A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Sófalviné Tamás Márta: A konyhakerti növénytermesztés szokásai és hiedelmei a Káli-medencében

SÔFALVINË TAMÁS MARTA A KONYHAKERTI NÖVÉNYTERMESZTÉS SZOKÁSAI ÉS HIEDELMEI A KÁLI-MEDENCÉBEN Minden parasztcsaládnál megvolt a munkamegosztás formája. A Káli-medence községeiben is jól megfigyelhető ez. Nagyon jól elválasztódnak egymástól a férfi- és a női munkák. Hogy mi volt a férfi- és női munka egy családban, azt természetesen befolyásolta a család nemek szerinti megoszlása is. Azonban voltak olyan munkák is, amelyeket kizárólag nők végeztek. Többek között a főzés. Nagyon sok férfi a mai napig sincs tisztában a főzés tudományának alapvető dolgaival sem. A konyhakerti veteményezés is a gazdasszony feladata volt. Talán a legfontosabb munka volt ez. Ugyanis itt termelte és termeli meg ma is a háziasszony a főzéshez szükséges alapanyag nagy részét. Ehhez a munkához már az előző évben fel kellett készülni. A legtöbben nem vásárolták a magokat, hanem maguk termelték. Jobban bíztak és bíznak ma is az ilyen magok csíraképességében. Másrészt szégyennek tartották volna, ha nem tudnak gondoskodni saját kertjükből a következő évi magokról. Mindenkinek kellett, hogy legyen maga által termelt evetnyivalójja. A Káli-medence nyolc községe közül Mindszentkálla, Szentbékkálla, Salföld és Kékkút színtiszta katolikus, Balatonhenye, Monoszló református, Kővágóörs és Köveskál pedig vegyes vallású község volt még a század elején. Monoszlón, amely valamikor tiszta református község volt, ma így oszlik meg a lélekszám Szilassy Kálmán lelkész adatai szerint: 115 református, 61 katolikus, 16 evangélikus, 6 nazarénus, 2 felekezeten kívüli. Érdekes dolgot figyelhetünk meg a községek hiedelmeiben is. A katolikus községek lakói között a mai napig is jobban élnek a növénytermesztéshez kapcsolódó szokások és hiedelmek, mint református lakóknál. Ez persze nem azt jelenti, hogy a reformátusok nem figyelték meg az időjárás változásait és nem alkalmazták az ősöktől tanult veteményezési szokásokat. A veteményeskert munkáit négy csoportba oszthatnánk fel: 1. a talaj előkészítése és az ehhez kapcsolódó szokások; 2. a veteményezés a hozzá kapcsolódó szokásokkal; 3. a növények ápolása és ehhez kapcsolódó szokások; 4. betakarítás és hozzá kapcsolódó szokások. A konyhakertet — ha mód volt rá — minden második tavasszal megtrágyázták és trágyázzák ma is. Arra nagyon figyeltek minden községben, hogy újholdkor ne vigyenek ki trágyát a kertbe — a mezőre sem —, mert akkor a férgek tönkreteszik, és nem lesz benne erő. Már kertásás közben kiválasztotta a gazdaszszony a legjobb helyet, és ide ültette a káposztamagot, Gergő- vagy József-napkor, március 12. illetve március 19-én. Ez széltől védett, napfényes hely volt. A talaj itt volt a legjobb minőségű. Ezután jött a többi palántamag. Ezeket régi rossz edényekbe ültették, a lakás ablakaiba helyezték. Itt az üvegen keresztül sütötte a nap, minden nap megöntözték. Majd amikor eljött a kipalántázás ideje, kiültették, vagy ahogy Szentbékkállán mondták, kipikérozták. A földet az edényekbe a rétről hozták. A pucoktúrásokat — vakondtúrásokat — szedték fel, mert ez jó föld volt. Akadt olyan is, aki az erdőbe ment el jó földért, ugyanis ebben fejlődik igazán szép palánta. Ez a föld tápanyagban sokkal gazdagabb, mint a kertben található. A paprikamagot március utoljában ültették el, majd kb. egy héttel később a paradicsommagot, mivel az sokkal gyorsabban nő, mint a paprika. A háznál levő kertek sokszor kinyúltak a mező szélére. így bizony gyakran előfordult, hogy a vadak kárt tettek benne. Ez ellen is próbáltak védekezni: az úrnapi sátorból ágat vettek ki, azt hazavitték és kitűzték a föld végébe. Így nem érte kár a földet, az Isten áldása megsegítette a véleményt, ami a kertben volt. Ha jó nagy volt a veteményeskert, akkor kukoricát is vetettek bele. Ezt április 24-e és május 10-e között rakták el. Ez a férfiak dolga volt. Az adatközlők közül többen elmondták Szentbékkállán, Mindszentkállán, hogy ilyenkor hajnalban a férj kiment és megkerülte a földet. Mindszentkállán volt olyan férfi is, aki mezítláb, bő gatyáját leeresztve tette meg ezt az utat a földje körül. Valamit mondott is ilyenkor, de ezt az adatközlők nem tudták. így a vakond és a vaddisznó nem túrta ki a kukoricát. Ha elvetették a kukoricát, akkor a föld színére elszórtak néhány marokkal, hogy az ürgék azt egyék és ne a földben lévőt. Volt, aki a vetés végeztével egy csutát négy felé tört, és ahová a kukorica került, a négy sarokra letűzte és azt mondogatta: ,,Ide gyertek! Itt egyetek!" A kukoricaültetés közben — általában az ültetés közben — nem volt szabad beszélni, mert akkor férges lett a vetemény. Általában a kert két végébe krumplit raktak. Az egyik krumpliba takarmánytököt, a másikba spárgatököt raktak kösztesként. Messze kellett 681