy a lakótelekkel, a házhellyel. Az is valószínű, hogy Mátyás idejében még jelentősebb volt a népsűrűség, hiszen az 1490—9l-es harcokban ez az uradalom igen nagy pusztulást szenvedett. 107 Ugyanezen uradalom északalföldi falvai hasonlítanak bizonyos mértékben a Garaiak délalföldi falvaihoz: hasonlóan nagy földterület tartozott hozzájuk. Itt öt településen 124 lakott telket írtak össze, a földterület pedig 92,8 km 2 volt. Ide is hozzáadjuk az 5%ot, így 97,4 km 2-t kapunk. Egy km 2-re 1,27 lakott telket számíthatunk. Itt is valószínű, hogy házhelylyel számolhatunk. Újabb adat az Alföld alacsonyabbnak tűnő népsűrűségére, noha magasabb a Garaiak délalföldi birtokainál. Bár mindkét példaként felhasznált uradalomban házhelyeket írtak minden jel szerint össze, ez nem jelenti azt, hogy itt nem kell a Szécsi-részhez hasonló módon házanként több családdal számolnunk. Az ország három különböző részéből származó példákkal azt akartam bizonyítani, hogy a Garai uradalmakban egy km 2-re eső átlag 1,91 jobbágygazdaság nem jelent túl magas, az országostól eltérő népsűrűséget, hiszen Császárvára esetében jóval magasabb volt, az elpusztult Sáros megyében is valami kevéssel magasabb. Ezért az alábbiakban ezzel az 1,9l-es háztelek, Ш. 2,5-es családátlaggal számolok, természetesen azzal a tudattal, hogy a következő számítások csak hipotetikus érvényűek, amelyeket más forrásokkal is alátámasztani kell a továbbiakban. Kérdés, hogy mennyire lehet ezekből az adatokból országos népességszámokat kapni. Az alapprobléma az egy családra eső személyek száma. A hagyományos ötös szorzószámmal szemben mindkét oldalról vethető fel kifogás: lehet ugyanis túl magasnak 108 és túl alacsonynak is venni. Kétségkívül ugyanis létezett Magyarországon nagycsaládi életforma, és egy fennmaradt XVI. századi teljes lakosságot tartalmazó összeírás ötösnél magasabb szorzószámot ad meg. 109 Szabó István maga is felismerte a nagycsalád létezését, és erre épp forrásunkat is felhasználta. 1 J ° Valóban, a Szécsi-résznél a neki adott 235 gazdaságban (benne van egy sarádi ,,incola" is) 344 személyt írtak össze, de csak 306 olyan, aki nem minősül háza valamelyik családfője rokonának. így 38 olyan családfővel kell számolnunk a Szécsi-részen, aki nagycsaládi életformában él együtt valamely rokonával. Igaz, van olyan forrásunk is, amely egy családra alacsonyabb szorzószám alkalmazását követeli meg. A szigetvári 155l-es összeírás szerint - igaz 73 évvel forrásunk kelte után — ebben a dunántúli mezővárosban 3,7 család lakott ugyan együtt egy házban, egy család átlag lakossága azonban csupán 3,6 fő volt. Csakhogy itt a végvár mellett az átlagosnál alacsonyabb népességszámú családdal kell számolni, továbbá — ezért is — elég sok a töredékcsalád. 11 * Ellenkező képet nyújt az 1520-as évek elejéről a Hont megyei Alsónyék népességösszeírása. 112 Itt 44 házban 348 személy élt, azaz egy házban 7,9 személy. Megtalálható mind a nagy- mind a kiscsalád. Mindössze két házban lakik két-két másnevű, ki nem mutatható rokonságú család. E szerint a 44 házban 46 családdal számolhatunk, így egy önálló családra - függetlenül attól, hogy nagy- vagy kiscsaládról van-e szó, 7,6 személy esett. Ha a családon belüli személyek száma két végpontjának veszem fel a felsőnyéki és a szigetvári adatot, akkor a középarányos 5,6 fő családonként. Mivel azonban csupán ez a két használható adatunk van, és ezek is későbbiek, talán nem tévedünk, ha országos átlagban 5-ös szorzószámot alkalmazunk egy családfő mellett. Tudatában vagyok természetesen, hogy ez csak spekuláció, de feltevésként mégis felhasználható. Úgy tűnik ezek után, hogy nincs akadálya annak, hogy a Garai—Szécsi felosztásból kikövetkeztetett népsűrűségi átlagot felhasználva megkíséreljük Magyarország lakosságának számszerű meghatározását Mátyás király uralkodása második felében. El is végeztem ezt a munkát, de eredményeim nem álltak összhangban az eddigi forrásokból — elsősorban az 1494-95-ös számadáskönyvből 113 - levezetett eredményekkel. Bár meg vagyok győződve arról, hogy ezzel a módszerrel — a becsüjegyzékek népsűrűségi adataival - pontosabb eredményekhez lehet jutni, mint az eddig felhasználtakkal, országos érvényű megállapításokhoz csak nagyobb forrásanyag alapján lehet - talán? — eljutni. A demográfiai szkepticitást nemcsak a család átlagos lélekszámának már vázolt problematikája, az 1494—95-ös számadáskönyv felhasználásával szemben az utóbbi időben kifejezett aggályok 114 , hanem az a forráskritikai probléma is indokolja, hogy a különböző, sőt azonos típusú összeírások esetében nem mindig ugyanazokat írták össze, és így az adatok annál is nehezebben vethetők egybe, hiszen nem derül ki mindig, hogy kiről van szó. Mint láttuk, 1478-ban elvileg a jobbágygazdaságokat írták össze, megadván, hogy egész, vagy töredéktelken gazdálkodnak. A Szécsinek adott részből viszont az derült ki, hogy ezeknek a gazdaságoknak megfelelő udvarokban néha több ház is állott, és ha a ház, udvar és így a gazdaság egybe is esett, azon nem is kevés esetben több családfőt írtak össze. A makovicai és a császárvári uradalomban összeírt telkek nyilvánvalóan háztelkek, nem pedig földesúri adóegységek voltak, itt tehát bizonyára szintén kell több családdal számolni. A 220
