A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Harmath István: A Magyar Minerva könyvsorozat és társadalmi indítékai

István leányának, Juliskának a férje, 1792-ben pályázatra megírta az első magyar nyelvtant. Egy munkacsoport által történt átdolgozásban 1795ben Debreceni grammatika címen jelent meg. Az eredeti szövegezés nyelvtani része Gulyás Károly kiadásában, 1912-ben jelent meg, a második, A versírásról szóló része pedig a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói kiadásában, 1962-ben. Pápay Sámuel irodalomtörténetében nyelvtörténeti áttekintést, nyelvi összehasonlítást ad, majd irodalmi szövegek illusztrációjával mutatja be irodalmunk fejlődését a saját koráig, 486 oldal terjedelemben. Hazánkban a hivatalos nyelv, mint az tudott, a II. József korát kivéve, a latin volt. A megyék, megyegyülések nyelve úgyszintén. Zala megye az elsők közé tartozik, amely — miután ehhez a Habsburgok lehetőséget biztosítottak — 1805-ben kérte, és megkapta a magyar nyelvhasználat engedélyezését a megyegyűléseken. (Az is tudott, hogy Magyarországon csak 1844-ben lett a magyar nyelv hivatalos nyelvvé.) Pápay Sámuel könyvében alapvetően abból indul ki, és arra építi programját, hogy magasabb szinten tankönyvvé váljék munkája. Felbecsülhetetlen érték, hiszen a hatalmas ismeretanyaghoz meg kellett teremtenie a nyelv belső közlési formáját is. Ez magyarázza azt is, hogy a testes kötetnek a nagyobb része elsősorban a nyelvvel foglalkozik, és csak kisebb része mutatja be a „Magyar Literatúrának régi s mostani állapotát". Időben ez már szinte belenyúlik abba a korba, ami a magyar nyelvújításnak minősül. Egy észrevétellel azonban tartozunk itt magunknak. Virág Benedek, a sorozat harmadik kötete szerzője még a „Minerva példás gyámolának" titulálta Festeticset, pedig ez volt az utolsó kötet, amelynek megjelenését a gróf anyagilag támogatta. Pontosan nem tudjuk, miért hagyta magára a szépen indult vállalkozást, és ezzel együtt Péteri Takácsot is, aki megpróbált kiutat keresni a szorult helyzetből. És minden bizonnyal ez is oka volt annak, hogy Pápay Sámuel könyve 9 évvel a harmadik, a Virág-versek után jelent meg. Jelentős erőfeszítés állt mögötte, és ezt Pápay is kötelességének érezte megfogalmazni: „Háladatosságot érdemel a Hazától Takáts Józsefnek azon buzgó hazafisága, hogy Magyar Minerva név alatt 1798diktul fogva a Magyar írók munkáinak kibotsátásában egész szívvel lélekkel szorgalmaskodik, s annak köszöni a jelenvaló munka is, hogy a Magyar Minerva oltalma alatt megjelenhetett." E kötetet követően megint 4 esztendeig szünetel a sorozat, míg 1812-ben kijön A Filozófiának ELÖLJ Л RÓ ÉRTEKEZÉSEI. Irta Ruszék József A Weszprémi Nevendék Papság egygyik' s öregebbik Taníttója WESZPRÉMBEN, Számmer Klára betűivel. 1812. A sorozat ezzel elhalt. Bizonyára Festetics nem érzett rá, hogy milyen felbecsülhetetlenül jelentős mozgalmat támogatott. Takács még tovább szorgoskodott az irodalomszervezésben. Ezután jelentette meg Kisfaludy Sándor Himíy szerelmei-t, de a Magyar Minervát nem tudta újjáéleszteni. A történelmi háttér, a gazdasági viszonyok ismeretében ugyan beleérezhetünk Festetics aggályoskodásába. Hiszen maga a tény: a gazdaságin túl az irodalmiság, az azt kifejező hazafiság nem kis veszélyt rejtett a XIX. század elején. A Martinovicsokat követő politikai terror évről évre erősödött. Austerlitz aztán 1805-ben mint egyértelmű figyelmeztetés érte a monarchia vezetőit. A magyar birtokos nemességnek pedig éppen ebben az időben történő még tehetetlenebb elbizonytalanodása csak segítette a habsburgokat kényszerhelyzetükben, ideges kapkodásukban kovácsolódó védelmi terveik előkészítésében. A magyar vezető réteg — mint már annyiszor a történelem során — éretlennek bizonyult arra, hogy a kialakult politikai helyzet láttán hosszabb lejáratú hasznos következtetéseket vonjon le a maga számára. Megelégedett a mával, amely a háborúk kezdeti szakaszában törvényszerűen megismétlődő gazdasági konjunktúrával jár. Pedig a nép titokban bizakodással tekintett a francia hadak Magyarország területére is átcsapó hadműveletei elé. Nemcsak Napóleonnak 1809-ben — a győri futás évében — a magyarokhoz intézett kiáltványa sejteti, hogy a francia szándék nálunk a Habsburgokkal szemben tömegeket mozgósíthat. Nem egy verses vagy prózai irodalmi emlékünk fejezi ki ezt ebben a korban. Pápay Sámuel a fenti sorozaton kívül, éspedig 1807-ben megjelent könyve, az Észrevételek a magyar nyelvnek igazgatásra és törvénykezésre való alkalmaztatásáról is egyértelmű jelzés a holnap lehetőségei felé. Nem így történt. És ez megint késést hozott. Egy újabb példát az okuló nemzeti önismeret megszerzéséhez. 459