A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
†Nagy László: A veszprémi tobakok
adósságból a lejárati időre csak 100 Ft-ot törlesztett, hitelezője mint a püspökség ,,protectionalis zsidaja" az úriszékhez fordult panaszával és Kovács exekútióját kérte. Végrehajtották-e, nem tudjuk. Az ügy folytatásának nem találtuk nyomát. Ifj. Kovács Tobak József mindenesetre tovább dolgozott mesterségében. 1770-ben inast szabadított és három éven át (1771, 1774—1775) legényeket is szegődtetett. Céhtisztességet azonban alig viselt. A szolgálómesterséget pénzen megváltotta, és tíz év alatt csupán egyetlenegyszer választották meg atyamesternek. Jellemző, hogy éppen atyamesterségének évében 1772-ben büntették meg ,,botránkoztató viseletéért". Ingatlanait és lábasjószágait nem ismerjük. Ingóságairól azonban, mesterségének szerszámait kivéve, részletes képet ad az az összeírás, amit felesége, a nem tobak származású Polány Éva halálakor, 1775. december 31-én készítettek ,,két árvácskájuk", Katalin és Julianna jussairól. Az ingóságokat a szülők szerzeményei szerint osztályozták úgy, ahogy azokat ifj. Kovács Tobak József a tanácsbeli küldötteknek ,,meg mutogatta". Eszerint valószínűleg az asszony hozományából való ,,házi eszköz", amely alatt bútorzat is értendő: ,,egy rámás ágy, egy kis pohár szék, egy tölgyfa asztal, egy hosszú pad láda, egy pár hatos szék, két örebb, övegbe foglalt kép, egy középszerű és két kisebb hasonló kép, egy feszület, fogason négy tisztességes táll, egy iczés öveg, négy fa tányér és cserépből való edény, lábos fazék táll, és tizenöt darabból álló apróbb, egy rokka, egy kis vízhordó sajtár, szapuló sajtár, két szita, két rosta, egy két akós káposztás tung és egy kis vasnyárs". ,,Ágybéli" és asztali ruháik közül amit ,,az ura vett míg edgyütt nem voltak: egy közönséges kis pamukos párna, két jó de viselt vánkos"; amit az asszony ,hozott a szülői tói: egy fölső csipkés gyolcs lepedő, egy paplany, két kék kartonyos vánkos, egy kisebb vörössel nyomtatott és két pamukos vánkos, egy kartony vánkos ciha, egy nagyobb és egy kisebb pamukos párna, három abrosz, négy asztal keszkenyő és egy kis kendő. Amelyet edgyütt szereztek: egy kék nyomtatott tollas dunyha, egy toll nélküli pamukos vánkos, egy szintén toll nélküli új nagy pamukos párna, öt új szakasztó ruha és két kendő". Nagyon alaposan írták össze az asszony viseleti ruháit. Ezek: ,,egy gyöngyszínű pántér szoknya, egy kaszer (kaszter?) szoknya, egy viselt mindennapi kaszter és egy szőr rékli, egy kartony és egy fejér velés rékli, egy rokolya hozzá való gyolcs fél ümöggel, négy hosszú ing, fehér csipkés gyolcs kötény, egy kék gyolcs kötény, egy viselt, de jó fekete selyem pruszlék, egy tisztességes fejrevaló, egy pár téli kesztyű, több keszkenyő és — végül — egy imádságos könyv". Kovács Tobak József további sorsát nem ismerjük. A felesége halála utáni év, 1776 novemberében szerepel utoljára a céhjegyzőkönyvben. Kántorpénzt fizetett. Ugyanebből az évből, 1776-ból maradt ránk néhai Tobak Márton házának leírása. Nem tudjuk, hol volt ez a nagyon rozzant épület, azt sem, mi okból vizsgálták meg a városi törvényszék küldöttei. Tulajdonképpen azt sem állapíthatjuk meg bizonyosan, hogy a- céh jegyzőkönyvekben szereplő két Szakács Tobak Márton közül melyiknek a hagyatéka. Az egyik 1756-ban állt céhbe, a másik 1762ben. Tekintélyesebbnek az idősebb látszik, hiszen 1763-ban és 1768-ban csak ő lehetett céhmester, míg az ifjabb 1765—1767-ig legfeljebb atyamester. Az is elképzelhető azonban, hogy két céhmestersége között az atyamesterséget is inkább az idősebb vállalhatta, és ez alatt az idő alatt szintén ő szegődtette, a mindkettőjük pályafutásának együttes 30 éve alatt szereplő összesen két legényt is. Ebben az esetben csak a tisztséget nem viselt, legényt egyáltalán nem szegődtető, 32 éves korában már elhalálozott fiatalabb Szakács Tobak Márton élehetett olyan nyomorúságos körülmények között, amilyenre a leírt ház alapján joggal gondolhatunk. A küldöttek jelentése ugyanis azt állapítja meg az épületről, hogy: ,,sem a fedele, sem fája, annyival is inkább a fedése épen semmit sem ér, úgy annyira, hogy még . . . legkönyebb esőben is benne meg nem lehet maradni. Meg fedni is pedig eddig nem lehet, valameddig koszorú fát, vendégléczeket és fedél fákat nem tesznek a fedél alá. Ezen kívül is kiváltképen a konyha falai egy kis kőfalon kívül éppen keveset érnek, a szoba falai is fábul lévén, tsak igen keveset". Közel negyven év múlva, 1815 áprilisában vett házat 830 Ft-ért Vetsei János tobakmester, a nem tobak Petnár Jánostól. E házról csak annyit tudunk, hogy a Szent Benedek hegye alatt, Csitneki Antal szomszédságában állót. Csitneki 1794-ben Halasi József legénye volt. Róla egyéb adat nem maradt fenn. Vetsei azért vette meg Petnár házát, mert Lovasberényből, ahol már mint mester, tíz évig dolgozott, Veszprémbe kívánt költözni. 1814-ben állt itt céhbe. Egy évtizedes gyakorlatára való tekintettel, a veszprémiek remeklést nem kívántak tőle. Munkakörülményeit nem ismerjük. Céhtisztségeiről is csak annyit tudunk, hog 1816-ban szolgálómester, majd 1826—1827-ig atyamester. 1827 után már nem szerepel a céh jegyzőkönyveiben. A kézirat befejezetlen. A szerző a tervezett összegezést a céhről, tagjainak vagyoni, társadalmi helyzetéről, a tobakcéh későbbi sorsáról már nem tudta elkészíteni. Az olvasó azonban a közölt tanulmány alapján is világos, eleven képet kaphat a veszprémi tobakcéh életéről, gazdasági problémáiról, az egyes tagok vagyoni helyzetéről, családi viszonyairól, erkölcseiről és ezen keresztül a 18. század második és a 19. század első felében a város egyik igen fontos rétegének: a kézműves iparosok életkörülményeiről. A mű így csonkán is hasznos adatokkal járul hozzá a kézművesipar történetéhez. Szerkesztőség 529