A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Gergely Katalin: Köveskál község lakosságának házassági kapcsolatai 1742-től napjainkig

GERGELY KATALIN KÖVESKAL KÖZSÉG LAKOSSÁGÁNAK HÁZASSÁGI KAPCSOLATAI 1742-TÖL NAPJAINKIG Az alábbi tanulmány része és egyben első fejezete egy nagyobb, összegező tanulmánynak, mely a Káli-medence falvainak házassági kapcsolatait, a házasságkötések törvényszerűségeit, a párválasztást meghatározó tényezőket vizsgálja. A Káli-medence, mint földrajzi fogalom, a Balaton-felvidék történelmileg és néprajzilag is jól körülhatárolható tájegysége. A tanulmány célja választ adni arra a kérdésre, hogy ez a viszonylagos földrajzi zártság mennyiben befolyásolta a házassági kapcsolatok alakulását, s a házasságkötések mennyiben erősítették, illetve gyengítették egy-egy falu közösségének zártságát vagy nyitottságát; továbbá az ott élők vallása, az egyes falvak társadalmi összetétele, rétegződése mennyiben volt meghatározója a párválasztásnak. Megkíséreljük megállapítani az endogámia mértékét egy-egy falun belül és a Káli-medencén belül is, s megrajzolni az exogámia irányát, az exogám házassági kapcsolatok körének, kiterjedésének megállapításával. Mindezt azért is tartjuk lényegesnek, mert valamely település házassági kapcsolatai egy másik településsel általában egy meglévő kulturális vagy gazdasági kapcsolatot, érintkezést feltételeznek.' Hagyományos paraszti közösségekben a házasságkötést, az egyén párválasztását mindenkor meghatározza, hogy a közösségen belül milyen szokások, követelések, elvárások érvényesülnek az egyénnel szembe. Amennyiben a házasságkötés csak bizonyos csoportok között jöhet létre, exogámiáról beszélünk; ha viszont saját csoporton belül választható házastárs, endogámiának nevezzük. Mindkét esetben megkülönböztethetünk lokális, nemzetiségi, vallási, rétegek közötti, foglalkozási endogámiát, illetve exogámiát. Az exogámia és az endogámia lényegében ugyanannak a társadalmi jelenségnek egymást kiegészítő oldalai, olyan társadalmi folyamatok, amelyek egymástól elválaszthatatlanok.

2 így például lehet egy közösség lokálisan exogám, de rétegen belül endogám; tehát más faluból választ párt magának az egyén, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy házasfele hasonló rétegből származzon. Miután mindkét esetben nagyon kis számú az olyan közösség, amelyikben tisztán csak az egyik elv érvényesül, helyesebb, ha endogám, ill. exogám tendenciáról beszélünk inkább. A kutatás céljának megfelelően hagyományos néprajzi módszerekkel terepmunkát végeztünk a Káli-medence falvaiban a házasságkötés, a párválasztás szokásköréből, a házassági kapcsolatok alakulásáról az emlékezet szerinti legkorábbi elérhető időszaktól napjainkig. A Káli-medence falvai közül a legnagyobb lélekszámú Kővágóörs, lakói kisnemesek, földművesek és iparosok voltak, s a katolikus és zsidó vallásúak mellett jelentős volt az evangélikus lakosság is. Szentbékálla és Mindszentkálla ősi katolikus települések, ugyanígy a kissé távolabb eső Kékkút és Salföld is katolikus lakosú falvak, ez utóbbi falu társadalmi rétegződését tekintve zsellérfalu volt. Monoszló, Henye és Köveskál lakói törzsökös református kisnemesek és beszármazott katolikus cselédek voltak. Tehát a település őslakossága — Kővágóörsöt kivéve — vagy református, vagy katolikus vallású volt, s ez a vallási elkülönülés erősen éreztette hatását a párválasztásban, a házassági kapcsolatok alakulásában. Az Árpád-kori oklevelek tanúsága szerint kilenc Kál nevezetű község települt meg ezen a vidékén, de a török dúlások következtében nagyrészt megsemmisültek. A török pusztítása után a falvak többsége újratelepült, s a lakosság a XVIII. század első felében történt újratelepítések során is nőtt. A legfőbb megélhetést nyújtó szőlőművelés következtében tovább gyarapodott a falvak lakossága, de a szőlőpusztulások miatt (1850) erősen csökkent a népesség, s ez a folyamat tovább tartott századunkban is. A népesség elvándorlása napjainkban is tart, a legutóbbi évekig az egész Kálimedence inkább elnéptelenedett, mintsem gyarapodott volna. A falvak lélekszáma, Kővágóörsöt kivéve, ezer fő alatt van, s az élve születések száma jóval kisebb, mint a halálozásoké, tehát a helyben maradt lakosság is elöregedett, s egyre fogy. A népesség csökkenésének, elvándorlásának okait a munkavállalási lehetőségek csekély számában s a falvak szellemi, kulturális életét megbénító körzetesítésben kell keresnünk. Napjainkban ezekben a kis lélekszámú falvakban nincs községi tanács, nincs iskola, óvoda, a szolgáltatási és kulturális létesítmények is hiányoznak, sőt, a különböző felekezetek lelkipásztorai is csak egy-egy községben élnek együtt a hívekkel, a többi községben csak kijárnak a szolgálatot ellátni. így a falvak kulturális élete, szellemi mozgása az intézmények és a fenntartóerők, az értelmiségiek, tanítók, papok hiányában nagyon alacsony színvonalon mozog, s nem jelent megtartóerőt a felnövekvő generációk számára. A falvak természeti zártságát csak fokozza a nehéz megközelítés, vasút ma sincs, a falvak közötti összeköttetést egyedül az autóbusz biztosítja. A terepmunka során alapgyűjtést végeztünk minden Kál-völgyi faluban, és Köveskál vetette 629