A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Hudi József: Reguly Antal utazásai 1839-ben

részletes, közérdekű beszámolót csak nagy ritkán tartalmaznak. Ez érthető is, hiszen Reguly a nyilvánosságnak szánt megfigyeléseit kezdettől fogva naplójába jegyezte fel, amely feltehetőleg elkallódott az idők folyamán. Reguly levelezésének egyik sajátossága az, hogy az általa írott szövegek újszerű szemléletet tükröznek: míg ugyanis a közép-európai ember általában'Nyugat-Európa felé, s elvétve, az öszszehasonlítás kedvéért Kelet-Európa felé fordult, addig Regulyt érdeklődése, műveltsége egy olyan irányba vitte, amely a közép-európai ember látókörén hagyományosan kívül esett. Egész működésével egyszerre járult hozzá egy korszerű nemzettudat — ennek részeként a történeti tudat, magyarságtudat — kialakításához és — bármilyen furcsán is hat — a liberalizmus eszméinek népszerűsítéséhez. Azon kevesek közé tartozott, akik észrevették, hogy az északi országok is bizonyos szempontból példaként állíthatók a magyar polgári átalakulásért küzdő hazafiak elé. A finn szabad parasztságról írta: a ,,kuusamoi paraszt a legelső Finnországban, olly tiszta és miAz alábbiakban, kiegészítésül, Reguly három levelét közöljük magyar fordításban. Regulynak e levelek megírásával az volt a célja, hogy szüleit vázlatosan tájékoztassa megtett útjáról, s mindenféleképpen igazolja, hogy az otthonról útravalóul kapott útiköltség nem elegendő tervezett útjának befejezéséhez. Különféle indokokat hoz fel, hogy újabb és újabb segélykérelmét szülei teljesítsék. Kér, követel és fenyegetőzik, mert végletesen szorult helyzetben érzi magát. Költséges életmódjával — mely életmód folytonosan ellentmondásban van szerény anyagi lehetőségeivel — végül egy olyan ,,circulus vitiosus" helyzetet teremtett, mely csak magatartásának minőségi reformjával vagy erélyes külső beavatkozással volt feloldható. Hogy ez a helyzet miként és milyen tényezők hatására alakul ki, kik azok a személyek, ismerősök és jó barátok, akiknek része van abban, hogy Reguly pályáján éles fordulat következik be — erre is rámutatnak a levelek. A fordítás teljes egészében LOVAS MÁRTA munkája. Baráti segítségét ezúton is köszönöm. 1. Hamburg, 1839. szept. 18. Drága jó legkedvesebb Szüleim! Szinte minden levelem kéréssel kezdődött, pedig ez nem helyes, hisz csak akkor kér az ember, ha hiányosságait pótolni vagy hibáit kijavítani akarja. De hogy ne rontsak még tovább a helyzeten, meg kell tartanom most is ezt a hivatalos stílust. Hallgatásom már bizonyára nyugtalanította önöket

2

* és talán hibás lépésekre is késztette, de semmivel sem jobban kínozta önöket, kedves szüleim, mint engemet magamat. Mert igaz, hogy a veit, olly szabad és bátor egész lényében, hogy öröm ránézni. Sokakat kívánnék közőlönk ide néhány napra, gondolatokra ébrednének az egyoldalúság ellen".

20 Máskor, ha a hazai viszonyokkal összevetette, el volt ragadtatva a lappok műveltségi színvonalától: ,,A lappokról meg kell vallani, hogy 100 között alig van 5, ki olvasni ne tudna."

21 Még a lakott településektől távol élő, rénszarvastenyésztéssel foglalkozó lappok is „vallási dolgokban elég jártasak" és ,,jól olvasnak".

22 Az ilyen és ehhez hasonló megfigyelései természetszerűleg csak apró, de nem jelentéktelen epizódjai annak a pályának, amelynek minden erőfeszítésével egyetlen nagy kérdésre kívánt „elhatározó végfeleletet" adni; s e nagy kérdés — a finn—magyar nyelvrokonság kérdése — megválaszolására tette fel életét. Nélkülözéseket tűrve, dacolva a természet erőivel, „tapasztalással és tudománnyal" — ahogy ő maga mondja — versenyzett „az agg kor jutalmáért", de az emlékező békés öregség helyett mégis a hosszan tartó betegség és korai halál lett osztályrésze.

21 gondolat — hogy annyi jóért nem tudok egy órát szakítani, hogy gyakoribb tudósítással egy kevés élvezetet adjak cserébe — nyugtalanított nagyon és néhány szép órámat tönkre is tette, de emellett sem tudtam írni. Ügy tekintek most magamra, mint egy megátalkodott bűnözőre, aki folyton-folyvást a kereszthez szeretne közel kerülni, de megtévedt élete miatt azt sohasem érheti el. Mert már szokásommá vált az írás halogatása. Mivel az első tervem meghiúsult, s utána már nem tudtam pótolni, így ez a levélpapír is — amit most a kezükben tartanak — augusztus 30-a óta magamnál tartom — már 89 mérföldet tett meg velem anélkül, hogy felhasználtam volna. Már Brünnben írni akartam. A város maga boszszantott, így csak fél napot töltöttem ott s halogattam az írást Prágáig. Itt négy és fél napig voltam, ám az első napokban annyira lefoglalt ez az érdekes város — a legérdekesebb, melyet valaha is láttam —, hogy az utolsó napokban naplóm — melyet itt kezdtem írni — befejezésére is alig maradt időm; és így volt ez Drezdában, Berlinben és más városokban is. Annyi mindenről tudomást szereztem s szerettem volna önöket is minderről tájékoztatni, de tervem, hogy egy igazán hosszú levelet írok, nem valósult meg, mert hogy egy helyen tovább maradjak, mintsem hogy azt a város és annak érdekességei stb. megkívánták volna, sem a kései évszak, sem megcsappant erszényem nem tették lehetővé. Meg aztán az ember, ha egész nap járkál, s még este is — hogy az emberek életét, karakterét jobban megismerje — társaságokba jár vacsorázni, s csak késő este érkezik haza, akkor az írás a fáradtságtól és szórakozottságtól már csaknem lehetetlen. Az álom is ágyba dönti az embert, anélkül, hogy észrevenné. Mindehhez jön még az is, hogy legtöbbször tárFÜGGELÉK 404