A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Tóth Vilmos: Az igazságszolgáltatás szerveinek működése, változása és fejlődése Veszprém megyében 1871-től 1982-ig

megelőző eljárás, a keresetlevél, tárgyalás, határozat, végzés, fellebbezés stb.), mely már magja az 1972: 26. sz. tvr.-ben foglaltaknak. Fellebezésre döntőbizottsági határozat esetén a Központi Gazdasági Döntőbizottsághoz volt lehetőség, a panaszokat pedig a Legfőbb Ügyészség bírálta el. A választott bírósági iratok, bármilyen eredményt hoztak, a Fővárosi Bíróságnál kerültek letéti megőrzésre. Tehát Veszprém megyében is volt ilyen döntőbizottság (választott bíróságra Veszprém megyére vonatkozóan nincs adatunk), majd 1972-től a már előbb részletezett gazdasági bíróság hatáskörébe kerültek az ilyen típusú ügyek. Az ügyek száma évente 500 körül mozgott. így kerültek a gazdasági ügyek elbírálásai bírósági hatáskörből — kerülővel — ismét bírósági hatáskörbe. ÍV. CÉGJOGI ELJÁRÁS A cégjogot az 1875: XXXII. tv. tette a magyar jog tárgyává. A cégjog — már korábban is — a cég választására, használatára, nyilvánosságára, s oltalmazására vonatkozó jogszabályoknak volt a foglalata. Ez a bejegyzett kereskedő cégéhez való jogát jelentette. Erre szolgált az említett törvényben lerögzített cégjegyzékvezetés. Korábban az úgynevezett szabad cégválasztás elve érvényesült. A fenti kereskedelmi törvényünk viszont a cégvalódiság elvét követte, s ez azt jelentette, hogy a cég szövege a valóságnak megfeleljen, vagyis a kereskedő üzleti neve az üzlet tulajdonosát felismerhetővé tegye. A cégvalódiság elvét szolgálta a cégjegyzékek felfektetése. Ez a forgalom biztonságát és a cégbitorlás megelőzését szolgálta. A kiskereskedők kivételével minden kereskedőnek kötelessége volt annál a törvényszéknél, melynek kerületében kereskedelemi telepe van, az említett törvény 21. §.-ában kilátásba helyezett bírság terhe alatt, cégét a cégjegyzékbe bevezettetni. A kereskedelmi cégbejegyzések vezetése 1875. dec. 1-én kelt 26.922. F. I. K. és I. M. rendelet értelmében kiterjedt az egyéni cégekre és a különféle kereskedelmi társulatokra. A fenti kereskedelmi törvény, a lényeget tekintve, 1945ig nem változott. Ugyanez a helyzet a cégbíróságokkal is. A felszabadulásig a következő fontos feladatokat látták el a bíróságok: a) pénzbírság alkalmazásával és határozattal az úgynevezett cégbitorlásokat megszüntette; b) kérelemre a bitorlás miatt kártérítést állapított meg; c) a felperes kereskedő sérelmeit megszüntette; d) a bitorlást közzétette megfelelő módon; ej egyéni és társas cégjegyzéket vezetett, kiigazított; f) az úgynevezett címpéldányokat — a kereskedelmi bizalom érdekében — mindenkinek megtekinthetővé tette; g) a bejegyzéseket okmánytárként kezelte. A cégbejegyzések közokiratnak minősültek, a bejegyzések valódiságát feltétlenül bizonyították. A társadalom gazdasági szférájában 1945— 50 között végbement nagyarányú változások magukkal hozták a felépítményben, a jogrendszerben történt változásokat is. Az államosítások, az állami tulajdon túlsúlyba kerülése, nemkülönben a gazdaságirányításban is érvényesülő centralizációs törekvések következtében azonban megváltozott (csaknem megszűnt) a törvényszékek cégbírósági feladatköre. Az állami vállalatok nyilvántartásának szabályozásáról hozott 199/1950. (VIII. 9.) M. T. sz. rendelet értelmében az állami vállalatokat és egyéb állami gazdálkodószerveket nem a cégjegyzékben, hanem a vállalati törzskönyvben kellett nyilvántartani, tekintet nélkül arra, hogy milyen szervezeti formában működtek. Törzskönyvet a pénzügyminisztérium, illetve a megyei tanács vb pénzügyi osztálya vezetett, megyénkben a cégiratok csak elvétve jutottak el a szervekhez. A 6.705—1/1950. P. M. sz. rendelet 13. §.-a szerint egyéni vállalat, közkereseti, betéti, korlátolt felelősségű és részvénytársaság, illetve szövetkezet formájában működő állami vállalatok cégjegyzékeit csak abban az esetben kellett továbbvezetni, ha a vállalat tárgya szerint illetékes miniszter a cégbíróságot arról értesítette, hogy a vállalat cégjegyzékének további vezetését kívánja. Érezhető, hogy az akkori gazdaságpolitika a cégbíróságok feladatkörét minimálisra csökkentette. Az 1960-as évek elején, a külkereskedelmi kapcsolatok megélénkülésével merült fel újra igény a már-már elfelejtett cégbírósági tevékenység megnyitására. Ennek első jelét a 3/1961. (X. 21.) K. K. M. sz. rendeletben lehetett felismerni, mely rendelkezett a külkereskedelmi vállalatok cégbejegyzéseiről. A gazdaságirányítás új rendszere, az abban megjelölt célok megvalósítása (nemzetközi munkamegosztás, közös, internacionális vállalatok önálló külkereskedelmi joggal való felruházása stb.) szükségessé tette a tradicionális nemzetközi magán- és gazdaság jogi szabályok rendezését. Ez a 11/1967. (V. 13.) Korm. sz. rendelettel történt meg, melynek értelmében a vállalatokat továbbra is a vállalati törzskönyvbe kellett bejegyezni, de a vállalat adatait — kérelemre — be kellett jegyezni a cégjegyzékbe is, azzal a kikötéssel, hogy az újraszerkesztés előtt használatban volt cégjegyzékben foglalt bejegyzéseket fennállónak tekinteni nem lehetett. A megváltozott társadalmi-gazdasági körülményeknek megfelelően rendezte a cégjegyzék vezetésére vonatkozó szabályokat a 6/1967. (XII. 31.) I. M. sz. rendelet, a vállalatok nyilvántartásairól és képviseleti könyvéről' pedig a 24/1967. (XII. 15.) P. M. sz. rendelet adott szabályozást. A cégbíróságnál (ez csak a megyei bíróság lehetett, a járásbíróságok nem kaptak ilyen hatáskört) vezetett cégjegyzék А, В és С lapot tartalmaz. Az A lap a cég szó szerinti szövegét, а В lap néhány fontos nyilvántartási adatot, esetleg valamilyen törlést vagy módosítást, а С lap pedig a képviseleti részt tartalmazza. Az iratokat lehetőleg ugyanabban a helyiségben kell őrizni és azokat bárki megte801