A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

szerű céhtagokénak. A protokollumok tele vannak a legkülönbözőbb vétségekért kiszabott pénzbüntetések gondos, sokszor egészen részletes feljegyzéseivel. Az 1823-ban felfektetett ,,Lajstrom"-ban, amelyet 1840-ig vezettek, 32 mester befizetett pénzeinek, ill. tartozásainak túlnyomó többsége pénzbüntetéssel kapcsolatos. 149 esetből 46 vallási kötelességek és jámbor magatartás elleni vétség: miséről, ,,proseciórul" (precesszióról), temetésről való elmaradás, elkésés, korai távozás, ünnepnap végzett munka és káromkodás miatt történt; 62 különböző botránkoztató viselkedésért és bűntettért; gorombaságért, ,,huncfutolásér", trágár szitkozódásért, durva tréfákért, veszekedésért, verekedésért, részegeskedésért, rágalmazásért, lopásért; 41 a szervezeti élet és a termelőmunka szabályainak megsértéséért: gyűlésről való elmaradásért, a gyűlés otthagyásáért, kézfogás nélküli távozásért, a céhügyek kibeszéléséért, napszámos, inas, legény ok nélküli elbocsátásáért, munkaerőcsábításért, a céh mázsájának, zászlajának visszatartásáért, olyan termékek eladásáért, amelynek értékesítése szerződésileg a céhet illette, végül a céhen kívül dolgozó bőrkereskedőknek és himpelléreknek végzett munkáért. Viszonylag legenyhébben a vallásos kötelességek elleni vétségeket bírságolták: 25 esetből egy ízben 15, és három ízben 30 krajcárral, huszonegy ízben ebben a vonatkozásban legmagasabb 1 Ft-tal. Sokkal nagyobb bírságot róttak ki az igen gyakori és a növekvő pénzbírságok ellenére sem csökkenő káromkodásokért. A különösebb, súlyosabb esetekben nem volt ritka a 2 és a 4 Ft, egy-egy ízben a 6, sőt a 8 Ft. Ugyanilyen keményen büntették a botránkoztató viselkedést, legtöbbjüket 2 Ft-tal, elég sokszor 4 Fttal, egy alkalommal 6 Ft-tal is. Enyhébben bírálták el a szervezeti élet és a termelőmunka szabályainak megsértését. Voltak esetek, hogy csak 15, 21 és 30 krajcárral büntettek. Kivéve a céhen kívüli bőrkészítőknek végzett munkát, 15 ilyen esetben csak hatszor szabtak ki 1 és 2 Ft bírságot, egyébként 4—6, sőt 15, 33, 40 és 50 Ft-ot. Többnyire céhtagoktól származó jövedelmi források a különböző bizonyítványok: szabadulóés mesterlevelek, ,,kuntsaftok" kiállításáért befolyt pénzek is. Ilyen céhleveleket, mint hatóságnak, a céhnek volt jogában kiadni, pecsétjével hitelesíteni. Egyik leggyakrabban szereplő tétel a számadások bevételi rovataiban a „Petsétülésért", ,,levél pötsétülésért", ,,Atestatumér", „Atestatum petsétülésér" befolyt jövedelem is. De nemcsak a saját tagjaitól, a már kilépettektől és elköltözöttektől is jutott ily módon (pl. „Győrbül") a céh időnként jövedelemhez. Volt olyan jövedelmi forrás, amelyhez közös tulajdont képező felszerelési tárgyak használatával, bérbeadásával jutott a céh. Ilyen mindenekelőtt a „mázsabér", a céh mázsájának bérbeadásáért kapott pénz, amely „jövedelem mázsáér", „jött bé a mázsáér", „Mázsabér jött bé" megjelölésekkel szerepel a számadásokban, és — amint a jegyzőkönyvekben több ízben olvassuk — ha valakinél a megszabott időn túl maradt „hált a mázsa": ugyancsak büntetést is fizetett a béren kívül. Nem világlik ki pontosan, de feltehető, hogy idegeneknek is bérbe adták a céh mázsáját, akárcsak temetésre a Szt. Mihály lovát. Erre utalnak a számadások megfelelő rovataiban „temetésér jött bé", „Szenmihál lováér jött bé" bejegyzések. Valószínű tehát, hogy nemcsak a Szt. Mihály lovát adták bérbe, de elvállalták idegen halottak temetésének lebonyolítását és ebből is volt jövedelmük. A kiadási rovatok több olyan tétele, amelyek szerint a tobakmesterek temetésekor a céhnek „koporsóra és másra is" (1797) volt költsége, arra mutat, hogy elhunyt tagjait a céh többnyire saját halottjainak tekintette. Ha ez utóbbi két bérbeadásból, illetve szolgáltatásból származó jövedelemforrástól eltekintünk, amelyek egyébként sem tesznek ki a számadásokban jelentékenyebb summát, megállapítható, hogy a jövedelem java részét a céhtagok fizették be a ládába, és korántsem a termelés vagy értékesítés közös megszervezéséből eredő haszon eredménye. Három ízben fordul elő csupán, hogy a veszprémi tobakcéh termékek értékesítésének közös megszervezésével próbált jövedelemhez jutni. Éppen a már említett céhen kívül dolgozó bőrösök révén, akik mint az 1798., 1815. és 1826. évi számadás megfelelő tételei bizonyítják, nyersbőröket adtak el a céhnek, meg kész bőröket vásároltak tőle. Egy pápai, céhen kívüli (zsidó) bőrös árendába vette a céhtől a birkabőrökről levágott lábakat. Ügy látszik, a céh nemcsak pénzbüntetéssel, hanem ilyen módon is igyekezett távol tartani tagjait a monopóliumát veszélyeztető konkurensektől. E törekvése azonban, mint a pénzbüntetések növekedése mutatja, a céhtagok vonatkozásában nemigen sikerült. De nemigen volt ínyükre a szerződő partnereknek sem. „A birkaláb árendás" az 1826-os számadás szerint „Nem jelent meg a kontraktus szerént", ezért a céhnek meg kellett elégednie azzal, hogy ,,az foglalója az Czéhnél maratt". Nyilván ő is jobb üzletet remélt a céhtagokkal ápolt közvetlen kapcsolatból, mint a céhhel kötött szerződésből. Minthogy csak az 1787—1840-ig terjedő időszakból maradtak ránk számadások — e fél évszázadból is csupán 25 évről (hiányzik vagy töredékes az 1788., 1789., 1793., 1795—1797., 1799., 1801—1802., 1804., 1806—1809., 1811— 1812., 1814., 1816—1818., 1820., 1824., 1827— 1830., 1835—1836. évi) — igen fogyatékos képet adhatunk csak az ismertetett jövedelmi forrásokból származó pénzvagyon alakulásáról. Eszerint az évi jövedelem a XVIII. század végén négy számadásban (1787., 1790., 1792., 1794.) 20 és 30 Ft között ingadozik, csak 1794-ben lesz 31 Ft. 1791-ben egy 72 Ft-os céhbeállási taxa 80 Ft-ra, 1798-ban a szentgróti bőrkereskedőktől kapott bőr ára: 54 Ft, 74 Ft-ra emeli. A XIX. században, egy-két évi visszaeséstől eltekintve, növekvő tendenciát mutat a jövedelem. Tizenkilenc számadás közül csupán háromban (1803., 1805., 1813.) van 20 Ft körül, egyben (1819.) 78 Ft, ötben (1800., 1815., 1821., 1823., 1831.) 138 és 152 Ft között mozog, nyolcban (1810., 1822., 1825— 1826., 1832—1834., 1837.) 202 és 208 Ft között, 503