A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Sófalviné Tamás Márta: A konyhakerti növénytermesztés szokásai és hiedelmei a Káli-medencében

egymástól ültetni a kétfajta tököt, mert ha közel volt, könnyen elfajult. A kertbe krumplit csak annyit raktak, hogy nyáron legyen a főzéshez, ha már elfogyott a régi. A többit ki, a mezőre rakták. Hóolvadás után, ha a föld már jól kiszáradt, lehetett kezdeni a veteményezést. Vöröshagyma, fokhagyma — őszi és tavaszi is volt — petrezselyem, sárgarépa, cukorborsó, bab . . . stb. A krumplit általában áprilisban Gyula hetében rakták. Ha végeztek a rakásával — ami kapával történt, vagyis a férfiak készítették a lyukakat, a nők pedig beletették a burgonyát csírával felfelé és rákotorták a földet, egy kicsit megtaposva —, a gyerekek meghemperegtek a föld szélén, hogy jó termés legyen. A holdnak nagy szerepe volt az ületetések idejének kiválasztásában. Mindig figyeltek arra, hogy ujján ne kerüljön a földbe semmi, mert akkor a féreg elrágta. Egyébként ezt az állattartásnál is betartották. Újholdkor soha nem ültettek meg baromfit, de ilyenkor új munkába sem kezdtek bele. Március, április és május hónapokban a Rák és Skorpió jegyében nem ültettek, mert akkor elrágta valami a kibújt növény gyökerét. Ugyanezekben a hónapokban Iker és Bika jegyében ültettek, mivel ilyenkor szép nagyok és egészségesek lettek. A Vízöntő jegyében már megoszlottak a tapasztalatok. Szentbékkállán nem ültettek, mert azt tartották, hogy ilyenkor megjön a nagy eső, és a földben levő mag elrothad. Kékkúton viszont elültették a magokat, mert az esős időben könnyen kicsíráztak, és hamarabb előbújtak a földből. Mérleg jegyében is szerettek ültetni, mert szépek és súlyosak lettek a növények. Hétfőn, kedden szerettek ültetni, mert akkor bőven volt ideje a növénynek a kikelésre. Fekete héten — húsvét előtt három héttel — nem ültettek, mert akkor vagy ki sem kelt, vagy ha ki is kelt, elpusztította valami. A legjobb volt nagyhéten ültetni, mert ilyenkor nagy termés lett. Az 1927-es naptár szerint a sárgarépát a következő napon ültették. Március végén volt jó ültetni, mert így hamar lett sárgarépa. így a következő nap felelt meg: 1927-ben március utolsó hete fekete hét volt, tehát akkor nem lehetett. Így ebben az évben a sárgarépa ültetésének egyedül március 21-e felelt meg. Ez a Mérleg jegye volt. A kártevők ellen nem nagyon tudtak védekezni. Ha elpusztult a növény és még lehetett, ültettek helyette másikat. Később, amikor már tudtak venni növényvédő szereket, akkor természetesen azzal próbáltak védekezni. Van azonban még ma is olyan asszony, aki nem szívesen használ vegyszert, inkább kézzel leszedi a burgonyabogarat a növényről és összetapossa. Ha kell, akár naponta kijár és összegyűjti ezeket, de nem szereti, ha a burgonyán érezni lehet a vegyszer ízét. Arra nagyon odafigyelt a veteményező aszszony, hogy a növények ne kerüljenek ugyanarra a helyre a következő évben. Minden növénynek más a gyökere, ezért a talaj más-más rétegéből szívja a táplálékot. Ezért állandóan váltogatták az egyes növényeket. Az egész tavaszi munka megkezdése előtt elmentek a templomba és imádkoztak a jó termésért a katolikusoknál. Ugyanitt, ha nehezen jött meg az eső tavasszal, szintén imádkoztak. A pap is imádkozott a mise után a katolikusoknál. Monoszlón a tavaszi munkák megkezdése előtt, mielőtt a mezőre mentek volna az emberek, bementek a templomba a reggeli könyörgésre. Itt reformátusok éltek. A kapákat és a kaszákat a templom oldalához állították. Ebben a református községben és a többiben is, nemcsak a katolikusoknál, a veteményezés után esőért és jó termésért könyörögtek. Ha szárazság volt, újra imádkoztak. Tehát a tavaszi munkát sem a katolikusok, sem a reformátusok nem kezdték meg anélkül, hogy ne imádkoztak volna. Minden munkát, így az ültetést is az ,,Uram Jézus segíts meg!" fohásszal kezdtek. Az aprómagvakat — petrezselyem, sárgarépa — mindig hétfőn egy és hét óra között vetették, mert akkor egy gyökere lett, és az szép hoszszú, egészséges volt. A káposztapalántát akkor ültették szét, ha már jó erősek voltak a palánták. Ehhez külön szertartás fűződött. Káposztapalánta minden háznál nagyon sok volt. Nemcsak a kertekbe ültettek, hanem a káposztáskertekbe is. Majdnem minden családnak volt a falu végén egy kis földdarabja, ahová régebben csak káposztát ültettek. Innen az elnevezés: kábosztáskert. Ma már egyre kevesebben művelik meg ezt a területet és nem káposztát ültetnek bele, hanem burgonyát, uborkát, paprikát. A káposztaültetéskor, amikor már minden palántát ledugtak — volt, aki ültetőfát használt, volt, aki a mutató- és középső ujjával csinált lyukat a palántának —, a legnagyobb fenekű asszony kiment a káposztasor végére és megtottyóta magát; vagyis a fenekét ütögetve leguggolt, miközben ezt mondta: „Ekkorára nyőjjetek!" Volt, aki a következő verset mondta, miközben megtottyóta magát: ,,Se ne ájjatok, se ne üj jetek, hanem ekkorára nyőjjetek!" Az uborka ültetésének módja szinte falvanként változik. Kékkúton mindig május 5. és 10. — 100. nap — között ültették és ültetik ma is az uborkamagot. Szentbékkállán az uborka végéhez — még ma is — paradicsompalántákat ültetnek, mert akkor nem lesz keserű az uborka. Pénteken nem ültettek uborkát, mert akkor keserű lett. Ezt is ugyanebben a faluban. A péntek nem hoz szerencsét semmiféle munkában. Tehát, ha tehették, akkor kerülték a pénteki új munkakezdést is. Szintén szentbékkálliak szerint a déli harangszókor kell ültetni, mert akkor bőtermő lesz. Akad, aki a 100. napra — május 10. — esküszik ugyanebben a faluban, mert akkor százat hoz egyszerre. Sőt, van, aki hétfőn napíőkötte előtt ülteti, és így nem lesz keserű. Balatonhenyén egy adatközlő, Mátyás Károlyné május 10-én, a kapolcsi vásár napján ültette el mindig az uborkát, mert akkor bőtermő lett. Mindegy volt, ha esett, ha fújt, az uborkát akkor 682